
Az Aradi Kamaraszínház produkciójában nyújtott alakításáért Lung László Zsolt kapta a legjobb férfi alakítás díját a bákói monodráma-fesztiválon.
2016. április 18., 19:482016. április 18., 19:48
A legjobb férfi alakítás díját nyerte el az Aradi Kamaraszínház Gyerekességek című előadásában nyújtott alakításáért Lung László Zsolt színművész (képünkön balról a harmadik) a hétvégén lezárult bákói Valentin Silvestru Nemzetközi Monodráma-fesztiválon. A díjat a Bács Miklós, Octavian Saiu és Török Ákos alkotta szakmai zsűri ítélte oda a Tapasztó Ernő által rendezett aradi produkció főszereplőjének.
Az Aradi Kamaraszínház előadásai egyébként évek óta szerepelnek a bákói nemzetközi színházi fesztivál versenyprogramjában, 2013-ban a szintén Tapasztó Ernő által rendezett, Harsányi Attila főszereplésével készült Rudolf Hess tízparancsolata című előadás a fesztivál nagydíja mellett a Ştefan Iordache-közönségdíjat és a fesztivált szervező Bacovia Színház társulata által felajánlott Színészek a színészekért díjat is megkapta. Idén az Aradi Kamaraszínház három előadását hívták meg a fesztivál válogatói: az említett Gyerekességek mellett a Guernica 80 – Minden Egész eltörött című flamenco táncelőadást, az off programba pedig Harsányi Attila és Vihula Mihajlo Oroszok című színházi koncertjét.
A Gyerekességek című előadás számos hazai és külföldi színházi fesztiválon bemutatkozott már, többek között a szegedi Thealter Fesztivál keretében a Csillag börtön „lakói” előtt. „A színész valójában nem kisfiút játszik, hanem erővel és energiával telve, kíváncsian kérdez. Lung ugyanazzal a játékossággal oszt ki új szerepet bizonyos tárgyaknak, és használja őket ennek alapján, mint ahogy egy gyerek egy mozdulattal világháborús csatamezővé varázsol egy homokozót. Remekül érzi mindeközben a különböző, furcsa helyzetekből fakadó humort is, és egy-két találó gesztussal precízen váltogat a megjelenített karakterek között” – írja Nyulassy Attila kritikus Lung László Zsolt szerepformálásáról.
Erdélyi társulatok és alkotók szerezték meg a legfontosabb elismerések jelentős részét a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválján.
Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.
Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
szóljon hozzá!