Hirdetés

Hivatásos táncegyüttesek Marosvásárhelyen

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Csütörtöktől a néptáncé a főszerep a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházban, ott tartják ugyanis azt a vándortalálkozót, amelyre Erdély valamennyi hivatásos együttese hivatalos.

2013. október 02., 09:512013. október 02., 09:51

Az Erdélyi Magyar Hivatásos Táncegyüttesek Találkozója különleges esemény, évente rá vándorrendezvény formájában szervezik meg, az Erdélyben működő öt hivatásos néptáncegyüttes pedig nem csak igyekszik ott lenni a találkozón, de megpróbálja a legjobb formáját hozni. A találkozónak idén Marosvásárhely, illetve a Maros Művészegyüttes a házigazdája, az esemény azonban a nagyobb és technikailag jól felszerelt Nemzeti Színházban zajlik majd. A rendezvényt egyrészt azért hozták létre több mint tíz évvel ezelőtt, hogy a hivatásos táncegyütteseknek lehetőséget nyújtson arra, hogy betekintést nyerjenek egymás munkájába, ugyanakkor jó alkalom a közönségnek is, hogy a „saját” együttesük műsorain kívül a többi táncegyüttest is megismerhesse. Az öt hazai magyar hivatásos együttes találkozása mellett a tapasztalatcserére, valamint a megmérettetésre is lehetőséget ad, ugyanis az előadásokat kilenctagú zsűri értékeli majd.

A csütörtökön kezdődő rendezvény első programja 18.30-tól egy fotókiállítás megnyitója lesz a teátrum előcsarnokában, itt az együttes életét megörökítő képeket állítják majd ki. 19 órától hivatalosan is megnyitják a találkozót, majd a házigazda Maros Művészegyüttes Fekete-piros című előadását tekintheti meg a közönség. A produkció után közönségtalálkozóra várják az érdeklődőket csakúgy, mint minden előadás után a négy nap folyamán. Pénteken délelőtt szakmai előadások lesznek, majd ismét két produkcióra várják a néptánc szerelmeseit: 13 órától az Udvarhely Táncműhely Tündér Erzsébet című táncos mesejátékát lehet megtekinteni, 20 órától pedig a Nagyvárosi bujdosók című produkciót a Nagyvárad Táncegyüttes előadásában. Szombaton 17 órától a csíkszeredai Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes adja elő János vitéz című műsorát, majd 20 órától a sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes előadásában A tékozló fiú című sorsjátékot láthatják az érdeklődők.

A találkozó vasárnap gálaműsorral zárul, amelyre szintén készülnek már az együttesek, de más, rövidebb táncműsorokkal. A gálaműsor keretében osztják ki a találkozó díjait a zsűri döntése alapján. Az előadások a színház nagytermében zajlanak, jegyeket elővételben is lehet váltani a színház, a Kultúrpalota, valamint a Maros Művészegyüttes jegyirodájában egységes 12 lejes áron. Aki a rendezvény mind a hat előadásán részt szeretne venni, az kedvezményes, 50 lejes bérletet válthat.

Szász Cs. Emese


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 08., szerda

Együttműködik az opera a Kolozsvári Magyar Diákszövetséggel

A Kolozsvári Magyar Opera és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) hivatalos partnerségi megállapodást kötött

Együttműködik az opera a Kolozsvári Magyar Diákszövetséggel
Hirdetés
2026. április 08., szerda

Május közepén tartják az immár 5. sepsiszentgyörgyi könyvünnepet

Ötödik alkalommal tartanak könyvünnepet Sepsiszentgyörgyön, a SepsiBook könyvvásárra és kortárs irodalmi fesztiválra május közepén várják a közönséget.

Május közepén tartják az immár 5. sepsiszentgyörgyi könyvünnepet
2026. április 07., kedd

Kémiaprofesszor váltja Ioan-Aurel Popot a Román Akadémia élén

Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.

Kémiaprofesszor váltja Ioan-Aurel Popot a Román Akadémia élén
2026. április 01., szerda

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma

Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma
Hirdetés
2026. március 31., kedd

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”

Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”
2026. március 30., hétfő

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében

Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében
2026. március 30., hétfő

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító

Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron

Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron
2026. március 27., péntek

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései

Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései
2026. március 26., csütörtök

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön

Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
Hirdetés