A történet a valóságés az álomvilág határán játszódik,az 1940-es évek Spanyolországában, amikor apolgárháborút követően a legyőzöttköztársaságiak néhány gerillacsapatabeveszi magát az erdőkbe, a Francóhoz hű katonaiegységek pedig hajtóvadászatot indítanakellenük. A sztori főszereplője, Ofélia terhesédesanyjával együtt épp egy ilyen katonaiegység főparancsnokához, Vidal századoshozigyekszik. A kegyetlen tiszt Ofélia mostohaapja, aki csupánkötelességének él, és a szeretetlegkisebb jelét sem képes kimutatni. A kislányennek nyomán a háború szörnyűségeielől az álomvilágba menekül. Az erdőben fölfedezegy labirintust, amelyben egy faunnal találkozik, aki közlivele: ő tulajdonképpen egy mesebeli királyságrég eltűnt hercegnőjének reinkarnációja,és három próbát kell kiállnia,hogy visszatérhessen trónjára.
A képzelet világa ésa valóság képei váltakozva jelennek meg,ám lényegüket tekintve nincs sok különbségközöttük. A polgárháborúkegyetlenségei elől a fantázia birodalmábamenekülő Ofélia – és vele együtt a néző– számára nincs szabadulás, ugyanúgyszörnyűségek várják a labirintusban is,mint azon kívül: nyálkás óriásvarangy,szemét a tenyerén hordó, emberevő szörny,és maga a kalauzául szegődő faun is inkábbrémületes, mint barátságos.
A faun labirintusa akár a Narniakrónikáira, illetve az ahhoz hasonló művekreadott válasznak is tekinthető, Del Toro kegyetlenüllerombolja azt az illúziót, hogy a külvilágerőszaktengerével szemben bármilyen képzeletszülte, idillinek tűnő menedék biztonságotnyújthat. Ettől válik igazán nyomasztóváés hátborzongatóvá a valóbanemlékezetes képi megoldásokkal dolgozófilm: azt a sokkot, amelyet annak a realisztikus bemutatásaokoz, ahogy a százados szétveri egy fogoly fejét,nem igyekszik szétoszlatni az álomvilágbelieseményekkel, sőt csak tovább tetézi, amikor alabirintusbeli szörny tündérek fejét harapjale.
A faun labirintusa műfaja tehát– ellentétben azon minősítésekkel, amelyekfelnőtteknek szóló tündérmesekéntírják le – sokkal inkább horrorba hajlódráma, a „Vége” felirat után a nézőjó eséllyel még sokáig a film hatásaalatt lesz. És arra is egész jó az esély,hogy nem a legkellemesebb érzésekkel gondol majd visszará.
A faun labirintusa (El Laberinto delFauno/
Pan’s Labirynth).Mexikói–spanyol–amerikai fantasy-thriller, 2006, 119 perc.Rendezte: Guillermo del Toro. Szereplők: Ivana Baquero, Ariadna Gil,Sergi Lopez, Doug Jones, Maribel Verdú. Írta: Guillermodel Toro. Kép: Guillermo Navarro. Zene: Javier Navarrete.Értékelés az 1–5-ös skálán:3 n
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.
Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.