Ínyencek ropták a táncot Jobbágytelkén

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

A kezdők és a haladók mellett úgynevezett ínyenceknek is tartottak táncoktatást Jobbágytelkén a tizennyolcadik Marosszéki Népzene- és Néptánctáborban, ahol 232 résztvevő táncolt, énekelt, hallgatta az előadásokat, vagy az esti táncházban gyakorolta a délelőtt tanultakat.

Antal Erika

2016. július 18., 13:252016. július 18., 13:25

A tábori alkotmány 15 pontban fogalmazza meg a viselkedési normákat, az első így hangzik: Örvendj, hogy itt vagy! – s ezt a résztvevők be is tartották. Ottjártunkkor megbizonyosodtunk erről, hiszen a művelődési ház és az iskolai osztálytermek megteltek, alig lehetett már belépni. Más-más helyen tartották a kezdők, a haladók és az ínyencek oktatását, ez utóbbiaknak harmadik éve külön csoportot hoztak létre, hogy valami mást, kevésbé ismertet, legalábbis a táncházak repertoárjáról hiányzót tanulhassanak.

Átlagosnak nevezte a tábort a jelenlévők számát tekintve Ferencz Zsolt szervező, hozzátéve, hogy nem is szeretnék jövedelmezővé duzzasztani. „Ötszáz embert már nem bírna meg ez a falu\" – magyarázta a szervező. A résztvevők között egyenlő arányban voltak hazaiak és magyarországiak. A Maros megyeiek mellett Kovászna, Hargita, Brassó, Szatmár megyékből érkeztek a táborba, amely gazdag programjával vonzza az érdeklődőket. A jobbágytelkivel együtt nyolc néptánctábor működik Erdély-szerte, de ez nem jelent konkurenciát, általában a kínálat szerint választják ki, melyikbe mennek a néptánc és népzene kedvelői.

A 18 éves táborral sok az egykorú fiatal, illetve azoknak a száma, akik ezen „nevelkedtek\". Ők azok, akik intenzívebben bekapcsolódnak, az esti táncházban nem csak jelen vannak, táncolnak is, sőt a táboron kívül, talán annak jótékony hatására saját tánccsoportot működtetnek, a szombati gálaműsornak is ők voltak a fellépői. A japán résztvevő, ahogy a finnországi is, már visszajárónak számít – mondta Ferencz Zsolt. Előbbi Fazakas János Japánban is oktató néptáncos tanítványa, utóbbi magyar elődökkel rendelkező fiatalember. Fazakas, azaz „Fazi\" a táborban az ínyenceket oktatja, a maga vidám, jókedvű, humoros stílusában magyarázza a Székely-Mezőségre jellemző tánclépéseket, amelyek falvanként váltakoznak.

Autók helyett tehenek

Aki egyszer megfordult a jobbágytelki táborban, az igyekszik visszatérni – fogalmazott az egyik résztvevő, aki nyolcadik alkalommal jött el a félreeső, nehezen megközelíthető faluba. „Éppen ezt szeretem benne a színes programon túl, hogy ilyen érintetlen, nincs gépkocsiforgalom, a tehenek esténként itt vonulnak végig a falu főutcáján, az emberek köszönnek egymásnak, de még az idegennek is. Itt mindenki mindenkivel szóba áll, beszélgetnek az emberek, kíváncsiak\" – mondta Anna, aki Magyarországról érkezett családjával együtt.

A visszatérők mellett mindig vannak újak, akik vagy a „régiektől\" hallottak a táborról, vagy az interneten találtak rá. Általában a gazdag program, ami megragadja az érdeklődők figyelmét, hiszen a táncoktatás mellett minden napra jut egy néprajzi témájú előadás, este pedig más-más hagyományőrző tánccsoport lép színpadra, illetve kirándulás, tábortűz, koncert, esti táncház is van.

A helyiek is részesei a tábornak

Igaz, hogy a tánc- vagy énekoktatáson nincsenek jelen, de a falubeliek sem maradnak ki a tábor rendezvényeiből. Például szállást kínálnak azoknak, akik nem akartak sátorban megszállni. Bár a sátortáborban is van lehetőség – órarend szerinti – meleg és hideg víz használatára, tisztálkodásra, többen a falusi házak kínálta szálláslehetőséget választották. A szervezők jóval a tábor kezdete előtt végigjárják a települést, és érdeklődnek, melyik család vállalja, hogy térítés ellenében elszállásolja az érkezőket. 20-25 euró ellenében lehet élvezni a falusi, nyugodt körülményeket. A falubeliekkel azonban nemcsak a szálláson vagy a kocsmában lehetett találkozni, hanem az előadásokon, esti rendezvényeken, táncházban is.

A tábori alkotmány 15. cikkelye világosan a táborozók tudomására adta: „Ha pihenni jöttél, rossz helyre érkeztél!\" – ami igaz is volt, hiszen az egyhetes rendezvénysorozat nem a pihenésről szólt, hanem sok-sok zenéről, énekről és táncról. A tanulós-szórakozás mellett a résztvevők Barabás László előadásában a Székely-Mezőség néprajzát ismerhették meg, Bereczki Éva a jobbágytelki népviseletet mutatta be, Kádár Elemér a táncház íratlan szabályairól beszélt. Esténként a hagyományőrző néptáncegyüttesek a jobbágytelki mellett vajdaszentiványi, mezőpaniti, fickói, mezőmadarasi táncokat mutattak be.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 11., csütörtök

Filmvetítésekkel és mozikoncertekkel tér vissza a TIFF Temesvárra és Nagyváradra

Őszi mozis csemege várja a filmrajongókat a Bánságban és a Partiumban szeptemberben. A Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) két városban Temesváron és Nagyváradon is igazi különlegességekkel készül.

Filmvetítésekkel és mozikoncertekkel tér vissza a TIFF Temesvárra és Nagyváradra
2025. szeptember 11., csütörtök

Tragédia és komédia egyazon estén – Különleges premierrel, operanapokkal várja közönségét a Kolozsvári Magyar Opera

Puccini két egyfelvonásos darabját, A köpeny, valamint a Gianni Schicchi című műveket mutatja be egyazon produkció keretében a Kolozsvári Magyar Opera szeptember 18-án.

Tragédia és komédia egyazon estén – Különleges premierrel, operanapokkal várja közönségét a Kolozsvári Magyar Opera
2025. szeptember 11., csütörtök

Erdélyi turnén lép fel József Attila-estjével Vecsei H. Miklós színművész

Erdélyi turnén lép fel József Attila-estjével Vecsei H. Miklós színművész október végén.

Erdélyi turnén lép fel József Attila-estjével Vecsei H. Miklós színművész
2025. szeptember 10., szerda

Velencében díjazott nagyjátékfilmet is megtekinthet a közelgő Filmtettfeszt közönsége

Öt friss magyar nagyjátékfilmet vetít romániai premierként az október 1. és 5. között zajló Filmtettfeszt filmfesztivál, amely további hat, az elmúlt egy-két évben készült egészestés fikciós alkotással várja a közönséget több mint 15 helyszínen.

Velencében díjazott nagyjátékfilmet is megtekinthet a közelgő Filmtettfeszt közönsége
2025. szeptember 08., hétfő

Szabadtéri bulival indítja az évadot a jubiláló nagyváradi színház

Rendhagyó eseményre készül az idén 125 éves Szigligeti Színház: az ünnepi évadot egy szabadtéri eseménnyel nyitják meg szeptember 12-én, pénteken, 17.30 órától – tájékoztatott hétfőn a teátrum sajtóirodája.

Szabadtéri bulival indítja az évadot a jubiláló nagyváradi színház
2025. szeptember 08., hétfő

Próba közben megsérült a temesvári magyar színház színésznője

Megsérült a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház egyik színésznője a teátrum vasárnap esti próbáján. A színésznő könnyebb sérüléseket szenvedett, a próbákat felfüggesztették.

Próba közben megsérült a temesvári magyar színház színésznője
2025. szeptember 07., vasárnap

Etnikumok, nyelvek fölötti szakrális művészet – egyre népszerűbb a nagyszebeni Ars SACRA fesztivál

Hat történelmi felekezet templomai lesznek nyitva szeptember 13-án Nagyszebenben a kilenc napig tartó Ars SACRA egyházművészeti fesztivál első napján.

Etnikumok, nyelvek fölötti szakrális művészet – egyre népszerűbb a nagyszebeni Ars SACRA fesztivál
2025. szeptember 06., szombat

Varázshatalom – Tudás. Közösség. Akadémia

Május elején nyílt meg és október 26-ig látogatható a Varázshatalom – Tudás. Közösség. Akadémia című időszaki kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban. Az idén 200 éves Magyar Tudományos Akadémiát bemutató tárlat nemcsak a tudományos közösséget szólítja meg.

Varázshatalom – Tudás. Közösség. Akadémia
2025. szeptember 04., csütörtök

Mátyás király szülőházában vetítik a Hunyadi-sorozatot

Különleges helyszínre érkezik a Hunyadi-sorozat: a kincses városban megnyílnak Mátyás király szülőházának kapui egy maratoni vetítésre.

Mátyás király szülőházában vetítik a Hunyadi-sorozatot
2025. szeptember 04., csütörtök

Erdélyből is sikeresen pályáztak a Csoóri Sándor-programban – idén 2,5 milliárd forint jut hagyományápolásra

A Csoóri Sándor-program részeként idén 2,5 milliárd forint támogatást osztanak szét 1600 népművészettel, néptánccal és néphagyományokkal foglalkozó szervezet között Magyarországon és külhonban is.

Erdélyből is sikeresen pályáztak a Csoóri Sándor-programban – idén 2,5 milliárd forint jut hagyományápolásra