
2010. augusztus 19., 09:162010. augusztus 19., 09:16
A húszéves Háromszék Táncegyüttes első bemutatóját 1990 novemberében tartotta, a Napkeletről napnyugatra című előadást Könczei Árpád rendezte és koreografálta. Az azóta eltelt húsz esztendő alatt a társulat 38 bemutatót tartott. Öt évvel ezelőtt megalakult a táncegyüttes mozgásszínházi műhelye, az M Studio, amely azóta 19 bemutatóval rukkolt elő.
A Háromszék Táncegyüttes nemcsak előadásairól, hanem az adatgyűjtésről is híres. A kilencvenes évek óta minden évben 10-12 hagyományőrző pár tudását rögzítették videofelvételeken, így mintegy kétszáz adatközlőtől több mint hatvan óra népzenei és táncanyag gyűlt össze. Ez Erdély leggazdagabb ilyen jellegű gyűjteménye, amelyet folyamatosan digitalizálnak és gyarapítanak.
A Háromszék Táncegyüttesben az elmúlt két évtized során 230-an tevékenykedtek, koreográfusok, rendezők, zenészek, táncosok, énekesek, művészeti és műszaki személyzet, állandó és meghívott művészek. Közülük az eddigi visszajelzések alapján mintegy hetvenen vesznek részt a szeptemberi ünnepségen, amelyen lesz plakát- és fotókiállítás, film- és könyvbemutató, koncert, táncház, folkkocsma, valamint gálaműsor a 20 éves Háromszék Táncegyüttes és az 5 éves M Studio közreműködésével, a volt és a jelenlegi tagok részvételével.
A rendezvény folytatásaként kerül sor az Erdélyi Magyar Hivatásos Táncegyüttesek VII. Találkozójára szeptember 24–26. között. A találkozón fellép a Nagyvárad Táncegyüttes, a csíkszeredai Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes, a vásárhelyi Maros Művészegyüttes, az Udvarhely Néptáncműhely és a házigazda Háromszék Táncegyüttes.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.