
Fotó: A szerző felvétele
2008. december 18., 09:542008. december 18., 09:54
A kiállítás anyagát folyamatosan cserélik majd, hogy a kollekció többi darabját is láthassák az érdeklődők.A gyűjtemény egy részét a David házaspár még a kommunizmus idején vásárolta fel, majd a rendszerváltás után egy Németországba elszármazott hölgy romániai, erdélyi munkákból galériát akart nyitni, és ennek megalapozásaképpen több festményt vett meg tőlük.
A több ezer márkára rúgó bevételből a David házaspár 1993-ban Armonie-Harmónia néven létrehozta az első hazai magán-alkotótábort, amellyel a nemzetiségi megbékélést szerették volna elősegíteni. Azóta tizenháromszor hívták össze az elismert román és magyar képzőművészeket, akik a táborban készült alkotásaikkal gyarapították a gyűjteményt. Az értékes kollekció sorsa bizonytalan, mivel az idős házaspárnak nincs örököse, és mint mondják, legszívesebben Marosvásárhelynek adományoznák a festményeket. „Mindig azt szerettük volna, ha a gyűjtemény együtt marad, de a városvezetők azt mondták, ekkora anyagot nincs hová elhelyezniük. Részletekben adtunk kisebb képgyűjteményeket a besztercei és a Maros Megyei Múzeumnak” – mondta David Erzsébet. „Az alkotótáborok szervezési jogát tavalytól átadtuk a Marosvásárhelyen magánklinikát működtető Lucian Neagoş orvosnak, de a festmények nagy része még mindig a mi tulajdonunkban van. Egyelőre nem tudjuk, mi lesz a sorsuk. Idősek vagyunk, de amíg élünk, gondját viseljük a gyűjteménynek” – magyarázta David Gheorghe.
A David-adomány mellett az évek során további jelentős gyűjtemények kerültek a Maros Megyei Múzeum tulajdonába. A Kultúrpalotából a régészeti anyag hamarosan átköltözik a középkori vár épületeibe, így állandó tárlatként a Nagy Imre Képtár, valamint a Ion Vlasiu- gyűjtemény kap helyet a palota második emeletén – tájékoztatta lapunkat Soós Zoltán régész, a múzeum igazgatója. A főleg magyar vonatkozású Bernády-gyűjtemény mellett, amely immár állandóan látogatható a Kultúrpalotában, jövőre egy román festészeti tárlatot is berendeznek, ahol Corneliu Baba, Teodor Aman és más jeles hazai művészek alkotásait is láthatja a közönség – jelentette be Ion Şulea, a múzeum művészeti részlegének vezetője.
Erdélyi társulatok és alkotók szerezték meg a legfontosabb elismerések jelentős részét a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválján.
Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.
Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.