
Vargyasi Levente átveszi a díjat
Fotó: Facebook/Vargyasi Levente
Székelyudvarhelyi és sepsiszentgyörgyi rendező aktuális erdélyi problémákra rávilágító dokumentumfilmjei, a Székelyföldi Legendárium animációja, kolozsvári rendezők filmjei is nyertek a Lakiteleki Filmszemlén. Az elismerésről és az alkotásokról beszéltek a Krónikának.
2017. november 14., 11:022017. november 14., 11:02
Székelyudvarhelyi, sepsiszentgyörgyi, kolozsvári alkotók filmjeit díjazták a Lakiteleki Filmszemlén a múlt héten. A székelyudvarhelyi Szabó Attila, az MTVA tudósítója Méregzöld mesék című, az illegális erdőkitermelésre figyelmeztető filmjének ítélték a szemle fődíját. A rendező az emberi erőforrások miniszterének a Nemzeti Kulturális Alap keretéből felajánlott egymillió forint összegű díját vehette át.
A sepsiszentgyörgyi Vargyasi Levente Tehenesek című filmje kapta az Országgyűlés elnökének 600 ezer forintos és a Nemzetstratégiai Kutatóintézet 250 ezer forintos különdíját.
a Karc FM 100 ezer forintos különdíját és a nagykőrösi Arany János Református Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium 25 ezer forintos különdíját ítélték oda.
A szemlén az Echo Tv különdíját, valamint a Bács-Kiskun megyei önkormányzat különdíját a Szent László-legenda című film kapta, melyet kolozsvári alkotók, Maksay Ágnes és Filep Farkas rendeztek. A Lakiteleki Népfőiskola Alapítvány 250 ezer forintos különdíját az udvarhelyi származású, Kolozsváron élő Csibi Lászlónak ítélték oda Nussbaum 95 736 című, a holokauszt túlélőiről készített filmjéért.
A mustrát tizenhetedik alkalommal hirdette meg a Lakitelek Népfőiskola Alapítvány, idén Eiben István operatőr emlékére.
A harminctagú zsűri nemcsak pontozza a filmeket, hanem az alkotók jelenlétében hasznos észrevételeket is megfogalmaz, a zsűri elnöke Buglya Sándor Balázs Béla-díjas filmrendező, producer. A filmes seregszemlére krónika, korkép, művelődés, portré és fikciós műsorok kategóriákban lehetett nevezni.
A felhívásra hazai és határon túli alkotóktól összesen 114 film érkezett. Az előzsűri 27 alkotást javasolt a háromnapos szemle versenyprogramjába, amely kedden kezdődött, és csütörtökön ért véget a díjkiosztóval. A háromnapos szemle versenyprogramjába bejutott alkotások vetítése nyilvános és díjmentes volt.
„Lakitelek az a hely, ahol esély adatott, hogy pályára kerüljenek a filmes alkotók. A fődíj nagyon jólesik, ugyanakkor az is, hogy a díjátadón a szakmabeliek elmondják észrevételeiket, meglátásaikat a filmekről.
– mondta el a Krónikának Szabó Attila. Rámutatott, egy-egy alkotás elbírálása esetében a filmes megformáláson kívül rendkívül lényeges a témaválasztás, a bemutatott problémakör pedig nagyobb publicitást kap a díjaknak köszönhetően.
Részlet a fődíjas Méregzöld mesékből
Fotó: Filmtekercs.hu
„Amint Lakiteleken elhangzott, fontos, hogy a filmek ne csak a múltba révedjenek, hanem aktuális problémákat járnak körül, így hozzájárulnak a társadalom működésének jobbításához” – mondta Szabó Attila.
Szintén az aktuális problémákra való figyelemfelhívás szándékával készítette el a háromszéki szarvasmarhatartók gondjaira rávilágító dokumentumfilmjét Vargyasi Levente, aki lapunknak elmondta, nagyon örül a díjnak és annak is, hogy a filmes szakma értékelte a Tehenesek című alkotást.
Sajnálatos módon a politikum és a helyi közösségek is keveset törődnek a marhatartók gondjaival. Háromszéken még él a hagyomány, hogy kimegy legelni a csorda, a gazdák beadják a tejet a csarnokba, de haldoklik a dolog, nekik pedig egyre inkább meg kell küzdeniük a megélhetésért” – fejtette ki Vargyasi Levente.
Az alkotó 2015 és 2017 között forgatta a filmet Nagybaconban – ahol rekordszámú, mintegy 4000 szarvasmarhát tartanak –, valamint Bereckben, Gelencén, Kézdialmásban, Lemhényben. Rámutatott, mivel a film megrendelője az MTVA Mecenatúra, így a Duna World csatornán is sugározták már az alkotást, ugyanakkor szeretné, ha minél több településen bemutatnák, és beszélgetést is folytatnának a helyi gazdákkal a gondokról, ugyanakkor felhívják a figyelmet, hogy a közösség a helyi hús- és tejtermékeket részesítse előnyben.
A Székelyföldi Legendárium csapata nevében Fazakas Szabolcs ötletgazda a Krónikának úgy fogalmazott, természetesen örülnek az elismerésnek, ugyanakkor hasznosnak és tanulságosnak érezték a lakiteleki díjátadót, amelyen a zsűri elemezte az alkotásokat.
Fazakas Szabolcs
Fotó: Barabás Ákos
„A díj segít a rajzfilmjeink népszerűsítésében, épp most indulunk Los Angelesbe, ahol a magyar filmek fesztiválján és a Magyar Házban is bemutatjuk a rajzfilmeket.
– mondta Fazakas Szabolcs. Kitért arra is, hogy a Legendárium csapata Los Angelesben részt vesz egy nagyszabású, az animációs filmek alkotói számára szervezett rendezvényen, a CTN Animation Expón, ahol kimondottan szakmabeliekkel fognak találkozni.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.
szóljon hozzá!