2012. április 25., 08:072012. április 25., 08:07
Lövétei Lázár László, a Székelyföld kulturális folyóirat főszerkesztője a meghirdetéstől eltelt másfél hónap kapcsán úgy vélekedett, már eddig is nagy érdeklődés mutatkozott a pályázat iránt, azonban meggyőződése, hogy a határidő lejárta előtti napokban az eddiginél is több munkát fognak eljuttatni szerkesztőségükbe. „Tapasztalataink szerint ez jellemező minden pályázati folyamatra, hogy félidőben érkezik néhány írás, a határidő előtti napokban pedig megduplázódik a pályamunkák száma” – mondta a főszerkesztő.
A pályázat népszerűsítése érdekében több székelyföldi város középiskolájában tartottak rendhagyó irodalomórát a Székelyföld folyóirat, valamint a főkonzulátus munkatársai, bemutatva a diákoknak a kiírás témáit, illetve azok értelemezési lehetőségeit. A nyílt magyarórák célja ugyanakkor az is volt, hogy közelebb hozzák a tanulókhoz az irodalmat, felkeltsék bennük az olvasás, írás iránti vágyat. A diákok két korcsoportban pályázhatnak: külön bírálják el a 9–10., illetve 11–12. osztályosok munkáit. Nevezni lehet, máshol eddig meg nem jelent verssel, prózával, illetve esszével négy meghatározott kategóriában.
A Nemzeti Archívum munkájának köszönhető válogatás nem csupán médiatörténeti érdekesség, hanem olyan hagyomány élő lenyomata, amely immár hivatalosan is hungarikummá vált: ez a déli harangszó.
A Kolozsvári Magyar Opera és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) hivatalos partnerségi megállapodást kötött
Ötödik alkalommal tartanak könyvünnepet Sepsiszentgyörgyön, a SepsiBook könyvvásárra és kortárs irodalmi fesztiválra május közepén várják a közönséget.
Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.