
A Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata pénteken Henrik Ibsen A nép ellensége című drámájának bemutatójára készül. Mindemellett hagyományteremtő szándékkal bevezetik azt, hogy a premierek előtt képzőművészeti tárlatot nyitnak helyi alkotók munkáiból.
2014. április 23., 17:222014. április 23., 17:22
A norvég drámaíró önéletrajzi ihletésű művét magyarországi rendező, Lendvai Zoltán vitte színre, aki korábban is rendezett a Harag György Társulatnál. Egressy Zoltán Portugálja, melyet 2003-ban vitt színre, igazi közönségsiker volt, sőt Háy János Senák című darabját, illetve Szomory Dezső Györgyike, drága gyermek című művét is ő állította színpadra korábban.
Amint a bemutatót megelőző sajtótájékoztatón a rendező kifejtette, a darab mondanivalója nagyon aktuális, hisz azt meséli el, hogy mennyire nehéz egy olyan társadalomban élni, ahol a vezetők korrupciója, gyávasága, az egyéni érdekek érvényesülése felülírja a közösség érdekét és a józan ész parancsát. A darab szerint aki a rendszerrel szembeszáll, az társadalmilag és saját családjában is ellehetetlenül. A konklúzió mégis az, hogy ennek ellenére ki kell állni a közösség érdekében.
Került már olyan helyzetbe, amikor a puszta igazság kimondása miatt konfrontálódott másokkal? Volt-e már úgy, hogy a kimondott tények veszélybe sodorták, hogy döntenie kellett, kitart-e az igaza mellett, még akkor is, ha azzal veszélyezteti saját és családja egzisztenciáját? Milyen érvekkel szállhat szembe egy fürdőváros orvosa a tömeg akaratával? Meggyőzheti-e, legyőzheti-e azt a többséget, amely a korrupció mocsarában fuldokolva próbál megélni, és akár még saját magának is képes hazudni?
A rendező szerint az előadás, amelynek alapja Ibsen valós eseményekből táplálkozó drámája, ezekre és sok más, hasonló kérdésre keresi a lehetséges válaszokat. Válaszokat, amelyek nem tetszenek, nem tetszhetnek mindenkinek, de a korabeli példák ürügyén olyan mély sebeket piszkálnak, amelyek az alkotók szerint képesek „a mai társadalom elevenjéből is vért fakasztani”.
Végh Balázs irodalmi titkár bejelentette: a Harag György Társulat a bemutató alkalmából a premierek állandó kísérőrendezvényeként meg szeretné honosítani a tárlatnyitókat. Azt tervezik, hogy a darabok első előadását megelőző fél órában fiatal, szatmári származású képzőművészek munkáival való ismerkedésre biztosítanak lehetőséget a közönségnek. Az első tárlat alkalmával négy alkotó mutatkozik be, mindannyian a szatmárnémeti Aurel Popp Zene- és Képzőművészeti Gimnázium egykori diákjai.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.
szóljon hozzá!