2012. július 10., 06:492012. július 10., 06:49
A Nobel-díjas szerző 1929-ben írta félig-meddig életrajzinak tartott könyvét, amely az I. világháborúban szerzett tapasztalataiból merít. Hemingway Olaszországban szolgált a vöröskereszt önkénteseként. Az író a The Paris Review című lapnak 1958-ban – három évvel öngyilkossága előtt – elmondta, hogy 39-szer írta át a regény végét, mert nem volt elégedett a befejezéssel.
A The New York Times most megtudta: a mű legújabb kiadásába beleveszik az összes változatot – a kötet korai vázlataival és más bekezdésekkel együtt. A regény befejezéseinek tényleges száma 47 – derült ki Seán Hemingway kutatómunkájából. Az örökös a bostoni Kennedy Elnöki Könyvtárban tanulmányozta a szerző összegyűjtött írásait. Hemingway nemcsak a befejezésen, a címen is sokat hezitált, végül a most ismert címet – A Farewell to Arms – egy 16. századi versből, George Peele I. Erzsébet királynőhöz írt művéből választotta. A mű alternatív befejezései egy függelékben olvashatók a 330 oldalas új kiadásban. A befejezések között van egy F. Scott Fitzgerald által javasolt is.
A Nemzeti Archívum munkájának köszönhető válogatás nem csupán médiatörténeti érdekesség, hanem olyan hagyomány élő lenyomata, amely immár hivatalosan is hungarikummá vált: ez a déli harangszó.
A Kolozsvári Magyar Opera és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) hivatalos partnerségi megállapodást kötött
Ötödik alkalommal tartanak könyvünnepet Sepsiszentgyörgyön, a SepsiBook könyvvásárra és kortárs irodalmi fesztiválra május közepén várják a közönséget.
Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.