
Hét magyar kiadvány is szerepel a Románia legszebb könyvei – 2013 nevű verseny 39 díjazottja között.
2013. október 07., 17:522013. október 07., 17:52
A hazai gyermekkönyvek kategóriában díjazták Balázs Imre József Blanka birodalma című gyermekverses kötetét. A kötetet már a tavalyi Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásáron is elismerték, ahol a Szép Könyv-díjat ítélték oda neki. Ugyanebben a kategóriában díjazták Markó Béla a csíkszeredai Bookart kiadónál megjelent Hasra esett a Maros című kötetét. Balázs Imre József kötetének tervezője Sütő Ferenc tipográfus volt, a versek képi világát pedig Keszeg Ágnes egyedi rajzai elevenítik meg, míg Markó könyvét Jánosi Andrea illusztrálta.
Az albumok között Rosta József saját maga által kiadott Munka, illetve Csapody Miklós az Exit Kiadónál megjelent Cseh Gusztáv-monográfiáját is jutalmazták. Utóbbi vizuális megjelenítése lapunk munkatársa, Könczey ElemérésÁrkossy István érdeme. A Bookart kiadó további három díjat kapott. Szépirodalom kategóriában Hajdú Farkas-Zoltán A homályban maradás ösztöne, valamit Ernst Jünger Homokórák című könyvéért díjazták a kiadót, ritkaságok kategóriában pedig a Gedichte című Rainer Maria Rilke-verseket tartalmazó, Részegh Botond által illusztrált kötetet ismerték el.
A díjakat november 4-én adják át az UNA Galériában, Bukarestben, ahol kiállításon lehet megtekinteni a köteteket. A díjazott munkák képviselik Romániát a 2014-es lipcsei könyvvásáron a Best Book Design from All Over the World versenyben. A Románia legszebb könyvei verseny kezdeményezőinek célja, hogy egy-egy kiadvány ne csak tartalmilag, hanem kivitelezésben is igényes legyen.
A díjak odaítélésekor a főbb szempontok a könyv borítója, a szöveg elhelyezése és olvashatósága, a könyv grafikai, képi megjelenítése.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.
szóljon hozzá!