Hirdetés

Jótékonysági bemutató Szatmáron

•  Fotó: Babos Krisztina

Fotó: Babos Krisztina

A Hans Lindner Alapítvány Reménysugár programjának finanszírozására ajánlja fel a Mirandolina bemutatójának bevételét a szatmári teátrum.

Babos Krisztina

2014. február 04., 18:552014. február 04., 18:55

Bérletszünetben, jótékonysági előadásként kerül színpadra szombaton, Szatmárnémetiben Carlo Goldoni Mirandolina című darabja. A Harag György Társulat a Hans Lindner Alapítvány Reménysugár elnevezésű programjának finanszírozására gyűjt, a bevételt pedig a civil szervezet egy nyári tábor szervezésére fordítja, melyen daganatos betegségben szenvedő, autista, Down-kóros, illetve rendezetlen családi körülmények között élő gyerekek vehetnek részt.

Amint a bemutatót megelőző keddi sajtótájékoztatón Stier Péter, a színház adminisztratív igazgatója kifejtette: három éve honosították meg az alapítvány, illetve a beteg gyerekek javára szervezett előadásokat, és igen nagy örömükre szolgál, hogy ily módon segíteni tudják a gyógyításra, illetve a rehabilitációra irányuló tevékenységet.

A beharangozott előadás egyediségét az adja, hogy első alkalommal szánják egy nagyszínpadi bemutató bevételeit jótékony célra. Egy jegy ára 18 lej, azonban aki nagyobb összeggel kíván hozzájárulni a tábor költségeihez, az további adományokkal is segíthet.

Koczinger Tibor, a Hans Lindner Alapítvány vezetője szintén kifejezte a magyar társulattal kialakult gyümölcsöző kapcsolat fölött érzett örömét, hozzátéve, hogy azontúl, hogy intézményekkel sikerül együtt dolgozniuk, nagyon fontosnak tartja, hogy a szatmári emberekkel közvetlen a kapcsolatuk, hiszen végső soron tőlük érkezik a támogatás.

Mint elhangzott, a korábbi években volt rá példa, hogy gyógyászati eszközökre, néha pedig orvosságra voltak kénytelenek gyűjteni, most viszont egy pár napos üdüléssel szeretnének a beteg gyerekek és szüleik nyári kikapcsolódásához hozzájárulni.

Csiki Zsolt rendező, valamint Benedek Zsolt dramaturg kifejtették: mivel nem egy hagyományos Goldoni-szövegről van szó, bátrabban nyúltak a darabhoz, a comedia dell\'arte elemek helyett inkább a jellemábrázolásra, az emberi tényezőre helyezve a hangsúlyt. A szóban forgó előadást a jelen évadban diák- és ifjúsági bérletben játsszák, de – mint elhangzott – tervbe vették, hogy a következő évadban némi áthangolás után a felnőttek bérletcsomagjába is bekerüljön.

Bessenyei Gedő István, a Harag György Társulat művészeti igazgatója úgy vélekedett, hogy bár eredeti formájában is élvezhető a darab egy család minden tagja számára, a szombattól játszott Mirandolina a fiatalok körében arathat nagy sikert, amihez az is hozzájárul, hogy a helyi, modern hangzású alternatív rockot játszó DOTS zenekar is hangsúlyos szerepet kap az előadásban.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 26., szerda

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál

Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál
Hirdetés
2026. augusztus 26., szerda

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből

A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.

Elhunyt Nádas Péter
Elhunyt Nádas Péter
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

2026. augusztus 23., vasárnap

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten

Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten
Hirdetés
2026. augusztus 06., csütörtök

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)

A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)
2026. augusztus 05., szerda

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)

Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)
2026. augusztus 04., kedd

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon

Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon
Hirdetés
2026. július 30., csütörtök

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás

Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás
2026. július 21., kedd

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony

Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony
2026. július 18., szombat

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat

A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat
Hirdetés
Hirdetés