
New Yorkban is bemutatták a Magyar menyegzőt
Fotó: Szupermodern Stúdió
New Yorkban teltház előtt tartották a Magyar menyegző egyesült államokbeli premierjét kedden. A Mozgókép Múzeumának mozitermében tartott vetítésen Káel Csaba rendező és Tamás Lajos producer, operatőr képviselte a film alkotóit.
2025. december 10., 11:492025. december 10., 11:49
2025. december 10., 13:002025. december 10., 13:00
Káel Csaba a bemutató után az MTI-nek elmondta, a Magyar menyegzővel kapcsolatos első visszajelzések arról szóltak, hogy az amerikai közönség jó részének a magyar kultúra felfedezését jelentette a film megtekintése.
– fogalmazott a rendező, a Nemzeti Filmintézet vezérigazgatója. Emlékeztetett: számára a film inspirációját 1980-ban diákként Erdélyben tett látogatása adta, amikor részt vett egy hagyományos esküvőn.
Káel Csaba a filmbemutató előtt tartott beszédében az amerikai és magyar filmtörténet közös gyökereit idézve rámutatott, hogy a kolozsvári filmgyár volt az a hely, ahol a hollywoodi filmgyártás alapítói közé tartozó Kertész Mihály (Michael Curtis) és Korda Sándor (Alexander Korda) első filmjét elkészítette.

Káel Csaba olyan kalotaszegi esküvőnek a hangulatát igyekezett visszaadni Magyar menyegző című filmjében, amilyenbe évtizedekkel ezelőtt maga is belecsöppent. Eközben arra törekedett, hogy az alkotásra ne etnográfiai dokumentumfilmként tekintsenek.
Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter videóüzenetben felhívta figyelmet arra, hogy
A bemutatón megjelent Gino Pesi amerikai filmszínész-rendező, Pennsylvania állam filmügyi biztosa, aki az amerikai és magyar filmipari együttműködés erősítését szorgalmazta és Takács Szabolcs nagykövet. A bemutatót a New York-i Liszt Intézet szervezte a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával.
Mint ismeretes, Káel Csaba Magyar menyegzője hiánypótló alkotásként a magyar néptánc, népzene erejét és a szerelem örök történetét egyesíti a mozi nyelvén. A Békési Miksa forgatókönyvéből készült alkotás két budapesti fiatalember, András és Péter történetét követi nyomon, akik a 70-es évek végén Budapestről Erdélybe utaznak, hogy részt vegyenek András unokatestvérének lakodalmán.

Szerelmi történetbe ágyazva a magyar néptáncot mutatja be a Magyar menyegző című játékfilm, a kalotaszegi világba betekintést nyújtó alkotás várhatóan jövő év elején kerül a mozikba.
Az alkotók célja az volt, hogy a magyar népművészet egyetemes értékeit egy romantikus történeten keresztül mutassák be a magyar és a nemzetközi közönségnek. A produkció egyúttal főhajtás a legendás koreográfus, Novák Ferenc „Tata” életműve előtt, aki generációkat inspirált a magyar néptánc megőrzésére és továbbvitelére.
A Magyar menyegző forgatása 2025 tavaszán zajlott, a budapesti helyszínek mellett a Szentendrei Skanzenben, illetve Kalotaszegen.
A film főszerepeit a Hogyan tudnék élni nélküled? sztárja, Törőcsik Franciska mellett a Hunyadi című sorozatban is látható Kovács Tamás és az Együtt kezdtük révén széles körben megismert Kövesi Zsombor alakítják. További szerepekben látható Bubik Réka, Györgyi Anna, Lengyel Ferenc, Ertl Balázs, Rohonyi Barnabás, Znamenák István. A filmben a táncházmozgalom olyan legendás képviselői is megjelennek, mint Sebestyén Márta, Sebő Ferenc, Farkas Zoltán Batyu, Tóth Ildikó Fecske, valamint a Muzsikás Együttes.
A film produceri feladatait a közelmúlt számos sikerfilmje, az Örök tél, a Blokád és a Semmelweis készítésében résztvevő Lajos Tamás látja el, aki ezúttal vezető operatőrként is bekapcsolódott a forgatásba.
A koreográfus Zsuráfszky Zoltán, Zs. Vincze Zsuzsa és Mihályi Gábor, a filmben közreműködnek a Magyar Nemzeti Táncegyüttes és a Magyar Állami Népi Együttes művészei, míg az autentikus dallamok Pál István Szalonna zenekarvezető irányításával csendülnek fel.

A magyar filmgyártás bölcsőjében, a kincses városban tartották Káel Csaba zenés, táncos, romantikus filmjének, a Magyar menyegzőnek az ősbemutatóját.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.
Báró Kemény János író, színházalapító, mecénás és közösségépítő köztéri mellszobrának felavatásával, kiállításmegnyitókkal, könyvbemutatókkal ünnepelték szombaton Marosvécsen az Erdélyi Helikon megalakulásának centenáriumát.
Új műsorstruktúrával várja nézőit szombattól az M1 csatorna – közölte az MTVA Sajtó és Marketing Irodája az MTI-vel.
A Színházi Kritikusok Céhe levelet juttatott el Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszternek, valamint Nagy Ervin államtitkárnak, amelyben az Orbán János Dénesnek kifizetett összegek kivizsgálását kérik.
Szerdán nulla órától olyan legendás hangjátékokkal tér vissza a Kossuth Rádió, melyeket az elmúlt 16 évben nem hallhattak: ismét lesz déli harangszó és éjfélkor Himnusz – tájékoztatta az MTVA Sajtó és Marketing Irodája kedden az MTI-t.
szóljon hozzá!