Házhoz vitt megelevenített irodalom

– Érdekes, hogy amikor a 90-es évek elején fellendült a vadkapitalizmus vállalkozó szelleme, a legkülönbözőbb kisvállalkozások indítása közepette sem jutott senkinek az eszébe produkciós irodát nyitni, felvállalni az impresszárió könynyűnek semmiképp sem mondható, de annál érdekesebb és kreatívabb munkáját. Pedig a szakma nem új keletű, ha nem csalódom, nagyjából a filmipar felfutásával egyidős. Ön tudatosan akart úttörő lenni a magyar nyelvű művészi piacon, Erdélyben, vagy véletlen, netán kényszer volt-e?

– A kérdés utóbbi két lehetőségére mondhatom azt, hogy is-is. Előadások szervezésével külsősként kapcsolatban álltam színházakkal, amikor egy volt barátnőm elkészítette Weöres Sándor Psyché című művét a szatmári színház keretében, de annak ellenére, hogy nagyon jól sikerült, a színház néhány előadás után „kijátszotta”. Azt mondták, ebből elég lesz ennyi. Valamit ki kellett találnunk – így jött létre a Borostyán. Elindultunk vele a megyébe, nem bántuk meg.

Következett a vállalkozás jogi-adminisztratív hátterének megteremtése, megkerestem egy ügyvédet, ő készítette el a formaságokat, és lett belőlem egyéni vállalkozó, nálunk ismertebb nevén PFA. A Psyché sikerét látva megkeresett egy erdélyi színész Salinger Zabhegyező című művének feldolgozásával, ami aztán le is fedte Erdélyt, a Partiumot és Kelet-Magyarországot. Tizennyolcadik éve ugyanis kisebb-nagyobb megszakításokkal kint élek, kapcsolatban állok magyarországi színházakkal is.

– Vagyis nem bánta meg, hogy belevágott?

– Nem, dehogy, sőt. Igaz, hogy a szervezési munka sok jövés-menéssel jár, de a szabadságérzés, hogy nem vagyok lekötve egyetlen színházhoz sem, mindent kárpótol. Végső soron azt csinálom, amit mindig is akartam.

– Műfaji megkötés van?

– Eddigi legnagyobb sikereink közé tartozik Hobo, illetve Berecz András műsora. Gondolom, Hobót nem kell bemutatnom, Berecz András mesemondó-népdalénekes, kettejük világa különböző. Ha pontosabban szeretném megfogalmazni, mi is a Borostyán célja, az volna a legtalálóbb, hogy két lábon áll: az egyik láb az új ismeretek közlése, a másik iskolai jellegű. Rendhagyó irodalomórának is mondható több produkciónk, házhoz visszük a megelevenített irodalmat.

Érdekes, hogy alig-alig van ugyanabból a műből két azonos előadás, mivel a tanerők nem egyformán rugalmasak. Sőt vannak, akik nem is veszik szívesen a kívülről jövő „beavatkozást” a tananyagba, mások viszont egyenesen kérik. Ugyanis maximális az interaktivitás, amit a diákok nagyon élveznek. Nem hagynak egyetlen nekik feltett kérdést sem megválaszolatlanul, épp ellenkezőleg, gyakran kérdeznek még sok mindent hozzá.

– Miért lett Borostyán a produkciós iroda neve?

– Mert olyan növény, ami bárhol megveti gyökereit, mindig a fény felé tör, levelei mindig az új hajtásokat részesítik előnyben. Bevallom, én is szívesebben dolgozom fiatal művészekkel, nemcsak színészekkel, de zenészekkel, festőkkel is. Jelenleg például van egy kiállítás, Élet a kastélyban a címe. A nagykárolyi Károlyi-kastélyt mutatja be Jula Ciprian szatmári fotós 28 képből álló fotósorozata, a megnyitón korabeli ruhákban egy 16 éves leányka énekelt, hasonló korú zongoristalány kísérte.

Ez volt számukra a kiugrás lehetősége, azóta részt vettek egy megmérettetésen, elismertek lettek. Tehát a fiatal művészek számára a lehetőség biztosítása is bekerült a produkciós iroda céljai közé, bár igazából a lényeg közelebb hozni a fiatal generációhoz a színházat azzal, amiről már beszéltem: házhoz visszük nekik. Nem mondom, hogy az összegyűlt diákság között nincs olyan, aki épp egy másik óráról akar emiatt ellógni, de úgy vélem, ha száz közül tíz színházbarát lesz, akkor máris megérte. Ezért nem érzem, hogy az én, a mi munkánk konkurencia volna a színháznak, épp ellenkezőleg. És a már szintén említett interaktivitás is nagyon vonzza a diákságot.

– Előfordult-e már, hogy valahol „megrendeltek” egy előadást?

– Hogyne. Épp a legutóbbi műsorunk, Gajai Ágnes Édes Anna produkciója is megrendelésre jött létre. Hivatalosan 2012-től működik a Borostyán, de már túl vagyunk a megkeresésen, most már az igények függvényében dolgozunk. Sokat kellett szelektálni, mert sokan kérdezték, hogy ez vagy az nincs-e. Készítettem egy körkérdést, mik lennének a leginkább igényelt művek, így jött be az Édes Anna, az első, teljesen saját „gyermek”. Érdekességként említem, hogy előbb Kosztolányi Pacsirta című kisregénye került szóba, de Szatmáron és Károlyban két-két iskolában is az Édes Annát kérték, és ennél maradtunk.

– Eddig minden említett produkció egyszemélyes. Ez véletlen vagy tudatos?

– Abszolút tudatos. És nemcsak azért, mert az egyszemélyes műsor szervezésileg könnyebb, de épp az interaktivitás miatt az előadónak el kell érnie, hogy őt maguk közé fogadják a jelenlévők. Kettő vagy több szereplővel a diákság körében már nem működne ez a befogadás-befogadtatás.

– A szervezést említette: a Psychéhez képest bővült vagy szűkült a lefedettség?

– Nagyjából ugyanaz. Vagyis Kelet-Magyarország, Partium, Erdély. A Székelyföldön jól ismerik és szeretik a produkciókat. Sokan besegítenek a szervezésbe is, de alapjában véve egyedül szervezek. Tudom azt az 5, 6, 7, 8 helyet, ahol mindig biztosan szívesen látnak, a többi hely gyakran magától adódik. Nagy ellenségem az idő, nem könnyű mindenhová eljutni. Marosvásárhelyen, Sepsiszentgyörgyön hatszáznál több az állandó közönségünk, mert ez olyan műfaj, ami arrafelé kihalóban van, és érzik, hogy épp ezért kell ápolni.

– Közelebbi és távolabbi terveik?

– Az iskolai szinten Babits Jónás könyve, Kosztolányi Esti Kornélja következik, egy újabb Berecz András és Hobo-turné. Hobo mondta, aki a budapesti Nemzeti Színház deszkáiról jött, hogy hallott olyat: több diák az egyéni műsorának interakciója miatt ment később színházba is. Áprilisban Berecz András új műsorral jön, a Káin és Ábel történetét feldolgozó Láttam a Holdat előttem címmel. Március végén Gajai Ágival megyünk a Székelyföldre, tehát van munka bőven.

– Nem gondolt a vállalkozás bővítésére?

– Ősztől még egy embert szeretnék felvenni, aki a pályázatokkal foglalkozna, mert arra nekem már fizikailag nem jut időm. Vagyis pozitívan látom a jövőt: ha többen is belekezdenének hasonlóba, akkor sem félek attól, hogy a Borostyán ne működne. Hisz ugye a névadóját sem lehet olyan egykönnyen kiirtani!