Hirdetés

Kalózok, szörnyek, trükktúladagolás

A Disney-stúdió még a kilencfarkú macskáról is legalább három bőrt kíván lehúzni. A Karib-tenger kalózai című kalandfilm sikere nyomán már korábban bejelentették, hogy hamarosan mozikba kerül a folytatás is, a második rész közönsége pedig meglepődve tapasztalhatja, hogy a harmadik epizód is készülőben, hiszen a most vetített A holtak kincse című rész amolyan „folytatása következik” – jelenettel zárul.

Balogh Levente

Balogh Levente

2006. szeptember 07., 00:002006. szeptember 07., 00:00

Ami riasztó perspektívát vetít előre, mert a második rész bizony meglehetősen alatta marad az első film alapján kialakult elvárásoknak. Persze szó sincs arról, hogy A Fekete Gyöngy átka filmtörténeti jelentőségű mű lenne. Ám alapmotívumaival – még ha mégoly sablonosak is, hiszen elátkozott kalózok, egzotikus szigeteken berendezett bűntanyák, látványos vízi csaták váltakoznak a vásznon – mégiscsak sikerült valamennyire magával ragadnia a brutális akciófilmektől és a digitális trükkökkel felturbózott negatív utópiáktól némileg megcsömörlött, romantikus elhajlásokra hajlamos közönséget.
A második rész esetében azonban az alkotók abba a hibába estek, hogy mindenáron olyan mozit akartak összehozni, amely még az elsőt is felülmúlja látványosságban és fordulatokban, amiből aztán az következett, hogy a közel két és fél órás epizódba annyi vizuális trükköt építettek be, hogy a néző egy idő után egyszerűen elfárad tőlük. Ráadásul már a történet sem túlzottan fantáziadús: a bonyodalom forrása ismét egy elátkozott kalózhajó, a Repülő Hollandi, amelynek kapitánya, Davey Jones üldözőbe veszi a főszereplő Sparrow kapitányt, hogy behajtson egy régi adósságot. A hajsza tétje nem kevés: ha nem sikerült a tartozást rendezni, Sparrownak be kell állnia a Repülő Hollandi élőholtakból álló legénysége közé szolgálni.
A mintegy háromórás üldözés során a főhősöknek minden elképzelhető veszedelem ellen föl kell venniük a harcot: a fiatal szerelmespárt, Willt és Elizabethet halálra ítélik, majd üldözőbe veszi őket egy tengeri szörny, végül pedig a Repülő Hollandi kísértetlegénységével is meg kell küzdeniük. A kaland-túladagolást látványtrükk-dömpinggel súlyosbították az alkotók, amelyek közül a legérthetetlenebb, hogy a Repülő Hollandi legénységének tagjai miért néznek úgy ki, mint valami őrült tudós által tengeri lények és emberek génállományának összekeverésével klónozott hibridek.
A filmet a kissé zakkant Jack Sparrow kapitányt alakító Johnny Depp játékának sikerül némileg földobnia, ám a néző öszszességében mégis azzal a benyomással távozik A holtak kincse megtekintése után, hogy annak alkotói tulajdonképpen megérdemelnék, hogy egy 18. századi kalózhajó fedélzetéről ünnepélyes keretek között a tengerbe vessék őket.

A Karib-tenger kalózai – A holtak kincse. Amerikai kalandfilm, 2006. Rendezte: Gore Verbinski. Szereplők: Johnny Depp, Orlando Bloom, Keira Knightley. Írta: Ted Elliott. Kép: Dariusz Wolski. Zene: Hans Zimmer. Értékelés az 1–5-ös skálán: 3.
Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 22., hétfő

74 éves korában elhunyt Chris Rea

74 éves korában elhunyt Chris Rea brit énekes-dalszerző és gitáros, a bluesos hangzású, melankolikus rock egyik legismertebb európai alakja. Halálhírét családja szóvivője erősítette meg – tájékoztat a BBC News alapján a Magyar Nemzet.

74 éves korában elhunyt Chris Rea
74 éves korában elhunyt Chris Rea
2025. december 22., hétfő

74 éves korában elhunyt Chris Rea

Hirdetés
2025. december 20., szombat

Több mint négyszáz gyerek ismerkedett a Székely Nemzeti Múzeum kulturális örökségével

A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum 2025 őszén indította el „A múzeum mindenkié” című programját, amelynek célja, hogy a távolabbi települések diákjai is élményszerűen kapcsolódhassanak az intézmény kulturális örökségéhez.

Több mint négyszáz gyerek ismerkedett a Székely Nemzeti Múzeum kulturális örökségével
2025. december 19., péntek

Gyergyó ősi dallamai: száz év gyűjtése egyetlen kötetben

A Hagyományok Háza december eleji Ünnepváró forgatagának egyik legfontosabb eseménye Mihó Attila, Szabó Dániel és András Orsolya Erzsébet Gyergyói hagyományos tánczene című kötetének bemutatója volt. Gyergyó vidékének gazdag&

Gyergyó ősi dallamai: száz év gyűjtése egyetlen kötetben
2025. december 19., péntek

Legyen hiteles az erdélyi irodalom, emelje magához az olvasót – Borcsa János kritikus új kötetéről (INTERJÚ)

„Az erdélyi irodalom hiteles legyen mindenekelőtt, a hamis hang, az üres, semmitmondó tartalom s a szemfényvesztő játszadozás csak erkölcsi kárt okozhat nekünk” – vallja Borcsa János irodalomkritikus.

Legyen hiteles az erdélyi irodalom, emelje magához az olvasót – Borcsa János kritikus új kötetéről (INTERJÚ)
Hirdetés
2025. december 17., szerda

Szatmáron is láthatja a közönség a Ceaușescu-korszak végének színházi szatíráját

Újra műsoron a Kolozsvári Állami Magyar Színház Pornokrácia című produkciója, majd Szatmárnémetiben vendégszerepel az előadás.

Szatmáron is láthatja a közönség a Ceaușescu-korszak végének színházi szatíráját
2025. december 17., szerda

Erdélyből is lehet jelentkezni a Hungarikum-pályázatokra

A budapesti Agrárminisztérium és a Hungarikum Bizottság a magyar nemzeti értékek megőrzése, gyűjtése és népszerűsítése céljából december 15-én tizenötödik alkalommal hirdette meg új pályázatát.

Erdélyből is lehet jelentkezni a Hungarikum-pályázatokra
2025. december 17., szerda

Oscar-díj: nem került fel a magyar film a szűkített listára

Tizenkét kategóriában tette közzé az Oscar-jelölésre esélyes produkciók szűkített listáját kedden az amerikai filmakadémia; Magyarország nevezettje, Nemes László Árva című filmje nem jutott tovább.

Oscar-díj: nem került fel a magyar film a szűkített listára
Hirdetés
2025. december 16., kedd

Mit jelent a diák számára a természet egy AI által dominált világban?

Díjazta diákpályázatának nyerteseit a Székelyföld kulturális folyóirat. Zsidó Ferenc főszerkesztőt arra kértük, értékelje ki a „Hegyek, fák, füvek” tematikával meghirdetett vers- és prózapályázatot.

Mit jelent a diák számára a természet egy AI által dominált világban?
2025. december 15., hétfő

Kortársunk, Cs. Gyimesi Éva – Impertinenciának tekintette a diktatúra az irodalomtudós kiállását

A 80 évvel ezelőtt született Cs. Gyimesi Éva irodalomtudós, egyetemi tanár, ellenzéki közéleti gondolkodó sokoldalú munkásságát közelítették meg 22 előadó részvételével a kolozsvári bölcsészkaron a hétvégén szervezett konferencián.

Kortársunk, Cs. Gyimesi Éva – Impertinenciának tekintette a diktatúra az irodalomtudós kiállását
2025. december 15., hétfő

„Minden írónak-költőnek jót tesz, ha egy időre kussol”. Varga László Edgár vers után prózával jelentkezik

Új energiákat szabadítanak fel benne az írói válságok, nem szereti előre megtervezni a szövegeket, az is ihletforrás számára, ha az édesanyja jól felidegesíti.

„Minden írónak-költőnek jót tesz, ha egy időre kussol”. Varga László Edgár vers után prózával jelentkezik
Hirdetés
Hirdetés