
Fotó: MTI
Újabb lemezt készített erdélyi gyűjtéseiből Herczku Ágnes. Az énekesnő Hozomány – Magyarvista című dupla CD-jét pénteken mutatja be a Fonó Budai Zeneházban.
2022. március 28., 14:592022. március 28., 14:59
A dupla korong egy négy évvel ezelőtt kezdett sorozat második kiadványa. Herczku Ágnes a bő tizenöt év alatt tett gyűjtőútjain felhalmozott dalokat teszi közkinccsé.
– szerepel a lemezt gondozó Fonó MTI-hez eljuttatott ajánlójában.
Az énekesnő a mostani dupla CD-t egy vistai asszony, András Jánosné Gergely Erzsi „Erdei” dalai köré építette. Erre nemcsak kivételes egyénisége, repertoárjának gazdagsága és a faluban betöltött közösségi szerepe adott okot, hanem az évek során elmélyülő, egyre meghittebb kapcsolatuk is.
A kiadvány egyik darabján, a Gyűjtés-en az évekkel ezelőtt felvett dalok válogatott anyaga, a Revival CD-n pedig a hazai muzsikusokkal összeállított zenekar énekes és hangszeres felvételei hallhatók. Utóbbiak „Erdei” Erzsi énekei mellett Kallós Zoltán gyűjtéseire is támaszkodnak, olyan híres prímások játékát megidézve, mint a mérai Antal Ferenc „Árus” vagy a bánffyhunyadi Varga Ferenc „Csipás”.
Az értékmentő, ugyanakkor előremutató album emléket állít a falusi mestereknek, énekeseknek, zenészeknek, ugyanakkor mintát adhat arra, hogy ez a zenei kultúra megtanulható, átadható és szerethető – áll a kommünikében.
Herczku Ágnes a Hozomány-sorozatban hét-nyolc erdélyi faluban tett gyűjtéséből válogat.
A friss anyagot bemutató koncert április 1-jén a Táncháztalálkozó nyitótáncházának keretében lesz a Fonóban. Herczku Ágnes (ének) mellett közreműködik Nyitrai Marianna és Szél Gábor (ének), Major Levente, Gombai Tamás, Pál István Szalonna (hegedű), Szász József Árpád (kontra), Mester László „Pintyő” (kontra és brácsa), Molnár Péter (bőgő és cselló), Havasréti Pál (cselló), Farkas Fanni és Kiss Balázs (tánc), Vörös Menyhért (videó), Nikola Parov (zenei rendező).
A lemez a Fonó Budai Zeneház gondozásában, az NKA és a Hagyományok Háza támogatásával jelent meg.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.
Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.
Egy csaknem eltűnt építészeti világ és a helyiek féltve őrzött emlékei kaptak új otthont a Szilágy megyei Kárásztelken, ahol nemrég felavatták a tájházat. Az épület nemcsak a múlt tárgyi örökségét mutatja be, hanem közösségi térként is szolgál majd.
szóljon hozzá!