
Könyvcsomaggal és egyéves Játéktér-előfizetéssel jutalmazta a Játéktér című, Kolozsváron megjelenő színházi folyóirat szerkesztősége az év legjobbjának ítélt harminc évnél fiatalabb színészt és színésznőt, illetve a lap egyik fiatal szerzőjét a legutóbbi lapszám kolozsvári bemutatóján.
2015. január 09., 10:112015. január 09., 10:11
Az elismeréseket Benedek Ágnes szentgyörgyi és Rácz Endre kolozsvári színész, illetve Adorjáni Panna kapta.
Sebestyén Rita, a Határátlépések című világszínházi rovat szerkesztője elmondta: nem egy presztízsdíjról van szó, hanem egy „közösségi játékról”, a folyóirat a kedvenceit kívánta elismerni.
A folyóirat tavalyi utolsó, téli lapszámával kapcsolatban Varga Anikó főszerkesztő elmondta: gyakran kapnak olyan visszajelzést, hogy nem követik kellő mértékben a bemutatókat, de negyedévente jelennek meg, lapszámonként csak 6-7 előadással tudnak foglalkozni.
Ungvári Zrínyi Ildikó, a tanulmány- és esszérovat vezetője elmondta: az új számban az alkalmazott színházról olvashatók írások. Kiderül, hogy Magyarországhoz képest mennyire elmaradott az erdélyi alkalmazott színház, ugyanis a színházi nevelési formákat csak a leglelkesebb pedagógusok alkalmazzák – önszorgalomból.
Ugyanakkor szóba kerültek a bibliodráma, illetve pszichodráma sajátosságai. Többek közt elhangzott: a bibliodráma önismereti módszer, míg a pszichodráma inkább csoportterápiás módszerként alkalmazható.
Ungvári Zrínyi Ildikó egyszersmind kifejtette: olyan sajátos erdélyi terminológiát kívánnak megteremteni, amelyben a román színházi jelenségek is helyet kapnak.
Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.
A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.
Az Erdélyi Magyar Írók Ligája új programsorozatot indít útjára idén. Az Olvasatórium kritikusi kerekasztal első eseményét március 26-án, csütörtökön 19 órától tartják.
szóljon hozzá!