Hirdetés

James Bond újjászületése – filmkritika

Bár James Bond „ünnepli” születésnapját – éppen ötven éve, hogy Ian Fleming kémregénye alapján a mozikba került Őfelsége 007-es ügynökének első filmes története, a Dr. No – Sam Mendes és az új Bond-film stábja az évforduló alkalmából a rajongókat és az egyszerű nézőket lepte meg egy kitűnő alkotással.

Balogh Levente

2012. november 07., 09:182012. november 07., 09:18

A Bond-mozik sorában immár huszonharmadik mű, a Skyfall számos szempontból szakít az eddigi sztorik gyakorlatával – kevesebb a futurisztikus kütyü, és a Bond-lányok is háttérbe szorulnak –, cserében viszont jól kidolgozott, cizellált, gyakran borongós hangulatú történetet kapunk, amely a titkos ügynöki lét árnyoldalait tárja a néző elé, miközben a legendás szuperkém emberi oldalát is megvillantja.
A Skyfall arról szól, hogyan képes a modern világ technikai és főleg társadalmi kihívásainak megfelelni egy régi vágású, ráadásul kiöregedőben levő titkos ügynök.

Ez mindenképpen érdekes megközelítés, hiszen eddig Sean Connerytől Roger Moore-on át Pierce Brosnanig azt szokhattuk meg, hogy a 007-es mindig fitt, fiatalos, mindig akcióra kész, és legfőképpen szinte már emberfeletti képességekkel rendelkezik.

Nos, mindezekből a Skyfallban legfeljebb az a kitétel igaz, hogy mindig akcióra kész, de azzal a megkötéssel, hogy akkor, amikor éppen nem alkoholba fojtja frusztrációját. Ráadásul már a film legelején súlyosan megsebesül, ezért a hosszú kihagyás miatt újra végig kell szenvednie az ügynöki működéshez szükséges fizikai és pszichológiai teszteket. A gyűrött és életunt Bondnak természetesen épp ilyenkor kell minden idők egyik legelvetemültebb főgonoszával megküzdenie, aki belülről ismeri az MI6 működését, mérhetetlen mennyiségű pénze van tervei megvalósítására, és mindenre képes azért, hogy bosszút álljon a korábban elszenvedett sérelmekért M-en, a hírszerzés főnökén.

A Skyfall egyik legerősebb pontja – a történet mellett – a Bondot alakító Daniel Craig figurája. Bár e sorok szerzője az első, Craig főszereplésével készült Bond-film után fanyalogva fogalmazott az új szuperügynök-karakterről, akinek arcvonásait mintha hentesbárddal faragták volna ki, a színész mostanra tökéletesen idomult a karakterhez – ehhez persze a megfelelő hangulatú és történetvezetésű sztori is szükséges.

Kitűnően hozza a belső problémák marcangolta, munkájától megcsömörlő karaktert, aki aztán a fenyegető veszélyek hatására mégis magára talál, és egy apokaliptikus küzdelemben, amelyben gyermekkorának helyszíne is megsemmisül, végképp legyőzi a múlt árnyait és a belső démonokat. Hasonlóan erős a többi figura is: Judi Dench a régi és Ralph Fiennes az új M szerepében kitűnő, miközben a főgonoszt játszó Javier Bardem egyszerűen hibátlan.

Bár a szuperkütyük ezúttal kimaradtak, a látványvilágra és az akcióra ezúttal sem lehet panasz, az isztambuli háztetőkön zajló motoros üldözéstől a varánuszok lakta gödörben zajló élet-halál harcig mindent megtalálunk benne. A Skyfall mindezek nyomán minden idők egyik legjobb James Bond-filmje, amelyben a 007-es újjászületik, és kissé ráncosodó, de továbbra is rezzenéstelen arccal várja az újabb – remélhetőleg legalább megközelítőleg hasonló színvonalú – kalandokat. n Balogh Levente

Skyfall – Égszakadás
(Skyfall. Angol–amerikai akciófilm, 140 perc, 2012). Rendezte: Sam Mendes. Szereplők: Daniel Craig, Judi Dench, Javier Bardem, Ralph Fiennes, Ben Whishaw, Naomie Harris, Rory Kinnear. Írta: Ian Fleming regénye alapján John Logan, Patrick Marber, Neal Purvis, Robert Wade. Kép: Roger Deakins. Zene: David Arnold. Értékelés az 1–10-es skálán: 9

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 26., szerda

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál

Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál
Hirdetés
2026. augusztus 26., szerda

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből

A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.

Elhunyt Nádas Péter
Elhunyt Nádas Péter
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

2026. augusztus 23., vasárnap

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten

Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten
Hirdetés
2026. augusztus 06., csütörtök

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)

A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)
2026. augusztus 05., szerda

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)

Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)
2026. augusztus 04., kedd

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon

Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon
Hirdetés
2026. július 30., csütörtök

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás

Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás
2026. július 21., kedd

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony

Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony
2026. július 18., szombat

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat

A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat
Hirdetés
Hirdetés