Hirdetés

Kettős siker Londonban

A Richard Imison rádiós szerkesztő emlékére 1994-ben alapított, a legjobb eredeti forgatókönyvnek járó díjat vette át Székely Csaba marosvásárhelyi drámaíró a BBC Audio Drama Awards 2013 díjkiosztóján vasárnap este.

2013. január 29., 08:272013. január 29., 08:27

Székelyt az Ízlik a banán, elvtársak? (Do You Like Banana, Comrades?) című rádiójátékáért jutalmazta a brit közszolgálati műsorszolgáltató immár második alkalommal. Székely ugyanis ezzel a művel a BBC által 2009-ben meghirdetett rádiójáték-pályázaton elnyerte a legjobb európai drámáért járó díjat. A nyertes alkotásból a BBC elkészítette és sugározta is a rádiójátékot.

A jelenlegi elismeréseket a már bemutatott rádiójátékoknak ítélték oda, a 2011 októbere és 2012 októbere között sugárzott műsorok közül választották ki a legjobbakat. Székely Csaba a díjátadó miatt Londonban tartózkodott, így nem sikerült elérnünk, a 2009-es siker után azonban lapunk megkeresésére elmondta: a rádiójáték alapjául szolgáló szöveget a Transindex hírportálon közölte folytatásokban azonos címmel. Kezdetben azt tervezte, hogy a folyamatosan bővülő történetet regénnyé formálja, ez azonban nem sikerült, később pedig idő hiányában a novellafüzér tervéről is kénytelen volt lemondani: a sorozat így félbemaradt. Tulajdonképpen maga a pályázat adta meg a szöveg végső formáját, a történet lényege ugyanis az, hogy a főszereplő egy londoni elmegyógyintézetben meséli el élményeit a rendszerváltás előtti és utáni Romániáról. A munka első fele nem okozott nehézséget Székely Csabának, hiszen ekkor a meglévő szöveget dolgozta át drámává angol nyelven, a történet befejezése bizonyult nehezebb feladatnak. A 2009-es versenyre egyébként 1200 pályamunka érkezett a világ minden tájáról, ebből 261 művet küldtek be európai szerzők.

Székely Csaba drámaírói karrierje egyébként éppen a 2009-es BBC-pályázaton elért sikerrel kezdődött – azóta egyértelműen a legközismertebb és legelismertebb kortárs erdélyi drámaíróvá vált. Rövidesen megírta az azóta nagyon sikeres Bányavirág című drámát, amelyet 2011-ben be is mutattak: először a Dupblat Társulat dolgozta fel egy független produkció formájában, majd szülővárosában, Marosvásárhelyen is bemutatták a Yorick Stúdió Színház és a Tompa Miklós Társulat koprodukciójaként Sebestyén Aba rendezésében, 2012-ben pedig a budapesti Pinceszínházban is színre vitték. A dráma és a belőle készült előadások számos díjat hoztak az alkotóknak különféle színházi seregszemléken, Alföldi Róbert igazgató meghívására pedig idén a budapesti Nemzeti Színház is műsorára tűzi. A Székely által trilógiaként elképzelt drámasorozat második részét, a Bányavakságot tavaly szintén a marosvásárhelyi Yorick Stúdió és Tompa Miklós Társulat mutatta be közösen, majd a budapesti Szkéné Színházban vitték színre.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 26., szerda

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál

Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál
Hirdetés
2026. augusztus 26., szerda

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből

A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.

Elhunyt Nádas Péter
Elhunyt Nádas Péter
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

2026. augusztus 23., vasárnap

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten

Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten
Hirdetés
2026. augusztus 06., csütörtök

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)

A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)
2026. augusztus 05., szerda

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)

Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)
2026. augusztus 04., kedd

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon

Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon
Hirdetés
2026. július 30., csütörtök

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás

Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás
2026. július 21., kedd

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony

Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony
2026. július 18., szombat

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat

A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat
Hirdetés
Hirdetés