István, a király Váradon

A produkciót jókora stáb hozta színpadra: a rendező, Novák Ferenc munkáját a Torda sámánt játszó Novák Péter mellett a nagyváradi színház Szigligeti Társulatának művészei, valamint közel száz táncos segítette.

Azoknak, akik már jó háromnegyed órával a kezdés előtt kimentek a stadionba, hogy jó rálátást biztosító helyet foglaljanak, nem kellett unatkozniuk: honfoglalás kori ruhákba öltözött hagyományőrző csoport tartott íjászbemutatót. A tömeg minden egyes alkalommal lelkes tapsban tört ki, amikor a prémes süvegbe és színes kaftánba öltözött „honfoglalók” különböző látványos gyakorlatok közben beletaláltak a célba. A produkció végén aztán a műsorvezető felkérésére egyperces csenddel adózott az ezeregyszáz éve elhunyt Árpád vezér emlékének a stadion közönsége. Amelynek száma ekkorra már jókorára duzzadt, utoljára valószínűleg a nyolcvanas évek futballrangadóin látogattak ki ennyien az arénába: folyamatosan érkeztek a nézők, lassan megtöltötték a stadiont, mintegy kilenc-tízezer ember várta az előadás kezdetét.

Pontban kilenc órakor fölcsendültek Beethoven István király nyitányának akkordjai, majd fölhangzott a darab első száma, a Te kit választanál? A közönség az első percektől ráhangolódott az előadásra, és ütemesen tapsolva együtt énekelte a jól ismert számokat a művészekkel.

A legnagyobb tapsot természetesen István, Koppány és Torda – azaz Varga Miklós, Vikidál Gyula és Novák Péter – kapta, még akkor is, ha a nézők tudták, hogy a jól ismert művészek nem élőben énekelnek, hanem CD-minőségben „szólnak”.

Az előadás egyébként látványelemekben is bővelkedett. A küzdőtéren elhelyezett színpad – amelyen az egyetlen díszlet egy archaikus motívumokkal díszített kapu volt – egyik oldalán totemfa és jurta, másik oldalán kereszt jelezte az ősi sámánvallás és a kereszténység, a régi és új világ küzdelmét, a két tábort alkotó táncosok ezen pontok körül gyülekeztek. A táncbemutatókat és a dalokat pirotechnikai elemek tették emlékezetesebbé. Torda sámándala közben tűznyelők és -akrobaták is fölléptek, a színpad két oldalán jókora lángnyelvek csaptak a magasba. A közönség sem maradt adós: a lelátókon egyre több helyen gyúltak gyertyák, feledhetetlen hangulatot varázsolva a stadionba.

A nézőket a darab végére teljesen magával ragadta az előadás, a zárójelenetnél, István megkoronázásakor ovációban tört ki, majd még hangosabb örömrivalgást váltott ki a zárásra időzített meglepetés: a darab végén az egyik oldalsó lelátó mögül tűzijáték lángcsóvái emelkedtek a magasba, majd fölhangzott a Himnusz, a több ezer néző a művészekkel együtt énekelte a nemzeti imádságot. Ezt követően többször is visszatapsolták a művészeket, majd lassan kiürültek a lelátók – voltak azonban olyan nézők is, akik még egy darabig a stadionban maradtak, hogy „meghosszabbítsák” a feledhetetlen élményt.