2012. december 21., 10:342012. december 21., 10:34
A 200 éve született Charles Dickens Karácsonyi ének című kisregényéből írt musical főhőse a lelkileg sivárrá vált, idősödő milliomos, Ebenézer Scrooge. „A történet időpontja karácsony, illetve több karácsony is, hiszen hősünket halott üzlettársának szelleme ekkor látogatja meg és időutazásra invitálja életének korábbi szentestéire. Scrooge szemei előtt múltbéli, karácsonyai filmként peregnek le az események, és emlékeiben kalandozva eszébe jut, hogy mennyivel gazdagabb volt, amikor még nem a pénz volt az egyetlen érték, amiért lelkesedni tudott – olvasható a csíkszeredai teátrum ajánlójában. – Az Isten pénze történet arról, hogy megjavulhat-e egy elveszett lélek. Mozgalmas, filmszerűen színrevitt, látványos táncokkal megelevenített időutazás minden generáció számára.”
A produkcióban a Budapesti Operettszínház rendezője, Somogyi Szilárd irányításával a csíkszeredai színház majd’ teljes társulata az ünnepi előadás létrehozásán dolgozik. A színház közleménye szerint kiemelten fontos vendég, Gyarmathy Ágnes díszlet- és jelmeztervező vezetésével készül az előadás látványvilága. A produkció zenei vezetője Bene Zoltán, koreográfusa Horváth Gyula Antal.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.