2009. április 17., 12:532009. április 17., 12:53
Az orosz kicsinyességet és giccshajhászást parodizáló darab egy szerelmi sokszög körül bonyolódik. „A francia polgárosodó világ majmolásának karikatúrája ez a színjáték. Sajátossága, hogy erős érzelmi töltettel rendelkezik, és nagyon szövegközpontú.
A történet önmagába visszaforduló, nem ad lehetőséget konklúziókra, tulajdonképpen a végétől újra lehetne kezdeni, így örök körforgássá válik” – részletezte tegnapi sajtótájékoztatóján a rendező. A műfajnak megfelelően a szöveg mellett a helyzetkomikum is fontos szerepet kap. A darab szereplői olyan nevetséges figurák, akik inkább hisznek másoknak, mint a saját szemüknek.
Csurulya a 2008/2009-es évadban másodszor rendez Szatmáron. „A Harag György Társulat beosztott rendezője vagyok, ami azt jelenti, hogy a székelyudvarhelyi színházban végzett munkám mellett évadonként itt is két előadást viszek színpadra” – tette hozzá a művész. A rendező elmondta: március 3-án kezdték el előkészíteni a darabot, de mivel nem volt szabad az Északi Színház színpada, az Ács Alajos Stúdióteremben kellett próbálniuk.
„Azt gondolom, jól dolgoztunk, annak ellenére, hogy a próbafolyamat során mindössze 6 napot voltunk színpadon, ami barátok között is 12 próbát jelent” – véli Csurulya, aki nemcsak a színészi munkát instruálta, hanem az előadás teljes díszletét is tervezte. Nagy Csongor színművész pedig hozzátette: a stúdiópróbák után tulajdonképpen teljesen újra kellett kezdeniük a munkát, hiszen a színpad sokkal nagyobb és más természetű közeg, mint a kisterem, így az addig begyakorolt lépések itt már elvesztették aktualitásukat. „Minden mozdulat és minden hanghatás átértékelődött, ezért ezeket a színházterem adottságaihoz mérten újra kellett rögzítenünk” – mesélte a színész.
A díszlettel kapcsolatban elhangzott: a Két férfi az ágy alatt szállítható előadás, kellékeit nem kell fúrni, faragni, így szinte bármilyen szín- vagy kultúrházban felállíthatóak. „A szatmári társulat sokat turnézik a régióban, ami egyszerre jó és veszélyes tulajdonság is. Azért készítettünk könynyen mozgatható háttérelemeket, hogy a leendő helyszínek különböző beosztása miatt ne kelljen változtatni az eredeti díszleten, mert az rontaná a darab összhatását” – árulta el a rendező.
Stier Péter az Északi Színház gazdasági vezetője szerint idén Szatmárnémeti mellett a közönség Nagybányán és Tasnádon biztosan láthatja majd a darabot, ősztől pedig több vidéki településre is elviszik a bohózatot. A jelmezek Maria Gheorghiade ruhatervező munkáját dicsérik, amelyek a rendező véleménye szerint valóságos költemények.
A szatmári bemutató főbb szerepeiben Nagy Csongor, Nagy Orbán, Csíki Orsolya, Varga Andrea és Némethy Zsuzsa látható.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.
A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.
Az Erdélyi Magyar Írók Ligája új programsorozatot indít útjára idén. Az Olvasatórium kritikusi kerekasztal első eseményét március 26-án, csütörtökön 19 órától tartják.
Szatmárnémetiben rendez Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója, aki a Harag György Társulattal állítja színpadra Eugène Ionesco: A kopasz énekesnő című műve alapján készülő előadást.