
Január 22-én, a magyar kultúra napján mutatta be az Aradi Kamaraszínház Pozsgai Zsolt Jávor című monodrámáját, Szőke Zoltán főszereplésével. Pozsgai Zsolt íróként és rendezőként jegyzi a Jávor című monodrámát, amely a nagyközönség számára egy eddig ismeretlen Jávor Pál-képet bontakoztat ki a filmcsillag naplójából és leveleiből.
2016. január 25., 19:062016. január 25., 19:06
Egyszemélyes előadás ez, mégis úgy tűnik, mintha másodmagával lenne a színpadon a Jávor Pált alakító Szőke Zoltán, monológját ugyanis kamerába mondja a színész.
Jávor Pál 1944-ben a nyilasok börtönébe kerül, mert nem hajlandó elárulni zsidó származású felesége tartózkodási helyét. Ezzel megkezdődik egy több hónapos kegyetlen játék élettel és halállal. Jávor kénytelen átélni, hogy azok, akik eddig imádták és tisztelték, most a fogvatartói, kínzói lettek. Sopronkőhidára, majd Németországba hurcolják, embertelen körülmények között kínozzák, vallatják.
„A magyar film csodálatos egyénisége egyik pillanatról a másikra egy megalázott, meggyötört ember szerepébe kényszerül, de ezt is méltósággal viseli. Jávor Pál naplójában megrázó őszinteséggel vall életének erről a korszakáról - ez az őszinteség az alapja a színpadi feldolgozásnak is. Hazatérte után összerakja egy színházi kritikus barátja találmányát, a videomagnó ősét, és abba próbálja elmesélni feleségének, Olgának azt, amit átélt, amin keresztül ment. De arra nem számít, hogy az elbeszélés alatt újra átéli a vele történt borzalmakat” – olvasható a produkció ismertetőjében.
A Jávor Pált alakító, újvidéki születésű Szőke Zoltán az újvidéki Művészeti Akadémián végzett 1991-ben, a diploma megszerzése után a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház színésze lett, ahol 1998-ig játszott. A kezdetektől szerepel az RTL Klub napi sorozatában, a Barátok köztben, ahol Berényi Miklós szerepét alakítja. A színésznek ez az első munkája az Aradi Kamaraszínházban.
Erdélyi társulatok és alkotók szerezték meg a legfontosabb elismerések jelentős részét a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválján.
Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.
Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
szóljon hozzá!