
Bartók és Liszt műveit játssza november 5-én és 6-án Japánban a kolozsvári Demény Balázs. Az ifjú zongoraművész a jokohamai Minato Mirai Hallban lép fel, Japán egyik patinás koncerttermében az International Piano Concert elnevezésű, 35. alkalommal szervezett rendezvény keretében.
2016. november 01., 12:072016. november 01., 12:07
A koncertsorozat a leghíresebb nemzetközi fiatal zongoraművészeket mutatja be. A fellépőket vágatlan szóló- és zenekari felvételek, és életrajz alapján válogatják ki, végül csak négy zongoraművészt hívnak meg, akik egy szólóestet, majd egy zongoraversenyt játszanak zenekarral. A kolozsvári művész Bartók 3. zongoraversenyét játssza a Kanagawa Filharmónia zenekarával, vezényel Ken Takaseki.
Demény Balázs 1989-ben született Kolozsváron. Zongoratanulmányait Buzás Pál növendékeként szülővárosában kezdte, majd 2004-től a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában Eckhardt Gábor tanítványa volt. 2009 szeptemberétől Kemenes András zongoraosztályában a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatója, 2011 októberétől Erasmus ösztöndíjjal a berlini Hochschule für Musik diákja prof. Georg Sava és prof. Gabrielle Kupfernagel növendékeként. 2013-tól a berlini Universitaet der Künste zongora mesterszakán Pascal Devoyon növendéke. Jelenleg párhuzamosan végzi a budapesti és a berlini egyetem zongora mesterszakát.
Számos nemzetközi verseny díjazottja, különböző elismeréseket, díjakat tudhat magáénak. 2013-ban elnyerte a Nemzetközi Carl Filtsch-zongoraverseny első díját, 2015-ben a meiningeni Hans von Bülow Nemzetközi Zongoraverseny első díját és közönségdíját. Olyan rangos fesztiválok és helyszínek meghívottja volt, mint a Budapesti Tavaszi Fesztivál, a Liszt Ferenc Zeneakadémia nagyterme, a Gasteig München, a Művészetek Palotájának Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterme vagy a Berlini Filharmónia nagyterme. Rendszeresen koncertezik itthon és külföldön. Gazdag szóló- és kamararepertoárjával rendszeresen fellép Brüsszelben, Párizsban, Berlinben, Bukarestben.
Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
szóljon hozzá!