Hirdetés

Jól fogy a könyv, de csak a vásáron

Rengetegen vannak és vásárolnak is. De hol van év közben ez a sok vásárló? – talán ez volt a legfőbb kérdése az idei, szombaton zárult Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásárnak. A kiadók elégedettek voltak a vásárlókkal, a közönség pedig a könyvek mellett igazi kulturális kavalkádba csöppenhetett, a rendezvények között szerepelt Gryllus Dániel és barátai Weöres Sándor – A teljesség felé című, nagy sikerű előadása is. A könyves szemle 19. alkalommal sem okozott csalódást, a rendezvény mindhárom napján zsúfolásig megtelt a Nemzeti Színház földszinti és emeleti előcsarnoka, s nemcsak nézelődtek, hanem vásároltak is az emberek. 

2013. november 17., 17:512013. november 17., 17:51

2013. november 17., 18:222013. november 17., 18:22

“Sokkal eredményesebb volt a vásár, mint az előző években. Legtöbbet talán a mesekönyvekből adtunk el” – tudtuk meg a marosvásárhelyi Bibliofil könyvesbolt standjánál Gál Rékától. Elmondása szerint legtöbb vásárlótól azt hallják, hogy hetek óta készülnek a rendezvényre, s itt szerzik be a közelgő téli ünnepek néhány ajándékát is.

Minden idők legsikeresebb könyvvásárának nevezte az idei rendezvényt Apa Éva, a Magyar Könyvkiadók és Könyvkereskedők Egyesületének s egyben a standjuknak a képviselője, ugyanis idén két-háromszorosát árulták, mint az előző években. “Többek közt azért is vásárolnak most többet, mert a vásár időpontja eltolódott pár nappal, s így az emberek már fizetést kaptak, ugyanis régen mindig közvetlenül a fizetés előtt volt a vásár” – magyarázta Apa Éva. A 12 magyarországi kiadót tömörítő standnál főként ismeretterjesztő könyveket forgalmaznak, de vittek mindent, ami a kertépítésről, metszésről, borászatról szól. Úgy tűnik, megéri még Magyarországról is a vásárhelyi könyvvásárra jönni, hatodik éve ezt teszi a budapesti Arcanum Adatbázis Kft is, amely digitalizált könyvekkel kereskedik. A kiadó képviselője, Sütő Eszter elmondása szerint minden évben ragaszkodnak ahhoz, hogy eljussanak a vásárhelyi könyvvásárra, nem is annyira a profit, mint inkább a törzsvásárlókkal való kapcsolattartás miatt. Mint fogalmazott, Erdélyben mindig hatvan–hetven százalékos árkedvezménnyel dolgoznak, de a nap végén még alkudozni is lehet az ő standjuknál.

A csíkszeredai Pro-Print Kiadó sem panaszkodhatott az idei szemlét illetően, márpedig van összehasonlítási alapjuk, ugyanis tizenkilencedik alkalommal jönnek a vásárba. “Vannak látogatók és vásárolnak is mindenfélét, de az abszolút kedvenc a Csipike volt” – mondta el a kiadó vezetője, Burus Endre.

A marosvásárhelyi Aranka György Könyvesbolt szokásos földszinti standjánál is rengetegen vannak. Ottjárttunkkor egy hölgy a Da Vinci-kód alkotójának legújabb kötetét keresi, de mindhiába. Az üzletvezető sajnálkozva mondja, bizony már elfogyott. S nem is ezzel az egyetlen könyvvel jártak így, a Nobel-díjas Alice Munrotól 5 cím is volt a standon, de már egyikből sincs, Vekerdy Tamás, Csernus Imre és Müller Péter legújabb könyveit is gyorsan elkapkodták a vásárlók. Ezen a standon a legolcsóbb könyvet 8 lejért kínálták, a legdrágább pedig Umberto Eco új könyve, a Legendás földek és helyek története volt 155 lejért, de abból is vásároltak jócskán. “Vettek mindent idén, irodalmat, ismeretterjesztő könyveket, orvosi kiadványokat, gyermekkönyveket” – sorolta a könyvesbolt vezetője, Pruzsinszky Katalin. Hozzáteszi, hogy ez bizony csak a vásár idején van így, amúgy elkeserítő a helyzet a könyvesboltban, hétköznaponként két, három, négy ember tér be a boltba naponta. “Kérdem én, hogy ez a sok ember, aki most örül a vásárnak, és költ is könyvekre, egész évben hol van?” – teszi fel a költői kérdést a boltvezető.

Szász. Cs. Emese

Szép Könyv-díjak és közönségkedvenc
Nincs könyvvásár díjazás nélkül, idén is kiosztották a Szép Könyv-díjakat, igaz, nem a megnyitón, hanem az esemény zárógáláján, így azonban kiosztásra kerülhetett egy új díj is, a Vásár Könyve, amelyre ezúttal a vásárlók is szavazhattak. A benevezett 32 könyv egyikére összesen 1244-en voksoltak, végül a legtöbb szavazatot a csíkszeredai Pro-Print kiadó Csipike meseregénye kapta. Szépirodalom kategóriában a Szép könyv-díjat Ernst Jünger Homokórák könyve nyerte el, míg gyermekirodalom kategóriában Markó Béla Hasra esett a Maros című gyerekverses kötetét díjazták. Mindkét könyvet a Bookart kiadó gondozásában adták ki.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 26., szerda

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál

Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál
Hirdetés
2026. augusztus 26., szerda

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből

A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.

Elhunyt Nádas Péter
Elhunyt Nádas Péter
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

2026. augusztus 23., vasárnap

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten

Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten
Hirdetés
2026. augusztus 06., csütörtök

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)

A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)
2026. augusztus 05., szerda

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)

Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)
2026. augusztus 04., kedd

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon

Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon
Hirdetés
2026. július 30., csütörtök

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás

Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás
2026. július 21., kedd

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony

Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony
2026. július 18., szombat

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat

A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat
Hirdetés
Hirdetés