
Fotó: Bíró Márton
Portugál mozgásszínházi előadással, valamint a bolgár Ivo Dimchev performanszával ért véget vasárnap este a 9. Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozó, a TESZT.
2016. május 30., 19:492016. május 30., 19:49
A nyolcnapos fesztivál legnagyobb erőssége a meghívott előadások szinte kivétel nélkül kiemelkedő szakmai színvonala volt, amely nem csupán minőségi kikapcsolódást, hanem a színházi élmény továbbgondolásának lehetőségét is biztosította a temesvári közönség számára. Talán ennek is köszönhető, hogy a találkozó minden programja kimagasló látogatottságnak örvendett, a fáradhatatlan fesztiválközönség gyakran éjszakába nyúlóan elemezte a látottakat a színház bejárata körül rögtönzött közös térben.
A meghívott produkciók fő irányvonala, ahogy az az előadások utáni beszélgetéseken többször is elhangzott, társadalmi és személyes érzékenységünk megerősítése volt. A fesztivál második felében főként olyan előadásokat láthattunk, amelyekben személyes, családon belüli viszonyainkba tekinthettünk be – ez másfajta, bensőségesebb tapasztalatot jelentett az első napokban látható, inkább a társadalmi felelősségvállalásra sarkalló produkciókhoz képest.
A zágrábi Horvát Nemzeti Színház Királyok vagyunk, nem emberek című előadása szabálytalanságában is tökéletes nyelvet teremtett: mintegy 150, különböző korú gyermekkel készült interjú jelentette a produkció kiindulópontját. A felnőtt színészek által már-már szenvtelen precizitással előadott gyermekbeszéd megrendítő tükröt tartott napjaink társadalmának, felidézve ugyanakkor a gyermek üdítően friss nézőpontját is.
A kolozsvári GroundFloor Group által az Ecsetgyárban létrehozott Parental Ctrl című előadás az Y generáció és szüleik kapcsolatát boncolgatta különböző kortárs médiumok (vetítés, greenbox, dalok) segítségével. Sinkó Ferenc rendezése három lány szemszögéből mutatja meg a szülő-gyerek kapcsolat hétköznapi pillanatait, finom hangsúlyt fektetve a kölcsönös elfogadás fontosságára.
Szintén az apa-lány viszony volt a témája az olaszországi Leccéből érkezett Koreja Színház Az apa szó című előadásának. A színpadon hat, különböző nemzetiségű (macedón, bolgár, lengyel és olasz) színésznő vall megrendítő őszinteséggel az apjával való kapcsolatáról. A történetek hátterében sorra felvillannak kelet-európai rendszerek és rendszerváltások is, mégis főként az elmesélt személyes élmények teszik igazán átélhetővé az előadást.
Szombaton, a fesztivál utolsó előtti napján a magyarországi társadalmi helyzetet tematizáló előadásé volt a tér: a Schilling Árpád rendezte A harag napja a magyarországi egészségügy helyzetének javításáért síkraszálló Sándor Mária nővér történetét véve alapul a társadalomnak kiszolgáltatott kisember sorsának már-már szükségszerű ellehetetlenülését mutatja meg. A nagyszerű színészi alakítások hétköznapi kegyetlenségeinkre és a személyes felelősség elhárításának veszélyességére világítottak rá.
Az aktív szerepvállalás kérdését szellemesen komoly formában vetette fel a brüsszeli 7 Promises (7 ígéret) című előadás. A két előadó arra kérte fel ugyanis a közönséget, hogy az általuk javasolt hét fogadalom bármelyikét vállalják fel – egy shot vodkáért cserébe. Így történt, hogy a közönség jó része megfogadta, egy hétig vásárol a helyi piacon, csak turkálóból vesz ruhát egy hónapig, nem eszik húst, vagy éppenséggel csendben tölt el egy egész napot. Elmondható tehát, hogy amenynyiben mindenki megtartja ígéretét, az előadás – s így a fesztivál is – tevékenyen járult hozzá környezetünk egy kicsivel jobbá tételéhez.
Balázs Nóra
A Cristian Mungiu rendezésében készült Fjord című, Norvégiában játszódó filmnek ítélte szombat este az Arany Pálmát a zsűri a 79. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon.
Először találkozik erdélyi olvasóival Krasznahorkai László, aki június 2-án, kedden Marosvásárhelyen vesz részt író–olvasó találkozón.
Oscar-díjas rendezők új filmjei, személyes dokumentumfilmek és provokatív társadalmi történetek is helyet kaptak a 25. TIFF Magyar Napján. A magyar filmművészet ismert alkotói mellett fiatal rendezők munkái is szerepelnek az filmszemle idei válogatásában.
A kortárs lengyel drámairodalom egyik legfontosabb alkotójának darabjából készülő produkció premierjét tartja a marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata Béres Attila rendezésében.
Újabb magyar sikernek tapsolt perceken át a cannes-i közönség: Nemes Jeles László vasárnap bemutatott új filmjét, a Moulint mintegy tízperces álló ováció követte a vetítés után.
Nicole Kidman is részt vett Constantin Brâncuși Danaida című szobrának népszerűsítésében, amely végül csillagászati összegért kelt el New York-i Christie’s aukcióján. A neves román szobrászművész múzsája Pogány Margit magyar festőművész volt.
Nadia Comăneci lesz a jubileumi 25. Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál nyitógálájának díszvendége: a legendás román tornásznő jelenlétében exkluzív részletet vetítenek a róla készülő dokumentumfilmből a Kolozsvár Főterén szervezett eseményen.
Ősbemutatót tart a Kolozsvári Magyar Opera a 90. születésnapját ünneplő Bodor Ádám író tiszteletére, a Nikita című darabot opera-performansz formájában láthatja a közönség.
Restaurált klasszikusokkal idézik meg Fábri Zoltán életművét Bukarestben, Kolozsváron és Temesváron. A magyar filmtörténet egyik legnagyobb rendezőjének három emblematikus alkotását vetítik május és június során.
A Csiky Gergely Állami Magyar Színház és a ProTeszt Egyesület május 23. és 31. között ismét a nemzetközi színházi élet találkozási pontjává alakítja Temesvárt.
szóljon hozzá!