
2010. május 04., 09:362010. május 04., 09:36
– Hogyan lesz a kisvárosi fiúból nagyvárosi művész? Hogyan kezdődött a karrierje?
– Mivel édesapám hegedűtanár Csíkszeredában, tulajdonképpen szüleim javaslatára kezdtem el hegedülni. Emlékszem az első hegedűórára, amelyen részt sem vettem, mert csak a focipályáig jutottam, ahol kapufélfának használtuk a hegedűtokot. Persze a szüleim megtudták. A hegedű egyike azon hangszereknek, amelyeket nehéz megszólaltatni, évekig kell gyakorolni, hogy úgy szóljon, hogy az élvezhető is legyen. A második évben már kezdett megszólalni a hangszer, és azután kezdtem kicsit többet foglalkozni vele. Édesapám nem hagyott elkallódni, még akkor sem, ha engem végtelenül bosszantott, hogy nincs időm focizni, mert gyakorolnom kell.
– Most is bánja?
– Nem bánom. Imádom ezt a szakmát, imádom a zenét. Tulajdonképpen már 6-7 éves koromban eldőlt, hogy zenész leszek, hegedülni fogok.
– Rengeteg országban koncertezett, világhírű zenekarokkal, karmesterekkel dolgozott. Melyik volt a legemlékezetesebb fellépése?
– Rengeteg helyen játszottam már, de úgy érzem, még nem adatott meg nekem az az egy koncert, amire azt mondtam volna magamnak, hogy ez volt az! De még bőven van időm, és előbb-utóbb el fog jönni. Én nagyon kritikus vagyok magammal szemben, nem nagyon befolyásol, hogy a kritikusok vagy ismerőseim mit mondanak egy-egy koncertről. Az ember önmagának kell meghatározza azt a szintet, amihez fel akar nőni, és amit el tud érni. Úgy érzem, hogy azt a szintet, amit én állítok magamnak, még nem értem el.
– Ön szerint milyen egy jó művész?
– Ha valaki nagy művész, nem feltétlenül nagy ember is. Elég sok példa van erre a történelemben. Itt van például Mozart, aki zseniális zeneszerző volt, de ha megnézzük az életét, nem mondhatjuk azt, hogy nagy jellem volt. De vannak olyan művészek, akik minden tudásuk ellenére tudják, mi az alázat. Szerintem az az igazi művész, akiben megvan az alázat, főleg a művészettel szemben.
| 1966-ban született Csíkszeredában, hegedűtanulmányait 1973-ban kezdte édesapja, Koppándi Jenő és Müller Ferenc hegedűtanár vezetésével. Már diákkorában számos jelentős hazai verseny győztese volt. 1981-től Kolozsváron folytatta tanulmányait, ahol érettségizett, majd 1989-ben a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémián szerzett diplomát hegedű szakon. 1991-től Budapesten él, ahol a Magyar Virtuózok Kamarazenekar koncertmestere volt. 2000-től a Nemzeti Filharmonikusok koncertmestere, amelyet világszinten a legjobb zenekarok között tartanak számon. 2000 óta egy 1715-ben készített Roggeri-hegedűn játszik, amely a magyar állam tulajdona. |
– Mit tanácsol a fiatal tehetségeknek?
– Mindenki megdöbbenésére én el szoktam őket tanácsolni a zenétől. Sajnos világosan látom, hogy a zene nem a jövő szakmája. Lassan mindenfajta támogatást megvonnak a zenészektől. Sok fiatal zenészt ismerek, akik nem tudnak elhelyezkedni. Minden művészeti intézmény anyagi gondokkal küzd. Én szívből örülök, hogy az én fiam nem lesz zenész.
– A munkája mellett jut ideje a kisfiára, a családra?
– Sajnos nagyon kevés időm van a zenén kívül bármire. Sokat kell gyakorolnom. A fiam gyűlöli a szimfonikus zenét, és meg is tudom érteni. Hiszen mióta a világra jött azt hallja, hogy apa hegedül. De ebben a szakmában nem lehet másképp megmaradni.
– Melyik az a koncerthelyszín, ahol legjobb volt játszani?
– Talán a tokiói Suntory Hall. Nagyon szeretem az akusztikáját. Az az egyik leghíresebb koncertterem a világon. 5000 férőhelyes, mégis a nézőtér minden pontján tökéletes az akusztikája.
– Ki az a zenész, akivel szeretné, ha összehozná a szakmája?
– Az az ember már sajnos nem él. Meglepő lesz a válaszom, mert nem hegedűs. Volt nekem egy kedvenc karmesterem, Carlos Kleiber, nagyon szerettem a koncertjeit. Számomra ő az, akivel szívesen együtt dolgoztam volna, de sajnos néhány éve meghalt.
– Mi a véleménye a Csíki Kamarazenekarról?
– Szeretek velük játszani, tehetséges, ügyes zenészek. Szívesen jövök még, ha hívnak.
– Nem tervezi, hogy hazaköltözik Budapestről?
– Nem.
– Hol az Ön hazája?
– Azt hiszem, nekem az az ország lesz az igazi hazám, ahol azt fogom érezni, hogy megbecsülnek.
A Miniallűrök (2021) és a Lélekporc (2023) után TEjben, jajban, világvégÉN címmel jelent meg az UNITER- és Jászai Mari-díjas színművész legújabb verseskötete, aminek az „ősbemutatóját” Aradon tartották.
Napjaink zajos világában különösen fontos, hogy a gyerekek már kiskorukban találkozzanak a komolyzenével. A LurkOpera játékos foglalkozásai során az opera nemcsak élmény, hanem eszköz a koncentráció, kreativitás és érzelmi intelligencia fejlesztésére.
Ismét adventi turnéra indul a Kaláka. A népszerű zenekar december 4-én a budapesti Deák Ferenc téri evangélikus templomban kezdi a Szabad-e bejönni ide betlehemmel? című műsorsorozatát, és 21-én este Óbudán zárja.
Lázár Ervin Szegény Dzsoni és Árnika című meséjét mutatja be a Nagyvárad Táncegyüttes Mikulás ünnepén.
A 130 éves filmművészet tiszteletére 130 kortárs és klasszikus magyar alkotás érhető el ingyen öt héten át, adventtől Vízkeresztig, hétfőtől január 6-ig az idén ötéves Filmio kínálatában.
Alig egy héttel a magyarországi premier után Erdély-szerte is debütál a mozikban a Futni mentem rendezőjének új vígjátéka, a Szenvedélyes nők – közölte a forgalmazó Filmtett Egyesület.
Káel Csaba olyan kalotaszegi esküvőnek a hangulatát igyekezett visszaadni Magyar menyegző című filmjében, amilyenbe évtizedekkel ezelőtt maga is belecsöppent. Eközben arra törekedett, hogy az alkotásra ne etnográfiai dokumentumfilmként tekintsenek.
Radu Afrim román rendező kifejezetten a társulat számára írt és rendezett előadását, a Kommuna - székely öko-románc című produkciót mutatja be a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház december 2-án.
Jótékonysági kampányt indított az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány és a Romániai Magyar Népzenészek Egyesülete az idős adatközlő népzenészekért, akik egész életükben a közösség szolgálatában álltak, őrizték és továbbadták hagyományainkat.
A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház előadásai apropóján Örkény István és Ödön von Horváth műveinek olvasására, illetve alkotásra ösztönzi nézőit és minden érdeklődőt.