
Fotó: Facebook/UNITER
Erdélyi magyar színházi alkotókat is díjaztak tegnap este a Román Színházi Szövetség (UNITER) díjátadó gáláján Bukarestben.
2021. július 20., 10:142021. július 20., 10:14
2021. július 20., 11:122021. július 20., 11:12
a kolozsvári Reactor független színházi műhely Toate lucrurile pe care mi le-a luat Alois (Mindaz, amit Alois elvett tőlem) című produkcióban nyújtott alakításáért. Az előadás rendezője Andrei Măjeri.
A Samuel Beckett szövegeiből készült produkciót Zakariás Zalán rendezte. A filmes színházi kísérletnek nevezett premiert a járványhelyzetben online tartották. Az UNITER zsűrije a 2020. január 1. és december 31. közötti bemutatott előadásokból, rádiójátékokból és televíziós/online feldolgozásokból válogatott.

Bejelentette jelöléseit a Román Színházi Szövetség (UNITER) a 2020-as évre vonatkozóan: azokat az előadásokat vették figyelembe, amelyek tavaly január 1. és december 31. közt, a pandémia miatt igencsak takaréklángon működő időszakban születtek.
amelyet Dan Coman román kortárs író szövege alapján vitt színre a craiovai Marin Sorescu Színház. A legjobb előadás díjért versenyben volt még a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház román társulatának Villa Dolorosa című produkciója, amelyet Theodor Cristian Popescu állított színpadra, valamint a kolozsvári Alexandra Felseghi dramaturg szövege alapján készült Verde tăiat című román nyelvű előadás, amelyet Adina Lazăr rendezett a Pro Színház Egyesület nevű zilahi magántársulattal.
aki a bukaresti nemzeti színház által bemutatott Romániai napló. 1989 című előadást jegyezte.
a nagyváradi Mária Királyné Színház A revizor című Gogol-drámában nyújtott alakításáért.
aki a Nagyváradon színre vitt A revizor produkció díszleteit jegyezte. A legjobb díszletért járó díjért versenyben volt Andu Dumitrescu is a Pool (No water) című előadásért, amelyet a Kolozsvári Állami Magyar Színház mutatott be.
A gálán életműdíjat kapott többek között a 2019-ben elhunyt Alexandru Darie román rendező, a Bukaresti Bulandra Színház egykori igazgatója, valamint Marcel Iureș színművész.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.
Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.
Egy csaknem eltűnt építészeti világ és a helyiek féltve őrzött emlékei kaptak új otthont a Szilágy megyei Kárásztelken, ahol nemrég felavatták a tájházat. Az épület nemcsak a múlt tárgyi örökségét mutatja be, hanem közösségi térként is szolgál majd.
szóljon hozzá!