Hirdetés

Húszezer látogató a csíki múzeumban

A Nagybányai Művésztelep képeiből összeállított kiállításhoz hasonló érdeklődésnek örvendett a Csíki Székely Múzeum legutóbbi időszakos tárlata. A következő hónapban Nagy István-munkákból nyílik kiállítás.

Forró Gyöngyvér

2010. július 27., 09:192010. július 27., 09:19

Vasárnap délután zárult a Barabás, Munkácsy, Szinyei és kortársaik – Remekművek a 19. századi magyar festészetből című időszakos kiállítás a Csíki Székely Múzeumban. A tárlatot május elsején nyitották meg, július 25-éig pedig összesen 19 534-en látogatták meg – Csíkszereda és környékén kívül Nagyváradról, Kolozsvárról, Beszterce környékéről és Brassóból is érkeztek érdeklődők, de sok külföldi turista is megtekintette a híres festményeket. A kiállítás utolsó látogatója egy brassói diáklány, Bálint Emőke volt, aki oklevelet és a kiállításról készült katalógust kapott ajándékba.

„Szép szám ez a közel húszezer. Azt mutatja, hogy a festészet, a művészeti anyanyelvünk iránt tízezres nagyságrendű az érdeklődés” – fogalmazott ünnepi beszédében Gyarmati Zsolt, a Csíki Székely Múzeum igazgatója. Elmondása szerint a 75 napig látogatható tárlat nagy sikernek örvendett, a látogatószámot pedig a Nagybányai Művésztelep híres alkotóinak munkáiból összeállított korábbi kiállítás iránt tanúsított érdeklődéshez hasonlította.

Eltérően az Egyiptom művészete a fáraók korában című tárlattól, a 19. századi magyar festők munkáit felsorakoztató kiállítást 90 százalékban felnőttek látogatták, azonban a rendszeres, minden vasárnap sorra kerülő múzeumpedagógiai foglalkozásnak köszönhetően – amely immár szerves részét képezi a nagyszabású időszakos kiállításoknak – a fiatalabb generációnak is igazi élményt nyújtott.

Gyarmati elmondta, a 19. századi festészetből összeállított kiállítás szerethető volt mindenki számára, hiszen „a romantikus festészet közel áll a székelyföldi emberek lelkéhez”. „Sokaknak tetszett Szinyei Merse Pál Majális c. munkája, illetve a Pacsirtát is sokan szerették. De a történelmi témájú képek is nagy érdeklődésnek örvendtek.” – mesélte. Az igazgató kiemelte a Csíki Székely Múzeum és az RMDSZ által közösen rendezett diákvetélkedőt, amelyen összesen 30 iskola csapata vett részt.

A látogatók számát illetően kiemelkedő volt ugyanakkor a június 19-én Csíkszeredában első alkalommal megszervezett Múzeumok Éjszakája, hiszen a nyílt napon összesen 2500 érdeklődő vett részt, akik ingyenesen nézhették meg a tárlatot.

Gyarmati a kiállítás lezárultával megköszönte támogatóik segítségét, hiszen elmondása szerint az öt nagyméretű időszakos kiállításból mindössze kettőt szerveztek a csíkszeredai önkormányzattal közösen, a többi három pedig nagyszerű mecénásaik jóvoltából jöhetett létre. „Köszönettel tartozom a munkatársaimnak, hiszen a gazdasági válság és a fizetéscsökkentésekről szóló hírek ellenére lelkesen, kitartóan dolgoztak” – fogalmazott az igazgató. Hangsúlyozta, a Csíki Székely Múzeumnak „kerek, egész és magas színvonalú csapata van”.

A jövőt illetően már vannak elképzelések, több hónapja dolgoznak a 2011-es terveken, a Magyar Természettudományi Múzeum közreműködésével Csíkszeredába hoznának egy orvos-, társadalom- és mentalitástörténeti kiállítást, amely Gyarmati szerint érdekes, meghökkentő kiállítás lesz, amelyben múmiák is szerepelnek.

Az elmondottak szerint a Csíki Székely Múzeum továbbra is a változatosságra törekszik és követnék eddigi elképzeléseiket, miszerint „házhoz” hoznák a magas szintű kultúrát és művészetet. „Sokak számára nem adatik meg a lehetőség, hogy külföldre utazzanak és nagyobb múzeumokat látogassanak meg, ezért megpróbáljuk ezek kínálatát elhozni a Székelyföldre” – fogalmazott.

Gyarmati elmondása szerint mind a múzeum, mind a csíkszeredai önkormányzat nagy hangsúlyt fektet a helyi művészek életművének bemutatására, így idén Nagy Istvánra esett a választás: a Csíkmindszenten született festőművész alkotásaiból nyílik a következő időszakos tárlat. A kiállítás anyagának nagy része dr. Antal Péter, debreceni műgyűjtőtől – a több mint 3500 darabos Antal–Lusztig-gyűjtemény tulajdonosától – érkezik.

Emellett a kiállítás 10 marosvásárhelyi képpel és a Csíki Székely Múzeum gyűjteményében fellelhető 40 műalkotással egészül ki, így közel száz festményt tekinthetnek meg az érdeklődők Nagy István életművéből. A tárlatról szóló katalógus már elkészült, emellett – amint az igazgatótól megtudtuk – a Dunatáj Alapítvány filmet is készít a festőművészről. A nagyszabású kiállítást a csíkszeredai városnapok keretében, augusztus 6-án, délután 5 órakor nyitják és szeptember 30-áig lesz látogatható.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 26., szerda

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál

Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál
Hirdetés
2026. augusztus 26., szerda

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből

A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.

Elhunyt Nádas Péter
Elhunyt Nádas Péter
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

2026. augusztus 23., vasárnap

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten

Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten
Hirdetés
2026. augusztus 06., csütörtök

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)

A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)
2026. augusztus 05., szerda

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)

Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)
2026. augusztus 04., kedd

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon

Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon
Hirdetés
2026. július 30., csütörtök

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás

Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás
2026. július 21., kedd

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony

Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony
2026. július 18., szombat

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat

A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat
Hirdetés
Hirdetés