2011. január 05., 10:002011. január 05., 10:00
A múzeumban 18 állást fagyasztottak be, két alkalmazott előrehozott nyugdíjazását kérte, egyet pedig elbocsátottak. A kiállítások tárlatvezetését is múzeumi szakemberek látják el. Ennek ellenére mégsem zárják keserű szájízzel az évet: a Bazár-soron kiállítótérrel bővült a múzeum, szakmai és közművelődési rendezvényeik, tudományos megvalósításaik pedig az előző években megszokott szinten maradtak, szögezte le Vargha Mihály. A múzeum Erdélyben egyedülálló módon, 2010 áprilisától kortárs képzőművészeti kiállítóteret működtet, a Magma Kiállítótér kísérletező kedvű, alternatívákat kereső „fiatal” művészetet mutat be, a Bazár-sor földszintjén, a város legforgalmasabb pontján.
A múzeumigazgató elmondta, Sepsiszentgyörgy önkormányzatától 25 évi használatra egy 240 négyzetméter alapterületű ingatlant kaptak képzőművészeti alkotóterem, restauráló-műhely és raktárak számára. A Kovászna Megyei Tanács ígéretet tett arra, hogy az épületet az idén felújítják. Vargha Mihály szerint a múzeum fejlesztésére egyedülálló esély, hogy tavaly tanácsi határozat született a főépület szomszédságában levő 40 áras telek megvételére, és pénzt különítettek el erre a célra. Ez a terület nemcsak kiállítási tér, hanem a város és régió idegenforgalmának fejlesztését is elősegítené, hiszen itt felépülhet egy modern szabadidő-komplexum, nagyméretű műtárgyak és kiállítások befogadására is alkalmas műcsarnokkal, múzeumvendéglővel, könyv- és ajándéküzlettel, raktárakkal, restauráló-műhelyekkel, műtermekkel.
A múzeum könyvtárának legnagyobb eredménye az Apor-kódex restaurálása, ennek utolsó mozzanataira 2010 elején került sor a budapesti Országos Széchényi Könyvtárban, a Balassi Intézet támogatásával, a kódexről egy nemesmásolat és a múzeum számára két színes hasonmás kötet is készült. A régészeti-történelmi osztályon Szeles József restaurátor 30, a régészeti, történelmi és néprajzi gyűjteményekhez tartozó tárgyat restaurált. Az elmúlt egy év alatt folytatott régészeti kutatások eredményeképpen a múzeum több ezer tárggyal gazdagodott, a néprajzi osztály például 162 tétellel. A természettudományi osztály 2010-ben 551 ormányosbogárral gyarapodott, preparálásuk, meghatározásuk és számítógépes nyilvántartásba vételük úgyszintén folyamatban van. Kiemelkedő jelentőségű tárgyként értékelnek egy torockói bundalájbit, egy brassói és egy homoródalmási festett bútort, valamint néhány, bükszádi üvegcsűrből származó üvegedényt. A múzeum több tucat kiállítást, rendezvényt szervezett, nagy sikereket értek el a saját kiállítással, az In memoriam Gábor Áron (1814–1849) című tárlatra Gábor Áron egyetlen fennmaradt ágyúját is sikerült hazahozni. A múzeumi kisnyomtatványok mellett megjelent a 736 oldalas Acta Siculica 2009 múzeumi évkönyv és Sarudi Sebestyén József A város – Sepsiszentgyörgy – arcai, arculata című kötet. A Gyárfás Jenő Képtár tevékenységéhez kapcsolódnak a Mágori Varga Béla, Köllő Margit, Sárosi Csaba munkásságát ismertető katalógusok, melyek a Pallas–Akadémia Kiadóval közös kiadásban jelentek meg. A Székely Nemzeti Múzeum regionális intézmény, fenntartója a Kovászna Megyei Tanács, könyvtári, természetrajzi, régészeti-történelmi és néprajzi osztállyal működik, valamint sepsiszentgyörgyi képzőművészeti, baróti, csernátoni, kézdivásárhelyi és zabolai külső egységekkel. Az elmúlt évben 3 500 000 lejből gazdálkodtak, melyet az eladott jegyekből, régészeti felügyeleti díjakból, valamint külső támogatók és pályázatok útján egészítettek ki. A Székely Nemzeti Múzeum Alapítvány 11 pályázatot nyújtott be, ebből 7 volt sikeres, egy pedig elbírálás előtt áll. A múzeumot az elmúlt évben több mint 40 ezer látogató kereste fel. Az igazgató elmondta, hogy céljuk az előző évekhez hasonlóan: minél szélesebb körben népszerűsíteni a saját gyűjteményükben lévő tárgyakat, forrásokat, anyagokat.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.