Hirdetés

Ismételt rajtnál a Székely Tv

•  Fotó: Krónika

Fotó: Krónika

A televízió vezetőségének bejelentése szerint egy hónapos szünet után ismét saját műsorokkal jelentkezik a Csíkszeredában és környékén sugárzó Székely Tv.

Gazda Árpád

2008. augusztus 26., 00:002008. augusztus 26., 00:00

A Székely Tv berkeiben történő változásokkal – az új stábbal és az új műsorráccsal – szeptember elsejétől ismerkedhetnek meg a nézők. A stúdiót a tulajdonos-igazgató Bogdan Eduard helyett ezentúl Boros Attila fogja vezetni, a programigazgatói tisztséget pedig Fehér János látja majd el.

A változások szükségszerűnek mondhatók a televíziónál: a tavaly ősszel indult Székely Tv stábjának szinte minden tagja kicserélődött, miután Bogdan Eduard úgy döntött, Kolozsvárra távozik, hogy az ottani One Tv igazgatójaként tevékenykedhessen. A belső munkatársak beadták felmondásukat, a bedolgozó személyzet pedig egyszerűen abbahagyta a munkát.

Be nem tartott arányok

Az első start sikertelennek bizonyult, bár néhány helyi műsort igazán megkedvelt a közönség. A tévés praktikákat jól ismerő Bogdan Eduard tudta, hogy mire lehet igény egy kisvárosban, csak a mértéket nem találta el. Így adódott, hogy a Székely Tv első félévében a töltelékműsorok domináltak, többnyire zenés videoklipek, kívánságműsorok, zenés üzenetek és nyereményakciók váltogatták egymást. Köztük időnként egy-egy aktuális hírértékkel bíró, gyermekeknek szóló, pszichológiai, népzenei, egyházi, képzőművészeti vagy filmes műsor is megtekinthető volt. Ez utóbbiakkal, még ha tetszettek is a nézőknek, az volt a legnagyobb gond, hogy véletlenszerűen kerültek programra. A hétköznaponként sugárzott Aktuális című élő műsort leszámítva, a heti rendszerességgel beígért adásokat legfeljebb kéthetente, de gyakran csak havonta sikerült elkészíteni. Aki pedig – már csak a sugárzási program rendszertelensége miatt is – ezeket elszalasztotta volna, annak sem kellett aggódnia, hiszen előbb-utóbb megtekinthette az első, második, vagy éppen a tizedik ismétlést.

Sikertippek kontra videoklipek

Volt pár izgalmakkal teli hét is a Székely Tv eddigi történetében, például a helyhatósági választások ideje alatt, amikor a politikamentesként beharangozott csatorna kizárólag kampányműsorokat és politikai vitákat közvetített. Ilyenkor hirtelen megnőtt a nézettség, de a túlzott népszerűség elkerülésére volt gondja a vezetőségnek: ahogy beállt a kampánycsend, rögtön megsokszorozódtak a videoklipek.

A tervek szerint az élő jégkorong-közvetítés jelentette volna a biztos sikert a Székely Tv számára. Amint kiderült, hogy a rossz képminőségben sugárzott élő közvetítés helyett a csíkiak szívesebben nézik élőben a mérkőzéseket, változott a műsorpolitika, és a vérbeli székely hokisok – edzők, menedzserek, drukkerek, stb. – vitái kaptak teret a képernyőn. Nőtt is a nézettség, egymást érte a sok betelefonáló, csakhogy amikor a vitapartnerek látványosan békét kötöttek, ismét videoklipeket kellett sugározni.

Egy másik sikertippnek Susan Pearl magyarországi sztriptízhercegnő képernyőre kerülése számított, aki szexuális tanácsadással foglalkozó műsort vezetett. A szóbeszéd szerint azonban a táncosnő korántsem aprópénzért osztogatta tanácsait, így az adónak nagyon hamar búcsúznia kellett tőle.

Új műsorok új frekvencián

A Székely Tv a nyári szünet után most ismét arra készül, hogy berobbanjon a székelyföldi köztudatba. Az újonnan összeállt stáb ígérete szerint az újjászervezett műsorrácsból kiküszöbölik a késéseket, és ragaszkodni fognak a rendszeresen ismertetett műsorok időpontjának betartásához. A műsorrácsról egyelőre annyit lehet tudni, hogy hétköznaponként  9 és 11 óra között Ébresztő címmel élő műsor lesz látható, amely lapszemléből és a stúdió meghívott vendégeivel történő beszélgetésekből áll össze. Helyi műsor lesz továbbá az Aktuális, új műsorvezetőkkel, gazdagabb tematikával, hétköznapontként 19.10-es kezdettel. Heti négy alkalommal továbbra is látható lesz a Party Zóna című kívánságműsor is. Az új vezetőség nagy hangsúlyt fektetne a sportra, a jégkorong mellett azonban a műkorcsolya is helyet kap majd a tévé műsorában. A hétvégeken ezentúl is a vasárnapi szentmise, a Süss fel nap című gyermekműsor, illetve a lagzivideók játsszák a főszerepet. Napközben és éjszaka a Cool Tv valós időben átvett műsorait láthatják, többnyire filmsorozatokat és show-műsorokat. Heti két alkalommal ismeretterjesztő filmet is sugároznak a magyarországi Kölcsey Tv jóvoltából. Román nyelvű műsor is szerepel a programrácsban, amelyet Kolozsvárról sugároznak.

A Székely Tv ezentúl új frekvencián, a 383,25 Mhz-en fogható az UPC csíkszeredai kínálatában. A földi sugárzás adatai nem változtak, továbbra is a 44-8M csatornán érhető el az adás.

Túros Eszter

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 03., péntek

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta a Magyar Művészeti Akadémia érdeklődését

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta a Magyar Művészeti Akadémia érdeklődését
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Hatalmi hierarchiákat övező hallgatás – A színházi évad utolsó premierje Temesváron

Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.

Hatalmi hierarchiákat övező hallgatás – A színházi évad utolsó premierje Temesváron
2026. július 01., szerda

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna

Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna
2026. június 27., szombat

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége

Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége
Hirdetés
2026. június 27., szombat

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről

Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről
2026. június 25., csütörtök

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét

Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét
2026. június 22., hétfő

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is

Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás

Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás
2026. június 20., szombat

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön

Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön
2026. június 17., szerda

B. Kovács András kötetét mutatják be Kolozsváron

Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.

B. Kovács András kötetét mutatják be Kolozsváron
Hirdetés
Hirdetés