Hirdetés

Katonaruhák a világháborúból

•  Fotó: Krónika

Fotó: Krónika

Hadtörténeti kiállítás nyílt a Varadinum keretében Nagyváradon Magyar katonai indulók akkordjai fogadták azokat, akik ellátogattak kedden este a nagyváradi Lorántffy Zsuzsanna-központ kiállítótermébe, hogy megtekintsék a második világháborús katonai emléktárgyakból rendezett kiállítást.

Balogh Levente

Balogh Levente

2006. május 18., 00:002006. május 18., 00:00

A Varadinum ünnepségsorozat keretében az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) által szervezett tárlaton a mindössze tizenhét éves marosvásárhelyi Benkő József gyűjteményét tekinthették meg az érdeklődők. Négy hadsereg – magyar, német, szovjet és román – egy-egy teljes egyenruháját is kiállították a szükséges kiegészítőkkel – derékszíjakkal, szuronyokkal, gázálarcokkal, hátizsákokkal – együtt, emellett tábori csajkák, kulacsok, lőszeres ládák és töltényhevederek is helyet kaptak a tárlókban. Mindezek mellett korabeli zsoldkönyveket, tábori levelezőlapokat, fényképfelvételeket, magyar és német kitüntetéseket, valamint dögcédulákat is megtekinthettek a látogatók.
Benkő József elmondta, gyűjteménye jelenleg több mint ezer darabot számlál: a tárgyak harminc százalékát Maros megyei veteránoktól kapta, a többit az ócskapiacról, illetve csere útján szerezte be. A fiatal gyűjtő közölte, távlati célja egy székely hadtörténeti múzeum létesítése.
A rendezvényen a szervezők bemutatták azt a térképet, amely Nagyvárad 1942-es állapotát mutatja be, és amelyet egy korabeli, valamint egy mai geodéziai térkép alapján az EMI egyik tagja, Csomortányi István készített el. A térképhez a kiállítók a város magyar utcanévjegyzékét és az utcanevek román megfelelőjét is csatolták. Nagy József Barna, az EMI nagyváradi elnöke közölte, mindezzel az a céljuk, hogy a nemzeti kulturális örökség részét képező eredeti magyar utcanevek továbbra se merüljenek feledésbe. Hozzátette, tervezik Kolozsvár, Marosvásárhely és Szatmárnémeti hasonló térképének elkészítését is. Emellett bejelentett egy újabb akciót is: ennek keretében aláírásgyűjtést szerveznek, hogy a jelenlegi, kevésbé jelentős mellékutca helyett egy sokkal fontosabb utca vagy tér – vagy a románok által Egyesülésre elkeresztelt egykori Szent László tér vagy a Fő utca – kapja meg a városalapító lovagkirály, Szent László nevét.
Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 27., szombat

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége

Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége
Hirdetés
2026. június 27., szombat

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről

Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről
2026. június 25., csütörtök

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét

Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét
2026. június 22., hétfő

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is

Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás

Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás
2026. június 20., szombat

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön

Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön
2026. június 17., szerda

B. Kovács András kötetét mutatják be Kolozsváron

Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.

B. Kovács András kötetét mutatják be Kolozsváron
Hirdetés
2026. június 16., kedd

Kortárs valóságunkra reflektáló magyar thriller is versenyez a TIFF fődíjáért

Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.

Kortárs valóságunkra reflektáló magyar thriller is versenyez a TIFF fődíjáért
2026. június 15., hétfő

Fesztiváldíjas monodrámával szerepel az OSZT-on az Aradi Kamaraszínház, közös székelyföldi produkció is versenyben

Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.

Fesztiváldíjas monodrámával szerepel az OSZT-on az Aradi Kamaraszínház, közös székelyföldi produkció is versenyben
2026. június 14., vasárnap

Emlékház őrzi Kárásztelek tárgyi és szellemi örökségét

Egy csaknem eltűnt építészeti világ és a helyiek féltve őrzött emlékei kaptak új otthont a Szilágy megyei Kárásztelken, ahol nemrég felavatták a tájházat. Az épület nemcsak a múlt tárgyi örökségét mutatja be, hanem közösségi térként is szolgál majd.

Emlékház őrzi Kárásztelek tárgyi és szellemi örökségét
Hirdetés
Hirdetés