2010. szeptember 10., 10:112010. szeptember 10., 10:11
A Nagybányai Művésztelep 100. és a Királyhágómelléki Református Egyházkerület megalakulásának 75. évfordulója alkalmából Tőkés László korábbi református püspök kezdeményezésére szervezett először nyári alkotótelepet ilyen címmel Véső Ágoston festőművész és Lugosi Mihály helybéli református lelkész 1996-ban.
Mivel az első alkalom nagy érdeklődésre tartott számot, a szervezők javasolták a telep állandósítását, és azt, hogy az ide érkező művészeknek anyagi és szellemi támogatást, és megfelelő alkotási körülményeket biztosítsanak. A festőtelep 2000-ben Felsőbányára költözött. Az elmúlt másfél évtizedben a telepen nyolc országból mintegy hetven művész dolgozott, akik csaknem 300 alkotást adományoztak három képtárnak.
A munkákat a Királyhágómelléki Református Egyházkerület nagyváradi székházában, valamint a felsőbányai és nagybányai RMDSZ-székházakban lehet megtekinteni. Ebből az anyagból 20 külföldi és 30 romániai kiállítást szerveztek. A Nagybánya Tájképfestő Telep szervezői emellett rendszeresen felkérnek előadókat, akik a nagybányai festészet történetéről és a kortárs képzőművészet problémáiról beszélnek. A 15. évforduló alkalmából hálaadó istentiszteletre kerül sor 17 órától a felsőbányai református templomban, majd 18.30-tól megnyitják a jubileumi kiállítást a felsőbányai RMDSZ-székházban.
Ismét adventi turnéra indul a Kaláka. A népszerű zenekar december 4-én a budapesti Deák Ferenc téri evangélikus templomban kezdi a Szabad-e bejönni ide betlehemmel? című műsorsorozatát, és 21-én este Óbudán zárja.
Lázár Ervin Szegény Dzsoni és Árnika című meséjét mutatja be a Nagyvárad Táncegyüttes Mikulás ünnepén.
A 130 éves filmművészet tiszteletére 130 kortárs és klasszikus magyar alkotás érhető el ingyen öt héten át, adventtől Vízkeresztig, hétfőtől január 6-ig az idén ötéves Filmio kínálatában.
Alig egy héttel a magyarországi premier után Erdély-szerte is debütál a mozikban a Futni mentem rendezőjének új vígjátéka, a Szenvedélyes nők – közölte a forgalmazó Filmtett Egyesület.
Káel Csaba olyan kalotaszegi esküvőnek a hangulatát igyekezett visszaadni Magyar menyegző című filmjében, amilyenbe évtizedekkel ezelőtt maga is belecsöppent. Eközben arra törekedett, hogy az alkotásra ne etnográfiai dokumentumfilmként tekintsenek.
Radu Afrim román rendező kifejezetten a társulat számára írt és rendezett előadását, a Kommuna - székely öko-románc című produkciót mutatja be a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház december 2-án.
Jótékonysági kampányt indított az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány és a Romániai Magyar Népzenészek Egyesülete az idős adatközlő népzenészekért, akik egész életükben a közösség szolgálatában álltak, őrizték és továbbadták hagyományainkat.
A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház előadásai apropóján Örkény István és Ödön von Horváth műveinek olvasására, illetve alkotásra ösztönzi nézőit és minden érdeklődőt.
Minden korosztály számára kínál programot a mezőségi Széken található Csipkeszegi és Forrószegi táncház, legyen szó táncbemutatóról vagy -oktatásról, tárlatvezetésről, az állandó fotókiállítás megtekintéséről vagy a rendszeresen szervezendő táncházakról.
Bogdán Zsolt, a Kolozsvári Állami Magyar Színház színművésze ezúttal Márai Sándor Füves könyv című művéből készült előadással áll a közönség elé.