2008. június 12., 00:002008. június 12., 00:00
A mostani, 15. alkalommal szervezett fotótábor fő témája a változó Lázárfalva és a település még élő hagyományai. A június 6–13. között zajló alkotóműhelyben Ádám Gyula, Veres Nándor, Bálint Zsigmond, Balázs Ödön, Molnár Attila, Danis János, Szentes Zágon, Szigeti Ferenc és Mincsor Szabolcs vesz részt. A fotósok az András Alapítvány Tókerti Tánctanoda elnevezésű tanyáján ütöttek tábort, onnan járják be a falut. A tegnapi sajtótájékoztatón a fotósok közül többen elmondták, a munka egyik érdekessége a portákra való bekopogtatás, az ismerkedés. „A fotózás csak akkor kezdődik, amikor az alanyok már az énjüket adják, hogy ne csak minőségileg jó, hanem igaz is legyen a fénykép” – magyarázta Bálint Zsigmond, aki kezdettől fogva rendszeresen részt vesz a táborokban. „Az alkotóműhely sajátossága, hogy teljesen szabadon lehet dolgozni. Ugyanakkor intimitása is van, hiszen a fotós személyes kapcsolatba kerül a falubeliekkel” – mondta el a tábor vezetője. A fotósok a helyszínek kiválasztásakor „várólistát” vesznek figyelembe, amelyen azok a falvak szerepelnek, ahol a hagyományok dokumentálását a legsürgősebbnek látják. Megtörténik, hogy kérés alapján választják ki a települést, például Lázárfalva esetében, ahová meghívták a fotósközösséget. A tervek szerint visszalátogatnak egy-egy helyszínre, hogy az időközben történt változásokat is lencsevégre kapják – az ősszel például Oroszhegyre térne viszsza a tábor. Az elkészült fotók bemutatására vándorkiállításokat szerveznek, albumokat jelentetnek meg. A korábbi fotótáborokban készült képek a Mindennapi kenyerünk és a Szeretünk Székelyföld elnevezésű magyarországi kiállításon több díjat is nyertek. András Mihály, az András Alapítvány elnöke, a tábor házigazdája szerint a fényképek ráébreszthetik a székelyföldi falvakat arra, hogy megőrzésre méltó értékek birtokában vannak.
Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.