
Idén ünnepli fennállásának 5. évét a Váróterem Projekt nevű független kolozsvári színtársulat, ennek jegyében csütörtöktől a hónap végéig ünnepi rendezvényekre kerül sor.
2015. január 14., 17:362015. január 14., 17:36
2015. január 14., 20:282015. január 14., 20:28
A két és fél hét alatt az érdeklődők megtekinthetik a Zéró, az Advertego, valamint a Mit csináltál három évig? című Váróterem-előadásokat, de egyéb rendezvényekre is várják a közönséget.
A programsorozatot csütörtök este slam poetry nyitja meg, majd szombaton Mia Wyss svájci médiaszakértő és performansz művész Keep Calm and Wait For Godot V. című előadására várják az érdeklődőket, amely a leírás szerint „feszegeti a színház határait, kilép belőle, majd újra visszalép”.
Ugyancsak szombaton kerül sor a sZempöl Offchestra koncertjére, majd január 23-án, 25-án és 29-én tekintheti meg a közönség a már említett előadásokat. A rendezvénysorozat január 31-én szintén slam poetryvel ér véget.
Az események helyszíne a Traian utca 40–42. szám alatt lévő ZUG.zone „független kultúrzóna”, amely tavaly ősztől a Váróterem új székháza, de egyéb kulturális, művészeti tevékenységnek is helyet biztosítanak. Mivel a helyek száma korlátozott, a színházi előadásokra a wrp_tickets@yahoo.com e-mail címen foglalhatnak helyet az érdeklődők. A jegyek teljes áron 15, diákoknak és nyugdíjasoknak 10 lejbe kerül, a slam poetry-estekre pedig egységesen 5 lejért lehet belépőt váltani.
Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.
A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.
Az Erdélyi Magyar Írók Ligája új programsorozatot indít útjára idén. Az Olvasatórium kritikusi kerekasztal első eseményét március 26-án, csütörtökön 19 órától tartják.
szóljon hozzá!