Hirdetés

Játék sorompók nélkül Szatmárnémetiben

•  Fotó: A szerző felvétele

Fotó: A szerző felvétele

Három ország közel húsz társulata lép fel az idén ötödik alkalommal megrendezett Sorompók Nélkül Színházi Fesztiválon Szatmárnémetiben. Amint azt Stier Pétertől, a szervező Szatmárnémeti Északi Színház igazgatójától megtudtuk, ez évben a Szatmárnémeti Északi Színház előadóterme, illetve az Ács Alajos Stúdióterem mellett egy szabadtéri színpadot is felállítanak a városközpontban, a tűzoltótorony szomszédságában.

Babos Krisztina

2011. május 17., 09:082011. május 17., 09:08

A magyarországi, olaszországi és romániai társulatok előadásait május 19. és 29. között lehet megtekinteni. Az igazgató elmondta: a helyi magyar, illetve román társulat művészeti vezetői, Keresztes Attila és Andrei Mihalache állították össze a programot, akik arra törekedtek, hogy a rendezvény költségvetéséhez mérten a lehető legszínvonalasabb produkciókat hozzák el.

A fesztivál összes előadására, azaz harminc előadásra érvényes bérlet ára 300 lej, míg 12, szabadon választott darab megtekintésére 190 lejért lehet bérletet váltani. A jegyek ára változó, a szabadtéri színpad előadásai ingyenesen tekinthetők meg, a bábelőadásokra a jegy 5 lej, a stúdió-előadásokra 15 lej, a nagyszínpadiakra pedig 20 lejbe kerül. Kivételt képez ez alól négy produkció, amelyekre 25 lejbe kerül egy belépő: a budapesti Új Színház Moliere A fösvény című darabját adja elő Eperjes Károly főszereplésével (rendező: Szergej Maszlobojscsikov, május 29.), a szintén budapesti Bárka Színház Slawomir Mrozek Mulatságát adja elő Mucsi Zoltán, Szikszai Rémusz és Scherer Péter közreműködésével (rendező: Bérczes László, május 26.), a bukaresti Odeon Színház pedig Constantin Cheianu În container című darabját (rendező: Cristian Ban, május 25.), valamint Jonas Gardell A pokol emlék, amit nem lehet megváltoztatni című alkotását (május 24.) játssza.
A fesztivált a szatmárnémeti polgármesteri hivatal támogatja 220 ezer lejjel, emellett szponzoroktól további 6 ezer eurót sikerült az Északi Színháznak összegyűjtenie, a jegyárusításból pedig további 7–8 ezer eurónyi bevételre számítanak. Stier Péter szerint tavaly körülbelül 4 ezer nézője volt a Sorompók Nélkül fesztiválnak, idén viszont – elsősorban a harmadik színhely beiktatása miatt – úgy vélik, 6–8 ezer érdeklődő tekinti meg majd az előadásokat.

A programban szerepelnek a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház, a Szatmárnémeti Északi Színház, a sepsiszentgyörgyi Andrei Mureşanu Színház, a Nagyváradi Állami Színház Iosif Vulcan Társulatának, a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem Színháztudomány és Televízió Karának, a budapesti HOPPart Társulat, a nagyváradi ARTemotion Egyesület, a marosvásárhelyi NOT Társulat,  a Râmnicu Vâlcea-i Ariel Városi Színház, a marosvásárhelyi TEATRU 74 Multimédia Centrum, a marosvásárhelyi Dupblat Társulat, a szatmárnémeti Trio Ad Libitum, az olaszországi Familia Ferrari Parma Bábszínház, a marosvásárhelyi ZOOM Társulat és a nagyváradi Szigligeti Társulat előadásai. A tűzoltótoronynál felállítandó színpadon koncerteket is tartanak, ahol fellép május 26-án a Grimus és az In Jazz Tenso együttes, valamint a budapesti Benkó Dixieland Band május 27-én.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 26., szerda

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál

Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál
Hirdetés
2026. augusztus 26., szerda

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből

A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.

Elhunyt Nádas Péter
Elhunyt Nádas Péter
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

2026. augusztus 23., vasárnap

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten

Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten
Hirdetés
2026. augusztus 06., csütörtök

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)

A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)
2026. augusztus 05., szerda

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)

Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)
2026. augusztus 04., kedd

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon

Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon
Hirdetés
2026. július 30., csütörtök

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás

Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás
2026. július 21., kedd

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony

Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony
2026. július 18., szombat

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat

A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat
Hirdetés
Hirdetés