James Bond újjászületése – filmkritika

A Bond-mozik sorában immár huszonharmadik mű, a Skyfall számos szempontból szakít az eddigi sztorik gyakorlatával – kevesebb a futurisztikus kütyü, és a Bond-lányok is háttérbe szorulnak –, cserében viszont jól kidolgozott, cizellált, gyakran borongós hangulatú történetet kapunk, amely a titkos ügynöki lét árnyoldalait tárja a néző elé, miközben a legendás szuperkém emberi oldalát is megvillantja.
A Skyfall arról szól, hogyan képes a modern világ technikai és főleg társadalmi kihívásainak megfelelni egy régi vágású, ráadásul kiöregedőben levő titkos ügynök.

Ez mindenképpen érdekes megközelítés, hiszen eddig Sean Connerytől Roger Moore-on át Pierce Brosnanig azt szokhattuk meg, hogy a 007-es mindig fitt, fiatalos, mindig akcióra kész, és legfőképpen szinte már emberfeletti képességekkel rendelkezik.

Nos, mindezekből a Skyfallban legfeljebb az a kitétel igaz, hogy mindig akcióra kész, de azzal a megkötéssel, hogy akkor, amikor éppen nem alkoholba fojtja frusztrációját. Ráadásul már a film legelején súlyosan megsebesül, ezért a hosszú kihagyás miatt újra végig kell szenvednie az ügynöki működéshez szükséges fizikai és pszichológiai teszteket. A gyűrött és életunt Bondnak természetesen épp ilyenkor kell minden idők egyik legelvetemültebb főgonoszával megküzdenie, aki belülről ismeri az MI6 működését, mérhetetlen mennyiségű pénze van tervei megvalósítására, és mindenre képes azért, hogy bosszút álljon a korábban elszenvedett sérelmekért M-en, a hírszerzés főnökén.

A Skyfall egyik legerősebb pontja – a történet mellett – a Bondot alakító Daniel Craig figurája. Bár e sorok szerzője az első, Craig főszereplésével készült Bond-film után fanyalogva fogalmazott az új szuperügynök-karakterről, akinek arcvonásait mintha hentesbárddal faragták volna ki, a színész mostanra tökéletesen idomult a karakterhez – ehhez persze a megfelelő hangulatú és történetvezetésű sztori is szükséges.

Kitűnően hozza a belső problémák marcangolta, munkájától megcsömörlő karaktert, aki aztán a fenyegető veszélyek hatására mégis magára talál, és egy apokaliptikus küzdelemben, amelyben gyermekkorának helyszíne is megsemmisül, végképp legyőzi a múlt árnyait és a belső démonokat. Hasonlóan erős a többi figura is: Judi Dench a régi és Ralph Fiennes az új M szerepében kitűnő, miközben a főgonoszt játszó Javier Bardem egyszerűen hibátlan.

Bár a szuperkütyük ezúttal kimaradtak, a látványvilágra és az akcióra ezúttal sem lehet panasz, az isztambuli háztetőkön zajló motoros üldözéstől a varánuszok lakta gödörben zajló élet-halál harcig mindent megtalálunk benne. A Skyfall mindezek nyomán minden idők egyik legjobb James Bond-filmje, amelyben a 007-es újjászületik, és kissé ráncosodó, de továbbra is rezzenéstelen arccal várja az újabb – remélhetőleg legalább megközelítőleg hasonló színvonalú – kalandokat. n Balogh Levente

Skyfall – Égszakadás (Skyfall. Angol–amerikai akciófilm, 140 perc, 2012). Rendezte: Sam Mendes. Szereplők: Daniel Craig, Judi Dench, Javier Bardem, Ralph Fiennes, Ben Whishaw, Naomie Harris, Rory Kinnear. Írta: Ian Fleming regénye alapján John Logan, Patrick Marber, Neal Purvis, Robert Wade. Kép: Roger Deakins. Zene: David Arnold. Értékelés az 1–10-es skálán: 9