
A környezettudatosságot népszerűsítik. Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos és Erős Kinga, a Magyar Írószövetség elnöke
Fotó: MTI/Soós Lajos
Irodalmi pályázatot hirdetett ifjúsági regények írására a környezetvédelem, a klímaváltozás és az aktív turizmus témájában az Aktív Magyarországért Felelős Kormánybiztosi Iroda és a Magyar Írószövetség.
2020. november 09., 18:352020. november 09., 18:35
A 10 millió forint összdíjazású pályázat célja, hogy olyan szórakoztató regények készüljenek, amelyek felhívják a 10-14 éves gyerekek figyelmét a természetvédelem fontosságára, a klímaváltozás problémájára, egyúttal a természet szeretetére, természetjárásra, aktív életmódra ösztönzik őket, mindezt azonban nem didaktikus módon teszik – mondta el Révész Máriusz, az aktív Magyarországért felelős kormánybiztos a pályázati programot bemutató hétfői sajtótájékoztatón Budapesten.
Hozzátette:
A tervek szerint az első helyezett 5 millió forint, a második 3 millió forint, a harmadik 2 millió forint jutalomban részesül, de megosztott díjazás is előfordulhat, emellett különdíjat is szeretnének odaítélni – közölte a kormánybiztos.
A zsűri elnöke Erős Kinga, a Magyar Írószövetség elnöke, tagja Katona Ildikó, a Könyvmolyképző Kiadó vezetője; Nógrádi Attila, a Turista Magazin főszerkesztője; Pacskovszky Zsolt, a Móra Kiadó irodalmi szerkesztője és Varga Betti irodalmár, pedagógus.
A beadott alkotások terjedelme minimum 3 szerzői ív legyen, a műveket 2021. szeptember 15-ig bírálják el – tette hozzá.
A pályázat részletei az iroszovetseg.hu és az aktivmagyarorszag.hu oldalon olvashatók.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.
Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.
szóljon hozzá!