Jobbá, igazabbá tenni mindannyiunk színpadát: lendületet várnak az új évtől a kultúra területén tevékenykedők

•  Fotó: 123RF

Fotó: 123RF

Megkerestük a kultúra területén tevékenykedőket, miként összegzik a 2021-es évet, és miben reménykednek az új esztendőt illetően. Költő, színész, kulturálisközpont-vezető, egyetemi tanár, folyóirat-szerkesztő, színházi rendező, kulturális menedzser válaszolt a Krónikának. Legtöbben azt fogalmazták meg, hogy frissességet, lendületet várnak az új esztendőtől, valamint a pandémia okozta nehézségek enyhülését, megszűnését.

Kiss Judit

2021. december 31., 13:232021. december 31., 13:23

Hogyan összegzik a most véget ért esztendőt, és mit várnak az újtól – ezt a kérdést tettük fel néhány, a kultúra területén tevékenykedő személynek. Megkerestünk költőt, színészt, kulturálisközpont-vezetőt, egyetemi tanárt, szerkesztőt, kulturális menedzsert. A Krónikának adott válaszaikból kiderült, vannak, akik derűlátóan tekintenek a 2022-es évre, mások némi keserűséggel nyugtázzák, hogy a világjárvány lassan két éve tartó időszaka negatív változásokat eredményezett a kulturális élet területén.

A pandémia mint lakmuszpapír

Kissé borúlátóan nyilatkozott Biró Árpád Levente nagyváradi kulturális menedzsment-szakember, kommunikációs szakértő, kulturális újságíró.

Idézet
Mindannyian nagy reményekkel indultunk neki a 2021-es évnek: hátha kevésbé korlátozza majd életünket a vírusjárvány. Tévedtünk;

ráadásul a pandémia mellett kaptunk még egy ellenséget a Bihar megyei önkormányzat vezetősége személyében. Ezen a többszörösen nehezített pályán tehát egyrészt a megszüntetés állandó fenyegetésével, másrészt a kulturális intézményeket általában sújtó nehézségekkel kellett szembenéznünk” – ecsetelte.

Kifejtette, meglátása szerint a 2022-es esztendő küszöbén nem biztatóbb a nagyváradi – és nemcsak a nagyváradi – kulturális intézmények helyzete.

Bíró Árpád Levente Galéria

Bíró Árpád Levente

„A pandémia nem okozója, sokkal inkább lakmuszpapírja volt azoknak a rendszerszintű gondoknak, amelyek most felszínre törtek.

Idézet
Részmegoldások, részsikerek persze vannak, ilyen például az önkormányzati intézmények finanszírozásának kérdése. De ilyen sikerélmény volt az a szakmai szolidaritási hullám is, amely a nagyváradi kulturális intézmények megszüntetésének hírére bontakozott ki az erdélyi magyar térben”

– mondta el Biró Árpád Levente. Arra is kitért, az olyan kérdésekre, hogy a járvány és a naponta változó szabályozások milyen hosszú távú változásokat okoznak a kulturális fogyasztásban, hogy mit lehet tenni a gyakorlatban tapasztalható néző- és látogatóvesztés ellen, illetve hogy milyen felelősséggel tartozik a színház, múzeum vagy koncertterem a saját környezetével szemben, és ezt mennyire vállalja fel, továbbra sem sikerült megnyugtató választ találni.

Jubilál jövőre a Székelyföld folyóirat

Zsidó Ferenc író, a Csíkszeredában megjelenő Székelyföld kulturális folyóirat főszerkesztője a Krónika megkeresésére úgy értékelt, a most záruló évben jelentős eredményeket nyugtázhat. „Úgy érzem, intenzív évet zártunk a Székelyföld folyóirattal: a járvány ellenére sikerült úgy sakkoznunk, hogy fontosabb rendezvényeinket, lapszámbemutatóinkat, díj­átadó ünnepségünket megtarthassuk. Jelen voltunk a szakmai táborokban, különféle konferenciákon” – sorolta Zsidó Ferenc.

Zsidó Ferenc •  Fotó: szekelyfoldfolyoirat.ro Galéria

Zsidó Ferenc

Fotó: szekelyfoldfolyoirat.ro

Kiemelte,

sikeresen pontot tettek a 100 kötetes Székely Könyvtár sorozat végére

– az utolsó öt kötet az év végén megjelent. „2022-re kiemelt célunk a teljes sorozat propagálása, illetve októberben fogjuk ünnepelni a Székelyföld folyóirat alapításának huszonötödik jubileumát, tehát tervekből, lendületből nincs hiány” – fogalmazott a főszerkesztő. A székely–magyar írott kultúra legfontosabb szerzői, könyvei közül válogat, a székely írásbeliség minden korszakát igyekszik lefedni a 100 darabos sorozat, a Székely Könyvtár.

Ferenczes István író, költő, a sorozat egyik szerkesztője a Krónikának korábban elmondta, a Székelyföld folyóirat szerkesztésének, kiadásának tapasztalatai, az olvasókkal folytatott párbeszéd arról győzte meg, hogy a büszke székely önismeret mögött nem mindig található meg az a tartalom, amelynek eredője a több, a jobb, az igazabb, az emberibb tudás.

Ferenczes István •  Fotó: Sándor Csilla Galéria

Ferenczes István

Fotó: Sándor Csilla

„De nem mondhatunk le annak reményéről, hogy az a székely, akinek a házában ott lesz a száz kötet, s lesz közötte öt-hat kedvence, állandó olvasmánya, emberibben, szépet teremtő ábrándok árnyai alól, tisztábban, másként réved a világba. Talán arra is jó lehet a Székely Könyvtár, hogy a székelységét büszkén hangoztató székely ne fél téglával, hanem egy könyvvel verje a mellét. Talán nem fog fájni annyira” – mondta Ferenczes István.

Nagy tanulságok, arany pillanatok

Szebeni Zsuzsanna, a Liszt Intézet, Sepsiszentgyörgy vezetője úgy nyilatkozott,

a többszörös újra- és újratervezés éve volt az idei.

„Néha sziszüphoszi erőfeszítésnek érezted az újra és újra eléd tornyosuló akadályhalmazt, melyet ha nem kezeltél kellő rugalmassággal, feneketlen mélységbe süllyedtél. A dac, a csakazértis éve volt. Nagy tanulságok, páratlan arany pillanatok és fájdalmak fekete éve” – fogalmazott Szebeni Zsuzsa. Kifejtette ugyanakkor, az évek óta elvetett tervek selyemgubóit látták meg-megvillanni páratlan szépségükben.

Szebeni Zsuzsa Galéria

Szebeni Zsuzsa

„Megtanultunk értékelni olyasmit, ami korábban természetes volt. Néha bepárásodott a szemem csak attól a hétköznapi ténytől, hogy a száz mellé még húsz széket kellett előkeríteni, ha megdicsérték az eperlekvár nyári ízét, ha megtaláltál egy Kemény-féle vadásztörténetet. Megálltam és körülnéztem végtelen boldogsággal olyan közösségek láttán, amelyek léte korábban teljesen természetes és megszokott volt” – mondta a kulturális központ vezetője. Hozzátette,

amikor sem anyagi forrásuk, sem tartalék erejük nem volt, a semmiből is csodát tudtak varázsolni, szívvel, lélekkel és némi szaktudással.

„Honnan tudtuk, hogy ilyenkor mégis sikerült? Szinte ismeretlen emberek megállítottak, és megkérdezték, mikor lesz még ilyen esemény?” – nyugtázta Szebeni Zsuzsa. A kérdésre, hogy mit vár az új esztendőtől, azt válaszolta: termékeny talajt az elvetett magoknak, hogy kisarjaddzanak, napfényt, esőt és szellőt. „Hogy szárba szökkenjenek a gondolatok és tettek, amelyeket elvetettünk a közelmúltban, erős közösséget, hogy megvédjen minden ártó cselekedettől és gondolattól. Hogy visszaállhasson a természet ősi rendje, dac és csakazértis nélkül” – fogalmazott Szebeni Zsuzsa.

László Noémi kolozsvári költő, a Napsugár és Szivárvány gyermeklapok főszerkesztője az új évvel kapcsolatos kérdésünkre válaszolva azt mondta, amikor megtorpan, igyekszik felidézni korábbi önmagát. „Ha jó viszonyban élek vele, és sikerül feleleveníteni őt, erőt ad nekem. Az is megtörténhet, hogy a semmiből mellettem terem a nehezebbik úton. Nagyon remélem, hogy az új esztendőben sem veszítem el a kapcsolatot lelkemnek merészebb, bolondosabb, álmodó felével” – fogalmazott László Noémi.

László Noémi •  Fotó: Székelyhon Tv Galéria

László Noémi

Fotó: Székelyhon Tv

A legerősebb közösségi kötelék a nevetés

Lelki erőt, frissességet várnak az új évtől az általunk megkérdezett, a színházi életben tevékenykedő alkotók. Szilágyi-Palkó Csaba egyetemi adjunktus, a BBTE Színház és Film Kara Magyar Színházi Intézetének vezetője azt mondta, mivel gyakorlati, művészeti képzés oktatója, igen fontosnak találja azt, hogy

2021 februárjától több-kevesebb rendszerességgel, de újra szemtől szemben, élőben ment az oktatás

– ez talán egy kicsit oldotta a diákok és oktatóik tavalyi mélyponthangulatát.

Szilágyi Palkó Csaba •  Fotó: Facebook Galéria

Szilágyi Palkó Csaba

Fotó: Facebook

„Sajnos, úgy tűnik, lesz a színészképzésben is egy-két évfolyam, akik a szokottnál másabb légkörben nevelkedtek az elmúlt időszakban. Úgy gondolom, az elmúlt évben és főleg a következő időszakban is fontossá válik e egyértelműen vízválasztó erejű periódus tanulságainak a levonása. Nem tudom, hogy 2022-ben még elindulhatunk-e egyfajta, akár az eddigihez képest is más „normalitás”, rendszeresség irányába, de az elmúlt hónapok tapasztalatai alapján bizakodó vagyok, Covid ide vagy oda” – fogalmazott Szilá­gyi-Palkó Csaba. Mint mondta, mindenesetre bizakodó. „2022-re sok erőt kívánok magunknak és főleg a lelkünknek!” – tette hozzá.

A frissesség, megújulás reményét fogalmazta meg megkeresésünkre Román Eszter színésznő, aki ebben az évben csatlakozott a Kolozsvári Állami Magyar Színház társulatához, azelőtt a nagyváradi Szigligeti Színház tagja volt. A fiatal színésznőt már a kolozsvári közönség is láthatta fő(bb) szerepekben: többek közt az ifj. Vidnyánszky Attila által rendezett Rómeó és Júliában alakítja Júlia szerepét.

Román Eszter •  Fotó: Kolozsvári Állami Magyar Színház Galéria

Román Eszter

Fotó: Kolozsvári Állami Magyar Színház

„Az óesztendő rögös és elég tartalmas utakon vezetett minket végig. Rengeteg új színe, friss gondolata volt – legalábbis számomra, ebben az új társulatban. Rögös volt, hiszen a korlátozások azzá tették, de még ezekben az időkben is voltak értékes pillanatok és voltak értékes színházi pillanatok. Volt régi és új, volt tragikus és volt komikus, volt zord és volt vidám”– fogalmazott Román Eszter. Kifejtette, ezekre mind szükségük volt nekik, színészeknek és talán a nézőknek is.

Idézet
Nekem most a vidámság az, ami fontos lett. Az, hogy együtt tudjunk kacagni, együtt a kollégákkal és együtt a nézőkkel is.

Ezt szeretném az új esztendőben is viszontlátni, szeretném a közösség érzését továbbvinni, aminek a legerősebb, legegyszerűbb köteléke az együtt nevetés. Elsősorban ezzel a reménnyel állok a következő év elé, és persze a frissesség, a megújulás reményével is. Hogy mindig legyen új szín, új meglátás, hogy legyen honnan új erőt meríteni” – sorolta a színésznő.

Vadas László kolozsvári sza­badúszó színházi rendező kérdésünkre a régi keleti bölcselettel válaszolt:

Idézet
Dicsőség annak, aki sohasem változik”
Vadas László •  Fotó: Facebook Galéria

Vadas László

Fotó: Facebook

„Az elmúlt év sok furcsa gondolatot, viselkedést váltott ki mindannyiunkból, amiknek a lecsengése remélem, igazabbá, őszintébbé, jobbá tudja tenni mindannyiunk színpadát” – fogalmazott Vadas.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 10., szerda

Velencében díjazott nagyjátékfilmet is megtekinthet a közelgő Filmtettfeszt közönsége

Öt friss magyar nagyjátékfilmet vetít romániai premierként az október 1. és 5. között zajló Filmtettfeszt filmfesztivál, amely további hat, az elmúlt egy-két évben készült egészestés fikciós alkotással várja a közönséget több mint 15 helyszínen.

Velencében díjazott nagyjátékfilmet is megtekinthet a közelgő Filmtettfeszt közönsége
2025. szeptember 08., hétfő

Szabadtéri bulival indítja az évadot a jubiláló nagyváradi színház

Rendhagyó eseményre készül az idén 125 éves Szigligeti Színház: az ünnepi évadot egy szabadtéri eseménnyel nyitják meg szeptember 12-én, pénteken, 17.30 órától – tájékoztatott hétfőn a teátrum sajtóirodája.

Szabadtéri bulival indítja az évadot a jubiláló nagyváradi színház
2025. szeptember 08., hétfő

Próba közben megsérült a temesvári magyar színház színésznője

Megsérült a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház egyik színésznője a teátrum vasárnap esti próbáján. A színésznő könnyebb sérüléseket szenvedett, a próbákat felfüggesztették.

Próba közben megsérült a temesvári magyar színház színésznője
2025. szeptember 07., vasárnap

Etnikumok, nyelvek fölötti szakrális művészet – egyre népszerűbb a nagyszebeni Ars SACRA fesztivál

Hat történelmi felekezet templomai lesznek nyitva szeptember 13-án Nagyszebenben a kilenc napig tartó Ars SACRA egyházművészeti fesztivál első napján.

Etnikumok, nyelvek fölötti szakrális művészet – egyre népszerűbb a nagyszebeni Ars SACRA fesztivál
2025. szeptember 06., szombat

Varázshatalom – Tudás. Közösség. Akadémia

Május elején nyílt meg és október 26-ig látogatható a Varázshatalom – Tudás. Közösség. Akadémia című időszaki kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban. Az idén 200 éves Magyar Tudományos Akadémiát bemutató tárlat nemcsak a tudományos közösséget szólítja meg.

Varázshatalom – Tudás. Közösség. Akadémia
2025. szeptember 04., csütörtök

Mátyás király szülőházában vetítik a Hunyadi-sorozatot

Különleges helyszínre érkezik a Hunyadi-sorozat: a kincses városban megnyílnak Mátyás király szülőházának kapui egy maratoni vetítésre.

Mátyás király szülőházában vetítik a Hunyadi-sorozatot
2025. szeptember 04., csütörtök

Erdélyből is sikeresen pályáztak a Csoóri Sándor-programban – idén 2,5 milliárd forint jut hagyományápolásra

A Csoóri Sándor-program részeként idén 2,5 milliárd forint támogatást osztanak szét 1600 népművészettel, néptánccal és néphagyományokkal foglalkozó szervezet között Magyarországon és külhonban is.

Erdélyből is sikeresen pályáztak a Csoóri Sándor-programban – idén 2,5 milliárd forint jut hagyományápolásra
2025. szeptember 02., kedd

Öt ország művészei érkeznek a kolozsvári WonderPuck Utcaszínházi Fesztiválra

Szeptember 5. és 7. között tartják a WonderPuck Utcaszínházi Fesztivált Kolozsváron.

Öt ország művészei érkeznek a kolozsvári WonderPuck Utcaszínházi Fesztiválra
2025. szeptember 01., hétfő

A parajdi károsultak segítésére, a közösségi összefogásra buzdított a temesvári színJÁTÉKOK

A parajdi bányakatasztrófa károsultjainak megsegítésére, a közösségi összefogás erejére hívták fel a figyelmet a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház hétvégi sporteseményének résztvevői.

A parajdi károsultak segítésére, a közösségi összefogásra buzdított a temesvári színJÁTÉKOK
2025. augusztus 28., csütörtök

Kísérletezésből születő saját színházi nyelv – Bocsárdi László rendező a 40 éves Figura jubileumára készülő koprodukcióról

Bocsárdi László a 40 éve alakult gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház alapító-rendezője volt, majd hosszú ideig vezette a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházat.

Kísérletezésből születő saját színházi nyelv – Bocsárdi László rendező a 40 éves Figura jubileumára készülő koprodukcióról