2010. augusztus 19., 09:542010. augusztus 19., 09:54
A tábort 2005-ben szervezték meg először, azóta a térség rangos kulturális eseményévé vált. Idén a hazaiakon kívül 5 országból (Németország, Szlovákia, Ausztria, Magyarország és Olaszország) érkeznek művészek, és összesen tizenketten vesznek részt a műhelymunkában. Botár László, a rendezvény művészeti vezetője elmondta, a tábor tematikailag kötetlen, a teljes alkotói szabadságra alapoznak. A műhely nyitott az érdeklődők előtt is.
Az alkotók saját felszereléssel érkeznek a táborba, azonban a szervezők biztosítanak nekik szállást és étkezést, valamint egy 300 lejes tiszteletdíjat is átvehetnek. Részvételük feltétele, hogy a tábor befejeztével két munkát átadnak a kulturális központnak, így gazdagítva az intézmény kortárs gyűjteményét. A táborban elkészült munkákból szeptember 2-án, 18 órakor nyílik kiállítás a kultúrház márványtermében, amely két hétig lesz látogatható.
A Kolozsvári Magyar Opera és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) hivatalos partnerségi megállapodást kötött
Ötödik alkalommal tartanak könyvünnepet Sepsiszentgyörgyön, a SepsiBook könyvvásárra és kortárs irodalmi fesztiválra május közepén várják a közönséget.
Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.