Játékos hadüzenet az elmúlásnak

Az érzelmeken nem fog az idő, nem öregszenek. Ezt mondja az idézett három mondat, és erről szól a drámaváltozat eligazító szerzői utasítása is: „Mi, emberek, csak egyféleképpen tudunk szenvedni és örülni, akár az élet elején, akár a végén tartunk; joggal mondhatjuk hát, hogy ha sírva, ha nevetve: a színpadon mi magunk is ott vagyunk. E groteszk történet főhőse özvegy Orbán Béláné, s a darab valójában az ő véget nem érő vitája, szájaskodó, alakoskodó, még a hazugságtól sem visszariadó pörlekedése mindenkivel, aki körülveszi. Körömszakadtáig harcol, hogy zűrzavaros, értelmetlen és reménytelen szerelmét ráerőszakolja a világra. A természet törvényei ellen harcol, mert semmibe veszi az öregséget, és hadat üzen a halálnak. Bukásra ítélt küzdelem ez, mégis ő lesz a győztese – igaz, drágán fizet érte.”

Az idei Festum Varadinum eseménysorozatába bekapcsolódott Szigligeti Színház programpaneljének egyik legsikerültebb előadását, Örkény Macskajátékát a Békéscsabai Jókai Színház mutatta be Nagyváradon. Juhász Róza rendezése, Felkai Eszter (Orbánné), Fodor Zsóka (Giza), Mészáros Mihály (Csermlényi) és Tarsoly Krisztina (Egérke) alakítása ugyanis tökéletesen illeszkedett az idézett Örkény-gondolatmenetbe.

több másik előadással ellentétben nem hangsúlyozták túl a tulajdonképpeni „macskajátékot”, nem vitték el a jelenetet a marcangoló önirónia felé, hanem sikerült olyan patikamérlegen kiszámított spontaneitással előadniuk, mintha valóban abban a pillanatban született volna meg az ötlet: beszéd helyett nyivákoljunk egy kicsit.

A zárójelenet nagyszerű, mindannyiunk által ismert alapszituációja: az egymástól távol élő, de írásban, telefonon, sőt gondolatban is folyton mindent megbeszélő Szkalla lányok, amikor tizenhat év elteltével találkoznak, nem tudnak mit mondani egymásnak. Nemcsak a félresikerült mérgezésből éledező Orbánné hiszi azt, hogy nővérét, Gizát csak halálba átívelő álmában látja, de Giza is rádöbben arra, hogy szépnek, tartalmasnak hitt élete, egyáltalán nem az, aminek hitte. Ezért áll elő a Léta-projekttel, aminek értelmét Orbánné egyáltalán nem látja.

Tiltakozása a gyermekkoruk színhelyére való visszatérés ellen valójában a hérakleitoszi örök igazság orbánnés újrafogalmazása: kétszer nem lehet ugyanabba a folyóba lépni. Ő egyszerűbb megoldást kínál: átnyávogja Egérkét, és játszani kezdenek. Neki lesz igaza: Giza akaratán kívül kikényszerül az okos, bölcs, az igazi érzelmeket sok beszéddel helyettesítő elefántcsonttornyából, és pillanatok alatt rádöbben, ezúttal is az örökmozgó, harsány, idős nő létére bakfislányként viselkedő húga látja jobban a helyzetet, azt, hogy az életet s a halált igazi, szívből fakadó játékkal lehet csak kicselezni és a végső búcsút elodázni.

Seregi Zoltán igazgató jelentette be, hogy a nemrég sajnálatosan eltávozott V. Csíky Ibolya lányát, a fiatal Vindis Andrea színművésznőt kérték fel édesanyja helyett, Cs. Bruckner Adelaida szerepére anélkül, hogy kínos igyekezettel idősre maszkírozták volna. Telitalálat lett: újfent bebizonyosodott, hogy nem a leleményes maszkírozás, hanem a szöveg adta lehetőség megfelelő kiaknázása és közvetítése jelzi az igazi színészi alakítás értékének a mértékét.