Hirdetés

Írók emberközelben – Nyáry Krisztián találkozott olvasóival Vásárhelyen

•  Fotó: Antal Erika

Fotó: Antal Erika

A Látó folyóirat szerkesztősége Nyáry Krisztián írót, irodalomtörténészt, az Így szerettek ők 1–2., az Igazi hősök – 33 magyar és a Merész magyarok – 30 emberi történet című könyvek szerzőjét látta vendégül szerdán Marosvásárhelyen. 

Antal Erika

2016. szeptember 29., 17:062016. szeptember 29., 17:06

A magyar költők, írók szerelmi életet bemutató, népszerű kiadványok szerzőjével Kovács András Ferenc, a Látó főszerkesztője beszélgetett. Nyáry Krisztián irodalomtörténész, a Líra Könyv Zrt. kreatív igazgatója, korábban a Magvető Könyvkiadó és az Athenaeum Kiadó igazgatója volt – mutatta be a népes közönségnek a vendéget Kovács András Ferenc.

Nyáry a Facebookon 2012-ben kezdte az irodalom nagyjairól szóló írásait megosztani, ahogy mondta, a barátainak szánta az ismert szerzők kevésbé ismert szerelmi történeteit. Adott volt a közösségi portál, amelyen keresztül azonnal eljutott az írás az ismerőseihez, így visszajelzést is kapott – mondta a szerző. Arra nem számított, hogy nem csak a barátai olvassák nagy érdeklődéssel, de hozzászólások, megjegyzések, kérdések, ötletek érkeztek a bejegyzéseire, volt példa arra, hogy az illető szerző leszármazottai, családja jelentkezett és újabb adatokkal szolgált. Az is meglepte Nyáry Krisztiánt, hogy még azok is örömmel olvasták és reagáltak az írásaira, akik egyébként szintén irodalomtörténettel foglallkoztak.

Mint mondta, nem tervezte, hogy könyvet ad ki ezekből a történetekből, valószínűleg akkor nem is így sikerült volna. A könyvkiadók fordultak hozzá, adná ki könyv formájában is ezeket, de ő akkor sem hitte, hogy valaki meg is vásárolja, hiszen ingyen is hozzájuthat. A Corvina Kiadó volt a legszimpatikusabb közöttük, ott jelent meg, és a 2012-es év egyik sikerkönyve lett az Így szerettek ők című kötet, amley olvasásnépszerűsítő hatása miatt 2013-ban elnyerte a Magyar Könyvtárosok Egyesülete által adományozott Fitz József-könyvdíját és a XX. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál irodalomtanárokból álló zsűrijének Budai-díját.

Kovács András Ferenc arra is rávilágított a beszélgetés során, hogy az, amit Nyáry Krisztián művel, nem sorolható a bulvár média kategóriájába. Ő ugyanis emberközelbe hozza a magyar írókat és költőket, akik „a szentek helyébe léptek”. Például egy rendkívüli irodalomrórán arról kellett meggyőznie a kamaszokat, hogy Petőfi Sándor ma is izgalmas, korszerű költő, akinek volt humorérzéke, szerelmes volt és hús-vér emberként élte az életét. A diákok ugyanis azt látják, hogy szinte minden városban van egy Petőfi-szobor, karddal a kezében áll a talapzaton a költő, és nehéz elképzelni róla, hogy egykor hozzájuk hasonló fiatalember volt. A

szerző kitért Igazi hősök című kötetére is, a neves személyiségek közül Márton Áron alakját emelte ki. „A magyarországi katolikus klérus hallgatott, amikor a magyar zsidókat deportálták, senki nem hallatta a szavát. Szerencsére volt Erdélyben egy Márton Áron püspök, aki tiltakozott, és aki megmentette az akkori katolikus vezetőket, mert ha nem, most »szégyenkezhetnénk«” – mondta Nyáry Krisztián, akinek 2014-ben jelent meg az Igazi hősök – 33 magyar című kötete, amelyben olyan 19–20. századi magyar emberek életét mutatja be, akiknek sorsa vagy személyes döntései ma is példaszerűek. 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 04., szombat

Visky András regénye rangos német irodalmi díjat kapott

Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.

Visky András regénye rangos német irodalmi díjat kapott
Hirdetés
2026. július 03., péntek

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta a Magyar Művészeti Akadémia érdeklődését

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta a Magyar Művészeti Akadémia érdeklődését
2026. július 02., csütörtök

Hatalmi hierarchiákat övező hallgatás – A színházi évad utolsó premierje Temesváron

Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.

Hatalmi hierarchiákat övező hallgatás – A színházi évad utolsó premierje Temesváron
2026. július 01., szerda

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna

Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna
Hirdetés
2026. június 27., szombat

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége

Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége
2026. június 27., szombat

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről

Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről
2026. június 25., csütörtök

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét

Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét
Hirdetés
2026. június 22., hétfő

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is

Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is
2026. június 21., vasárnap

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás

Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás
2026. június 20., szombat

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön

Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön
Hirdetés
Hirdetés