2011. november 01., 09:012011. november 01., 09:01
A fesztivál végén a Marian Crişan rendező, Mikulás Ferenc producer, Dyga Zsombor rendező, a bolgár Tsvetodar Markov színész-rendező és az angol Cristoph Bilsen rendező alkotta zsűri dönt a nyertes alkotásokról.
Azonban természetesen játékfilmekből sem lesz hiány – hangzott el a sajtótájékoztatón – 14 hosszúfilmet nézhet meg a 19. Alter-Native közönsége, köztük több díjnyertes alkotást is. Ezek közé tartozik Susanne Bier Egy jobb világ (In a Better World) című filmje, amellyel a dán rendező elnyerte idén a legjobb külföldi filmnek járó Oscar-díjat, de 7 magyar, 4 bolgár és 2 román alkotás is szerepel a programban.
Amint arról korábban már beszámoltunk, újdonságként – és válaszolva az elmúlt években jelzett igényre – idén két teljes délutánt szánnak a szervezők a dokumentumfilmeknek. A műfaj kedvelői megtekinthetnek többek között öt filmet a One World Románia fesztiválon vetített alkotások közül. Koncertekből sem lesz hiány: szerdán az Apnoe folk-underground, pénteken a Darabont Örs-quartet, szombaton pedig Mike Godoroja&Blue Spirit lép színpadra.
Videoprojekció is szerepel a programban: pénteken a B5 Stúdióban a bolgár Mihaela Kavdanska és Dilmana Yordanova Szeretők és ellenségek című munkáját nézheti meg a közönség. A közterületen zajló interaktív performance napjaink szappanoperáinak ironikus kommentárja.
A 19. Alter-Native Nemzetközi Rövidfilmfesztivál részletes programja megtalálható a www.madisz.ro honlapon. A belépők ára nem változott tavalyhoz képest: a napijegy 10 lejbe kerül, az 5 napra szóló bérlet ára pedig 30 lej. Kedvezményes árú jegyek nincsenek.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.