Hirdetés

Janovics Jenő, a kolozsvári zenés és prózai színház összekötője

•  Fotó: Szabadi Péter

Fotó: Szabadi Péter

A kolozsvári magyar színjátszást meghatározó színész, színházigazgató, filmrendező, forgatókönyvíró, a magyar filmgyártás úttörőjének tartott Janovics Jenő életműve előtt tiszteleg a csütörtökön kezdődött és keddig tartó ünnepségzorozattal a Kolozsvári Magyar Opera.

Krónika

2015. november 08., 14:032015. november 08., 14:03

Szép Gyula, az intézmény igazgatója a megnyitón elmondta, Janovics gazdag pályafutása során volt ünnepelt színész, sikeres színházigazgató, megélt két világháborút, és volt üldözött zsidó is. „Úgy állítottuk össze az ünnepség programját, hogy befogjon minden területet, amely meghatározta Janovics szakmai életét. Így a most megjelent tanulmánykötet és a kiállítás a gazdag életművet igyekszik bemutatni\" – mutatott rá Szép Gyula.

Részben a tavalyi Bánffy-napok sikerén is felbuzdulva vállalkoztak az ünnepségsorozat megszervezésére, hiszen, az intézmény számára fontos, hogy megemlékezzen azokról, akik nagyot alkottak az erdélyi, ezen belül a kolozsvári magyar színjátszás és a zenés színház területén – mondta az igazgató.

Mivel Janovics életműve rendkívül gazdag, más intézményeket is bevontak a minifesztivál megszervezésébe, így a Kolozsvári Román Opera és a Kolozsvári Állami Magyar Színház is kiveszi a részét a kulturális rendezvények szervezéséből. Visky András, a Kolozsvári Állami Magyar Színház művészeti igazgatója korábban elmondta, Janovics az összekötő kapocs a kolozsvári zenés és prózai színház között. „Nélküle nem képzelhető el a kolozsvári modern színjátszás, hiszen olyan régióban élünk, amely mindig megkésve reagált a modern művészeti irányzatokra\" – mutatott rá Visky.

Az ünnepségsorozat kiállításmegnyitóval és könyvbemutatóval, majd Erkel Ferenc Bánk bán című operájának előadásával kezdődött csütörtökön. November 10-én, kedden 21 órától a Kolozsvári Magyar Operában láthatja a közönség a Janovics Jenő, a magyar Pathé című filmet. Szakértők és kutatók történeteiből, egy kortárs visszaemlékezéséből, újságcikkek, korabeli kritikák tükrében bontakozik ki a mai néző előtt a magyar filmgyártás úttörőjének életútja. A világi színházigazgató képétől a „mozifalvi\" filmgyár alapítójáig, a vagyonos polgártól a minden pénzét a filmbe ölő, eladósodott ismeretterjesztőfilm-rendezőig.

A filmből kiderül, hogyan szerzett csúcstechnikát, külföldön tanult filmrendezőket és nemzetközi forgalmazót az első kolozsvári filmek elkészítéséhez, hogyan találta fel magát az első világháború után Romániához csatolt Erdélyben, s hogyan kellett később elmenekülnie zsidó származása miatt. Az 1872-ben Ungváron született Janovics Jenő 1945-ben hunyt el Kolozsváron. A magyar filmgyártás egyik úttörőjeként ő fedezte fel többek közt Kertész Mihály Oscar-díjas magyar-amerikai filmrendezőt és Korda Sándor rendezőt, producert. Felesége Poór Lili ismert színésznő volt.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 04., szombat

Szatmárnémeti fődíjjal, erdélyi díjesővel zárult a kisvárdai fesztivál

Erdélyi társulatok és alkotók szerezték meg a legfontosabb elismerések jelentős részét a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválján.

Szatmárnémeti fődíjjal, erdélyi díjesővel zárult a kisvárdai fesztivál
Hirdetés
2026. július 04., szombat

Visky András regénye rangos német irodalmi díjat kapott

Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.

Visky András regénye rangos német irodalmi díjat kapott
2026. július 03., péntek

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta a Magyar Művészeti Akadémia érdeklődését

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta a Magyar Művészeti Akadémia érdeklődését
2026. július 02., csütörtök

Hatalmi hierarchiákat övező hallgatás – A színházi évad utolsó premierje Temesváron

Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.

Hatalmi hierarchiákat övező hallgatás – A színházi évad utolsó premierje Temesváron
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna

Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna
2026. június 27., szombat

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége

Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége
2026. június 27., szombat

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről

Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét

Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét
2026. június 22., hétfő

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is

Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is
2026. június 21., vasárnap

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás

Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás
Hirdetés
Hirdetés