Ismertette elképzeléseit Albu István, a Figura új vezetője

„Azért működött és működik jól ez a színház, mert léte minden alkalmazottja számára közös ügy” – fogalmazott bemutatkozó sajtótájékoztatóján a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház új igazgatója.

Pethő Melánia

2016. december 19., 14:002016. december 19., 14:00

Albu István versenyvizsgával nyerte el az intézmény vezetői tisztségét, az állást december elsejétől tölti be. Mint elhangzott, a színház feladatának tekinti, hogy a „közös ügybe” bevonja a város vezetőségét és lakosságát is. Miután az elmúlt évad végén igazgató nélkül maradt a Figura Stúdió Színház, megbízott vezető látta el a menedzseri feladatokat az intézményben.

A megüresedett állás betöltésére kétszer is versenyvizsgát hirdetett a fenntartó városi önkormányzat, a pályázat nyertesét, a sepsiszentgyörgyi Albu Istvánt nevezték ki. Albu korábban vendégrendezőként már dolgozott a Figuránál. Ő vitte színre a De mi lett a nővel?, az Arab éjszaka, a Fizikusok és a Zűrzavaros éccaka című előadásokat, a munkafolyamatok során rálátása nyílt az intézmény tevékenységére. Akkori meglátásait a kinevezésétől eltelt időszak tapasztalatai is megerősítették.

„Ebben a kicsi városban eleve csodaszámba megy, hogy tud működni a Figura. Nagyon nagy erény, hogy olyan intézménye van Gyergyószentmiklósnak, amely két fesztiváljával évente a város legnagyobb kulturális eseményét biztosítja” – fogalmazott. Rendkívülinek nevezte, hogy a kisváros meg tudja engedni, fel tudja vállalni, hogy kísérleti színházat működtessen, fontosnak tartja, hogy a településvezetés is érezze az intézmény létének, működésének pozitívumait.

Ugyanilyen fontosnak tartja a színház jelenlétét Gyergyószentmiklóson kívül is. Úgy fogalmazott, a turnéknak, fesztiváloknak kell jelenteniük azt a bizonyos másik síkot, amin a Figurának működnie kell, hisz ha csak az utóbbi időben született előadások minőségét, értékét vesszük figyelembe, már akkor is kijelenthető, hogy a Figurának helye van bármelyik erdélyi magyar színház mellett. Albu István rendezőként és igazgatóként is vallja: egy adott színházról az előadásai beszélnek.

Ennek fényében fejezte ki örömét a készülő produkció kapcsán: a Barabás Árpád által rendezett Ibusár című előadás az összefogásról is beszél, lévén, hogy három intézmény – a Figura, a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház és az Udvarhelyi Táncműhely – közös produkciójaként jön létre. Fontos az összefogás a Figura székhelyét biztosító művelődési ház adminisztrációs kérdéseinek ügyében is – hangsúlyozta Albu István. Kifejtette, az épület megérett a teljes felújításra, a helyzetet csak masszív beruházással lehet orvosolni. A Figura képtelen megoldani a szükséges beruházást, a városvezetés együttműködésére és ígéreteire számít.

Albu István 1984-ben született Sepsiszentgyörgyön. 2007-ben szerzett diplomát a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem Színház és Televízió Karának színművészeti szakán. Színészként a Kolozsvári Állami Magyar Színházban, a Kézdivásárhelyi Városi Színházban és a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Színház és Televízió Karán, valamint több rövidfilmben, televíziós reklámban szerepelt. Színpad-, világítás-, hang- és videotechnikában, illetve díszlet- és jelmeztervezésben tanulóévei és munkássága során szerzett tapasztalatokat.

Számos darab rendezőjeként jegyzik nevét. A Kolozsvári Állami Magyar Színházban, a Kolozsvári Magyar Operában, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházban, a Kézdivásárhelyi Városi Színházban, a Szatmárnémeti Északi Színházban, a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színházban, a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színházban, a kolozsvári Váróterem Projektnél, a Babeş–Bolyai Tudományegyetemen, illetve a Kolozsvári Rádiónál voltak önálló rendezései. Rendezői munkatársként is számos előadásban dolgozott.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 11., csütörtök

Filmvetítésekkel és mozikoncertekkel tér vissza a TIFF Temesvárra és Nagyváradra

Őszi mozis csemege várja a filmrajongókat a Bánságban és a Partiumban szeptemberben. A Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) két városban Temesváron és Nagyváradon is igazi különlegességekkel készül.

Filmvetítésekkel és mozikoncertekkel tér vissza a TIFF Temesvárra és Nagyváradra
2025. szeptember 11., csütörtök

Tragédia és komédia egyazon estén – Különleges premierrel, operanapokkal várja közönségét a Kolozsvári Magyar Opera

Puccini két egyfelvonásos darabját, A köpeny, valamint a Gianni Schicchi című műveket mutatja be egyazon produkció keretében a Kolozsvári Magyar Opera szeptember 18-án.

Tragédia és komédia egyazon estén – Különleges premierrel, operanapokkal várja közönségét a Kolozsvári Magyar Opera
2025. szeptember 11., csütörtök

Erdélyi turnén lép fel József Attila-estjével Vecsei H. Miklós színművész

Erdélyi turnén lép fel József Attila-estjével Vecsei H. Miklós színművész október végén.

Erdélyi turnén lép fel József Attila-estjével Vecsei H. Miklós színművész
2025. szeptember 10., szerda

Velencében díjazott nagyjátékfilmet is megtekinthet a közelgő Filmtettfeszt közönsége

Öt friss magyar nagyjátékfilmet vetít romániai premierként az október 1. és 5. között zajló Filmtettfeszt filmfesztivál, amely további hat, az elmúlt egy-két évben készült egészestés fikciós alkotással várja a közönséget több mint 15 helyszínen.

Velencében díjazott nagyjátékfilmet is megtekinthet a közelgő Filmtettfeszt közönsége
2025. szeptember 08., hétfő

Szabadtéri bulival indítja az évadot a jubiláló nagyváradi színház

Rendhagyó eseményre készül az idén 125 éves Szigligeti Színház: az ünnepi évadot egy szabadtéri eseménnyel nyitják meg szeptember 12-én, pénteken, 17.30 órától – tájékoztatott hétfőn a teátrum sajtóirodája.

Szabadtéri bulival indítja az évadot a jubiláló nagyváradi színház
2025. szeptember 08., hétfő

Próba közben megsérült a temesvári magyar színház színésznője

Megsérült a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház egyik színésznője a teátrum vasárnap esti próbáján. A színésznő könnyebb sérüléseket szenvedett, a próbákat felfüggesztették.

Próba közben megsérült a temesvári magyar színház színésznője
2025. szeptember 07., vasárnap

Etnikumok, nyelvek fölötti szakrális művészet – egyre népszerűbb a nagyszebeni Ars SACRA fesztivál

Hat történelmi felekezet templomai lesznek nyitva szeptember 13-án Nagyszebenben a kilenc napig tartó Ars SACRA egyházművészeti fesztivál első napján.

Etnikumok, nyelvek fölötti szakrális művészet – egyre népszerűbb a nagyszebeni Ars SACRA fesztivál
2025. szeptember 06., szombat

Varázshatalom – Tudás. Közösség. Akadémia

Május elején nyílt meg és október 26-ig látogatható a Varázshatalom – Tudás. Közösség. Akadémia című időszaki kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban. Az idén 200 éves Magyar Tudományos Akadémiát bemutató tárlat nemcsak a tudományos közösséget szólítja meg.

Varázshatalom – Tudás. Közösség. Akadémia
2025. szeptember 04., csütörtök

Mátyás király szülőházában vetítik a Hunyadi-sorozatot

Különleges helyszínre érkezik a Hunyadi-sorozat: a kincses városban megnyílnak Mátyás király szülőházának kapui egy maratoni vetítésre.

Mátyás király szülőházában vetítik a Hunyadi-sorozatot
2025. szeptember 04., csütörtök

Erdélyből is sikeresen pályáztak a Csoóri Sándor-programban – idén 2,5 milliárd forint jut hagyományápolásra

A Csoóri Sándor-program részeként idén 2,5 milliárd forint támogatást osztanak szét 1600 népművészettel, néptánccal és néphagyományokkal foglalkozó szervezet között Magyarországon és külhonban is.

Erdélyből is sikeresen pályáztak a Csoóri Sándor-programban – idén 2,5 milliárd forint jut hagyományápolásra