2012. december 19., 07:462012. december 19., 07:46
Ezek párbeszédét, kapcsolatukat, a harmóniát kutatta mindvégig. Bebarangolta a művészet berkeit, kezdve évtizedekkel ezelőtt a figurativitással és a szürrealizmussal, majd fokozatosan egyszerűsítette, bontotta vissza a formát, kereste a jelt, a legmegfelelőbb kifejezési eszközöket. A sík már rég nem volt elegendő számára, a teret is meghódította, képtárgyainak, -anyagának rétegződései nem ismertek határokat. Az időtlenség megvalósításáért küzdött alkotásaiban: jelekkel, utalásokkal közölni és titkokat felfedni.
Nem ismert lehetetlent ötlet és megvalósítás között. Küzdött az anyaggal, próbálta megszelídíteni, betörni. Ha az alkotás szétesett, akkor is újrakezdte. Képtárgyai, sorozatai a súlyos rétegek ellenére a pasztellszínek harmóniájának is köszönhetően hirdetik azt az örökkévalóságot, melyet alkotójuk nekik szánt. Művészetről beszélgetni vele élmény volt, hisz örömmel írta és osztotta meg elképzeléseit a festészetről.
Nem sokkal 75. születésnapja után a következőképpen vallott művészetéről: „Én a piktúrában mindig elsősorban a coloritot, a színek hangulatát kerestem. A reális ábrázolásmód után kialakult mostani, elvont látásmódom. Ebbe igyekszem belesűríteni azt a légkört, amelyet realista képeimmel próbáltam megteremteni. A képzőművészet lényege az, hogy távol tartsa magát az irodalmi elbeszélő jellegtől. Azért kezdtem el könyveket írni a művészetről, hogy kiiktassam mindazt, ami túlságosan is elbeszélő jellegű volt munkáimban. A képzőművészet formai jelei – a szín, a ritmus, a metafizikus időtlenség visszaadása – izgatnak leginkább, ezekkel próbálok átfogóbb, egyetemes hangulatot teremteni munkáimban. Másik nagy titkos vágyam hasonlatos ahhoz, amit Monet művelt az impresszionizmussal: hogyan tudnám a piktúrán keresztül az ősi, több mint kétezer éves időbeli lényegeket, díszleteket leszedni, és visszaadni egy régi kornak a történéseit. Olyan ez, mintha az idő lényegét próbálnám besűríteni. Nagyon közel érzem magam ahhoz, amit a spanyolok úgy neveznek, hogy duenda. ők ezt titokként fogalmazzák meg. Úgy érzem, hogy a piktúra egyik legnagyobb lényege a titok. Olyan sugallatot adni a képnek, amely felcsigázza a nézőt, hogy vajon milyen titkot akart besűríteni a képbe ez az ember?”
Jakobovits Miklós festőművész temetése 14 órakor lesz Nagyváradon, a Rulikowski temetőben. Kedves Miklós, sose feledje a titkot, nyugodjon békében!
Szuszámi Zsuzsa
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.