Hirdetés

Kétes ügyletek a Duna Tv-nél?

Két produkció esetében közvetítő cégeken keresztül több százmillió forint juthatott ki a Duna Televízióból – jelentette ki Szabó László, a Duna Televíziót felügyelő Hungária Televízió Közalapítvány Fidesz által delegált kurátora. Mint részletezte, két produkciót nem közvetlenül a gyártó cégektől rendelt meg a Duna Televízió, hanem közvetítői szerepet játszó cégek révén adták tovább a megrendelést.

2010. június 29., 10:302010. június 29., 10:30

Szabó bemutatta azokat az iratokat, amelyek szerinte azt igazolják, hogy az Egy különleges ember című produkció esetében a 162 és fél millió forintos szerződést 48 millióért, a Suli Buli című produkció esetében a 205 milliós szerződést 64 millióért szállította le a gyártó cég. A szerződéseket Cselényi László írta alá, tette hozzá. A Suli Buli produkcióra a referenciával, honlappal nem rendelkező See Walker Television Kft.-vel kötött szerződést a televízió. Az Egy különleges ember nevű tévés műsort pedig a Jade Dragon TV Kft. készíti. A kurátor szerint mindkét cégnek ugyanaz a székhelye, illetve ugyanaz az ügyvezetőjük. Szabó László szerint a mostani kuratóriumi elnökség nem érdekelt abban, hogy vizsgálódjon a gyanús szerződések ügyében, pedig a kuratórium Fidesz és KDNP által delegált tagjai már többször közleményben szólították fel a televízió menedzsmentjét és a felügyelőbizottságot, hogy vizsgálják felül a külsős szerződéseket. A Duna Televízió Zrt.-nek semmiféle közvetítő céggel nincs szerződése – reagált hétfőn rövid közleményben a csatorna szóvivője.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 03., szerda

Operamesék, kulisszatitkok: interaktív foglalkozások hozzák közelebb a komolyzenét a legkisebbekhez

Napjaink zajos világában különösen fontos, hogy a gyerekek már kiskorukban találkozzanak a komolyzenével. A LurkOpera játékos foglalkozásai során az opera nemcsak élmény, hanem eszköz a koncentráció, kreativitás és érzelmi intelligencia fejlesztésére.

Operamesék, kulisszatitkok: interaktív foglalkozások hozzák közelebb a komolyzenét a legkisebbekhez
Hirdetés
2025. december 03., szerda

Erdélyi településeket is érintő adventi turnéra indul a Kaláka

Ismét adventi turnéra indul a Kaláka. A népszerű zenekar december 4-én a budapesti Deák Ferenc téri evangélikus templomban kezdi a Szabad-e bejönni ide betlehemmel? című műsorsorozatát, és 21-én este Óbudán zárja.

Erdélyi településeket is érintő adventi turnéra indul a Kaláka
2025. december 01., hétfő

Lázár Ervin meséjéből készült előadást mutat be Mikuláskor a Nagyvárad Táncegyüttes

Lázár Ervin Szegény Dzsoni és Árnika című meséjét mutatja be a Nagyvárad Táncegyüttes Mikulás ünnepén.

Lázár Ervin meséjéből készült előadást mutat be Mikuláskor a Nagyvárad Táncegyüttes
2025. december 01., hétfő

A teljes Hunyadi-sorozat, több mint száz kortárs és klasszikus magyar film látható ingyen a Filmión

A 130 éves filmművészet tiszteletére 130 kortárs és klasszikus magyar alkotás érhető el ingyen öt héten át, adventtől Vízkeresztig, hétfőtől január 6-ig az idén ötéves Filmio kínálatában.

A teljes Hunyadi-sorozat, több mint száz kortárs és klasszikus magyar film látható ingyen a Filmión
Hirdetés
2025. november 30., vasárnap

Erdélyi mozikba érkezik a Szenvedélyes nők című magyar film

Alig egy héttel a magyarországi premier után Erdély-szerte is debütál a mozikban a Futni mentem rendezőjének új vígjátéka, a Szenvedélyes nők – közölte a forgalmazó Filmtett Egyesület.

Erdélyi mozikba érkezik a Szenvedélyes nők című magyar film
2025. november 29., szombat

„Nagy az adósságunk az Erdélyről szóló filmek terén”. Káel Csaba rendező Kalotaszegről, a Magyar menyegzőről (INTERJÚ)

Káel Csaba olyan kalotaszegi esküvőnek a hangulatát igyekezett visszaadni Magyar menyegző című filmjében, amilyenbe évtizedekkel ezelőtt maga is belecsöppent. Eközben arra törekedett, hogy az alkotásra ne etnográfiai dokumentumfilmként tekintsenek.

„Nagy az adósságunk az Erdélyről szóló filmek terén”. Káel Csaba rendező Kalotaszegről, a Magyar menyegzőről (INTERJÚ)
2025. november 27., csütörtök

Román író-rendező „székely öko-románca” a sepsiszentgyörgyi színházban

Radu Afrim román rendező kifejezetten a társulat számára írt és rendezett előadását, a Kommuna - székely öko-románc című produkciót mutatja be a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház december 2-án.

Román író-rendező „székely öko-románca” a sepsiszentgyörgyi színházban
Hirdetés
2025. november 27., csütörtök

Idős népzenészekért indult jótékonysági kampány

Jótékonysági kampányt indított az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány és a Romániai Magyar Népzenészek Egyesülete az idős adatközlő népzenészekért, akik egész életükben a közösség szolgálatában álltak, őrizték és továbbadták hagyományainkat.

Idős népzenészekért indult jótékonysági kampány
2025. november 26., szerda

Groteszk, abszurd művészi reflexiók: alkotásra ösztönöz pályázatával a temesvári színház

A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház előadásai apropóján Örkény István és Ödön von Horváth műveinek olvasására, illetve alkotásra ösztönzi nézőit és minden érdeklődőt.

Groteszk, abszurd művészi reflexiók: alkotásra ösztönöz pályázatával a temesvári színház
2025. november 25., kedd

Csipkeszegi táncház: múzeumokkal, közösségi eseményekkel őrzik a széki népi kultúrát

Minden korosztály számára kínál programot a mezőségi Széken található Csipkeszegi és Forrószegi táncház, legyen szó táncbemutatóról vagy -oktatásról, tárlatvezetésről, az állandó fotókiállítás megtekintéséről vagy a rendszeresen szervezendő táncházakról.

Csipkeszegi táncház: múzeumokkal, közösségi eseményekkel őrzik a széki népi kultúrát
Hirdetés
Hirdetés