Ez pontosan az a rész, amelyre magyarországi intézmények, alapítványok részéről számítottunk. Inkább most visszamondok néhány műsort, mintsem a Magyar Hét lejárta után áruba bocsássam a lakásomat” – jelentette ki lapunknak a kulturális irodát vezető Serfőző Levente. Aggodalmának adott hangot ugyanakkor a magyarországi illetékesek hozzáállásával kapcsolatban: az ígéretek be nem tartása vagy elodázása odavezetett, hogy a magyar jellegű kulturális programok szervezőiként máig nem tudták teljes egészében kifizetni a márciusi magyar napokra érkezett előadókat, például a Győri Balettnek még mindig tartoznak 5000 euróval. „Remélem, hogy a héten eldől, lesz pénz, vagy nem lesz. Egy biztos: ha újabb programmódosítást kell végrehajtanunk, nem a már leszerződtetett művészekről, és nem az erdélyi fellépőkről mondunk le” – szögezte le.
Operagála és István, a király
Az iroda munkatársai viszont jó hírrel is szolgáltak: a Magyar Hét keretében a népművészeti, történelmi, gasztronómiai és kulturális esemény megrendezésén kívül a szórakozni vágyó nagyközönséget is megszólítják. Lemondtak ugyan a Nox-koncertről, de a Nagypiac téren szabadtéri operagálát szerveznek, számítanak többek között Rúzsa Magdi, Dancs Annamari és a Kampec Dolores fellépésére. Augusztus 23-án este telt házas stadiont remélnek az István, a király című rockopera bemutatóján. Szörényi Levente és Bródy János 1983-ban bemutatott művét nagyjából ugyanaz a stáb adja elő, amely 2003 júliusában félmillió nézőt vonzott Csíksomlyóra. István szerepében Varga Miklóst, Koppányéban Vikidál Gyulát láthatjuk, Tordát Novák Péter alakítja. A produkcióban továbbá Budapesten élő marosvásárhelyi színészek és a nagyváradi színház Szigligeti Ede Társulatának tagjai lépnek fel. A 120 tagú tánccsoportot az öt erdélyi hivatásos együttesből válogatták. „Ezt az előadást semmiként nem mondhatjuk vissza, hiszen aláírtuk a szerződést, lefoglaltuk a szállóhelyeket, kibéreltük a szükséges technikai felszerelést” – mondta el Serfőző Levente.
Recsegő-ropogó
erdélyi pavilon
Meg sem kezdték a Petőfi parkba elképzelt erdélyi pavilon ácsolását, az épület máris „recseg és ropog”. A szebeni magyar közösség kezdeményezésére készülő pavilon körüli jogi és adminisztratív jellegű viták oda vezettek, hogy Klaus Johannis polgármester megtagadta az építési engedély kibocsátását, utólag viszont ideiglenes engedélyt adott ki, azzal a feltétellel, hogy záros határidőn belül lebontják a pavilont. A város magyarsága viszont azt szeretné, ha a nemzeti költőről elnevezett parkban kőalapra helyezett, fából készült konferenciateremmel és kiállítótérrel rendelkezne. „Műépítészként úgy vélem, a pavilon végleges épületként is megállná a helyét” – fejtette ki a véleményét a város főépítésze, Guttman Szabolcs, akinek az ügy érdekében többfelvonásos csatát kellett megvívnia a polgármesterrel. Hasonlóan vélekedett Durbák Eszter miskolci építész is, aki hónapok óta Nagyszebenben segédkezik az Ars Hungarica szervezőinek. A két szakember szerint a Kós Károlynak emléket állító, 280 négyzetméteres épület tökéletesen beilleszkedne a 6000 négyzetméteres, többnyire a várból kiszorult kóbor kutyák és hajléktalanok által birtokolt zöldövezetbe.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.
Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.