2012. november 28., 12:302012. november 28., 12:30
A szerdai eseményről Raluca Enea, a gyűjtést szervező Medieval Praxis nevű egyesület művészeti igazgatója az MTI-nek elmondta: kortárs román képzőművészek által felajánlott műveket bocsátanak aukcióra, a befolyó összeget az első hangszerek megvásárlására költik.
A tanintézmény várhatóan a jövő év elején kezdi meg működését a fővárosban. A képzésben elemista és gimnazista gyerekek vehetnek részt, akik délutánonként kiegészítő foglalkozásként tanulhatják a régizenét tandíj fejében.
Ők egyéni hangszeroktatásban és csoportos elméleti zeneképzésben részesülnek. A tervek szerint az iskola felnőtteknek is szervez kurzusokat. Kezdetben a diákok fuvolán, furulyán, csembalón és barokk hegedűn tanulhatnak játszani, de a továbbiakban bővíteni szeretnék a választható hangszerek számát.
A művészeti igazgató szerint – aki csembalóművész is – az elmúlt nyolc-kilenc évben folyamatosan növekedett a régizenei koncertek közönsége Romániában. Az egyesület három éve partneri kapcsolatot ápol a belga Il Gardellino barokk együttessel, amely rendszeresen lép fel Romániában.
Bukarestben nem létezik állandó jelleggel működő régizenei együttes, de egyre több olyan alkalmi koncert van, amelyen fiatal zenészek összeállnak, és korhű hangszereken szólaltatják meg a középkor zenéjét.
Enea szerint Romániának jelentős lemaradása van Nyugat-Európával szemben a régizene terén, de az elmúlt tíz évben számos jó kezdeményezés alakult ki, így Temesváron és Kolozsváron rendszeres képzés zajlik, Csíkszeredában és Bukarestben pedig évente nemzetközi fesztiválokat szerveznek.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.