Ismerjék meg Adyt más nemzetek is – három Szatmár megyei helyszínen emlékeznek november közepén Érmindszent nagy szülöttjére

A szervezők célja, hogy a románság és más nemzetek is ismerjék meg Adyt •  Fotó: Facebook/RMDSZ

A szervezők célja, hogy a románság és más nemzetek is ismerjék meg Adyt

Fotó: Facebook/RMDSZ

Irodalmárok, politikusok, egyházi személyiségek értékelik Ady Endre életművének jelentőségét a november közepén három Szatmár megyei helyszínen szervezendő érmindszenti zarándoklaton. A rendezvényről Muzsnay Árpád főszervező, az EMKE főtanácsosa beszélt a Krónikának.

Kiss Judit

2018. november 01., 12:172018. november 01., 12:17

2018. november 01., 15:162018. november 01., 15:16

Ady Endre halálának közelgő centenáriuma jegyében rendezi meg november 16-án és 17-én tasnádi, adyfalvi és nagykárolyi társszervezőivel közösen az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) az immár 29. alkalommal sorra kerülő hagyományos év végi, Kárpát-medencei kisugárzású Ady-megemlékezését: az érmindszenti zarándoklatot, amelynek címe: Száz év Ady nélkül.

A Szatmárnémetiben, Nagykárolyban és a költő szülőhelyén, Érmindszenten tartandó rendezvényen irodalmárok, politikusok, egyházi személyiségek értékelik Ady életművét, jelentőségét.

Muzsnay Árpád, az EMKE főtanácsosa, a zarándoklat főszervezője megkeresésünkre elmondta, az 1877. november 22-én született és 1919. január 27-én elhunyt Ady halálának 100. évfordulója alkalmából tartják a rendezvényt, ugyanakkor a zarándoklatot hagyományosan a költő születésnapja előtti hétvégére időzítik. „A tavalyi rendezvényen az egyik előadó mondta: száz év Ady nélkül, és én kapva kaptam rajta, így az idei zarándoklatnak ez a mottója. Bár csak jövő januárban lesz a költő halálának 100. évfordulója, tudni kell, hogy Adynak két hónappal halála előtt, novemberben már nem volt teljes értékű az élete, így már novemberben is mondhatjuk: száz év Ady nélkül” – fogalmazott Muzsnay Árpád. Kifejtette, az EMKE igyekszik lehető legjobban ápolni az Ady-kultuszt Szatmár megyében. Muzsnay azt is elmondta,

a rendezvényen Havas Judit budapesti előadóművész, a Petőfi Irodalmi Múzeum munkatársa mutatja be Intés az őrzőkhöz című pódiumműsorát.

November 16-án Szatmárnémetiben tartják az irodalmi tanácskozást, többek közt Bertha Zoltán debreceni, Cseke Péter kolozsvári, George Achim nagybányai, Stephan Krause lipcsei, Szekernyés János temesvári, Kasztovszky László fehérgyarmati irodalomtörténész értekezik a költő életművéről, Nagykárolyban pedig többek közt Szabó Zsolt kolozsvári irodalomtörténész. A főszervező kitért arra is, hogy Érmindszenten jelen lesz Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke, valamint Fodor József, a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye általános helynöke. Muzsnay Árpád fontosnak tartotta kiemelni:

céljuk, hogy a románság és más nemzetek is ismerjék meg Adyt, ezért két román előadót is hívtak,

George Achimon kívül Felician Pop műfordítót, aki a román–magyar kultúrkapcsolatokból doktorált nemrég, a lipcsei irodalomtörténész pedig Ady német szemmel címmel tart előadást.

„Hiába dicsekszünk azzal, hogy Ady milyen nagy alkotó, ha más nemzetek nem értik, nem ismerik, nem tudják értékelni. Nekünk közművelődési és más szempontból is nagyon fontos, hogy megismertessük a románsággal” – fogalmazott Muzsnay Árpád.

Hozzátette, nem véletlen, hogy tavaly a román és magyar kultúra közeledésének jelképeként avatták fel az Ady–Itóka kettős szobrot: Bíró Lajos mátészalkai szobrászművész Ady Endréről és Bölöniné Marchiș Otiliáról (Itókáról) készült alkotását. A kettős szobor előtt is tiszteletüket teszik a zarándoklat résztvevői november 16-án, pénteken.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Szabadtéri bulival indítja az évadot a jubiláló nagyváradi színház

Rendhagyó eseményre készül az idén 125 éves Szigligeti Színház: az ünnepi évadot egy szabadtéri eseménnyel nyitják meg szeptember 12-én, pénteken, 17.30 órától – tájékoztatott hétfőn a teátrum sajtóirodája.

Szabadtéri bulival indítja az évadot a jubiláló nagyváradi színház
2025. szeptember 08., hétfő

Próba közben megsérült a temesvári magyar színház színésznője

Megsérült a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház egyik színésznője a teátrum vasárnap esti próbáján. A színésznő könnyebb sérüléseket szenvedett, a próbákat felfüggesztették.

Próba közben megsérült a temesvári magyar színház színésznője
2025. szeptember 07., vasárnap

Etnikumok, nyelvek fölötti szakrális művészet – egyre népszerűbb a nagyszebeni Ars SACRA fesztivál

Hat történelmi felekezet templomai lesznek nyitva szeptember 13-án Nagyszebenben a kilenc napig tartó Ars SACRA egyházművészeti fesztivál első napján.

Etnikumok, nyelvek fölötti szakrális művészet – egyre népszerűbb a nagyszebeni Ars SACRA fesztivál
2025. szeptember 06., szombat

Varázshatalom – Tudás. Közösség. Akadémia

Május elején nyílt meg és október 26-ig látogatható a Varázshatalom – Tudás. Közösség. Akadémia című időszaki kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban. Az idén 200 éves Magyar Tudományos Akadémiát bemutató tárlat nemcsak a tudományos közösséget szólítja meg.

Varázshatalom – Tudás. Közösség. Akadémia
2025. szeptember 04., csütörtök

Mátyás király szülőházában vetítik a Hunyadi-sorozatot

Különleges helyszínre érkezik a Hunyadi-sorozat: a kincses városban megnyílnak Mátyás király szülőházának kapui egy maratoni vetítésre.

Mátyás király szülőházában vetítik a Hunyadi-sorozatot
2025. szeptember 04., csütörtök

Erdélyből is sikeresen pályáztak a Csoóri Sándor-programban – idén 2,5 milliárd forint jut hagyományápolásra

A Csoóri Sándor-program részeként idén 2,5 milliárd forint támogatást osztanak szét 1600 népművészettel, néptánccal és néphagyományokkal foglalkozó szervezet között Magyarországon és külhonban is.

Erdélyből is sikeresen pályáztak a Csoóri Sándor-programban – idén 2,5 milliárd forint jut hagyományápolásra
2025. szeptember 02., kedd

Öt ország művészei érkeznek a kolozsvári WonderPuck Utcaszínházi Fesztiválra

Szeptember 5. és 7. között tartják a WonderPuck Utcaszínházi Fesztivált Kolozsváron.

Öt ország művészei érkeznek a kolozsvári WonderPuck Utcaszínházi Fesztiválra
2025. szeptember 01., hétfő

A parajdi károsultak segítésére, a közösségi összefogásra buzdított a temesvári színJÁTÉKOK

A parajdi bányakatasztrófa károsultjainak megsegítésére, a közösségi összefogás erejére hívták fel a figyelmet a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház hétvégi sporteseményének résztvevői.

A parajdi károsultak segítésére, a közösségi összefogásra buzdított a temesvári színJÁTÉKOK
2025. augusztus 28., csütörtök

Kísérletezésből születő saját színházi nyelv – Bocsárdi László rendező a 40 éves Figura jubileumára készülő koprodukcióról

Bocsárdi László a 40 éve alakult gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház alapító-rendezője volt, majd hosszú ideig vezette a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházat.

Kísérletezésből születő saját színházi nyelv – Bocsárdi László rendező a 40 éves Figura jubileumára készülő koprodukcióról
2025. augusztus 28., csütörtök

Bartók Béla halálának 80. évfordulójára emlékeznek Nagyszentmiklóson

Bartók Béla halálának 80. évfordulójára emlékeznek a zeneszerző Temes megyei szülővárosában, Nagyszentmiklóson – tájékoztatta a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) szegedi regionális munkacsoportja az MTI-t.

Bartók Béla halálának 80. évfordulójára emlékeznek Nagyszentmiklóson