Jel és kép között

– Biró Gábor kertjeiben nincsenek emberek, csak színek és formák. Talán madarak, fák, talán levelek, talán indák. Mindezt kívülről látjuk, nem vagyunk, nem lehetünk a részei, mert nem enged be a festő, aki maga is csak külső szemlélő marad. Miért?
– Ez is egy feladat, valakinek ezt is kell csinálni: nézni és látni. Szemlélőként lenni jelen. A kert pedig olyan, amilyennek a hátsó lépcsőről látszik. Nem hajladoznak ringó derekú, pirospozsgás menyecskék pirospozsgás gyümölcsök után, mert nem a kiolvasható valóságra, nem a rebarbaralevél és a keserűlapi felismerhető együttesére, hanem a bennük megbújó törvényekre figyel a szemlélő. A hiteles látványra – így lesz belőle hiteles kép. És ezért a korpuszban is ugyanazok az erők hatnak, mint a kertben.

– A korpusz a szenvedés, az áldozat, a megváltás. Egyszerre bűn és megbocsátás, viszont a kerttel ellentétben ez már személyes. Mégis mi a közös kertben és korpuszban?
– A korpuszt és a kertet is ugyanaz hálózza be, ami ott bujkál a feketeribizli-bokor mögött, mint az imádkozó angyal. Mint a szőlőkacs, amelyik nem kapaszkodik még semmibe, csak elindul, nyújtózik valami bizonyosság fele. Amúgy a kép nem kert, és nem korpusz – csak kép. Egy pillanatot, egy teret egyetlen ránézéssel bejárhatóvá tesz, és rögzít. A nem véletlenek sorozata nyakon csíphető a hátsó lépcsőről, és ez nem több és nem kevesebb a valóságnál, hanem kép. Azért érzem magam szerencsésnek, mert nem kell szavakba foglalnom, hanem megfesthetem mindezt.

– De a jel mögött azért mindig ott van a jelentés, az értelmezés…
– Korpuszt nagyon sokszor láttunk, látunk, hiszen sokan megfestették. Benne van kétezer év történelme, de akár a tízparancsolat is. Az út menti keresztek jelek, akár a veszélyes kanyart jelző táblák. Ezek jelentését megtanultuk, tudjuk, de közben mindig más az út, a táj, a fény, más a célunk, tehát minden jelentés is más, még ha ugyanazt a formát – a korpuszt – látjuk, akkor is. Minden fordulónál, kanyarnál újraértelmezzük a jel-kép-jelentés összefüggéseit. Deo gratia élő festő vagyok, ezért számomra még minden újraértelmezhető, nem lezártak a festményeim sem. Újraértelmezhetők.